Hígtrágya a termőföldön – érték, nem teher

Termőföldön történő felhasználás szempontjából a hígtrágyával azonos elbírálás alá esik az almozásos állattartásnál keletkező, az állati bélsárnak és vizeletnek, valamint a csurgalék és technológiai víznek az alomanyagok által fel nem vett folyékony halmazállapotú része, a trágyalé is. A hígtrágya fő komponense az állati ürülék, ezáltal szervestrágyázási célú felhasználásra alkalmas. A hígtrágya egy többfázisú, heterogén anyag, melynek fő hordozóanyaga a víz. Kémiai összetétele több tényező függvénye, ilyenek az állat faja, neme, kora, a takarmány és a felhasznált víz arányai és minősége stb.

Hígtrágya tehát bizonyos állattartási technológia során képződik, azaz akkor, ha az állat alatt nincs alomanyag. Jellemző a sertés- és szarvasmarha telepeken, emellett a tejelő teheneknél a fejőházi mosó- és csurgalékvíz is ide sorolandó. Baromfitartás is történhet hígtrágyás módszerrel.

Összességében megállapítható, hogy ma kevesebb állattartó telep működik hígtrágyás technológiával, mint a nagyüzemi mezőgazdasági fellendülés időszakában. A hígtrágya kezelése több megoldandó kérdést felvet a gazdálkodók számára, mivel a telepet eleve úgy kell kialakítani, hogy a hígtrágya elvezetése és tárolása megoldott legyen, ezen kívül pedig a hígtrágya elszállításáról is gondoskodni kell. Tény, hogy az almos állattartás egyszerűbb, de a hígtrágya is igen nagy értéket képvisel a tápanyag- és vízpótlás tekintetében.

A hígtrágya kezelése, tárolása

A hígtrágyás technológiával működő állattartó telepeken a hígtrágya folyamatosan képződik, így elhelyezését is folyamatosan meg kell oldani. Erre többféle megoldás létezik, ilyen a termőföldre történő kijuttatás, a biogázüzembe történő elszállítás és az almos trágyára történő locsolás is.

A hígtrágya kezelése többféle módszerrel történhet, melyek a következők:

• fázisbontás nélküli módszerek,
• fázisbontásos módszerek,
• részleges tisztítási módszerek.

Magyarországon a hígtrágya kezelésének zöme az első csoportba tartozik. A fázisbontás nélküli kezelés lényege, hogy a hígtrágya teljes mennyiségét és értékes anyagait minél kisebb beavatkozással juttassál el a hasznosítás helyére. Így a kezelés gyűjtésből, rövid idejű tárolásból és homogenizálásból áll. Az így kezelt hígtrágyát vagy tartálykocsival, vagy csővezetéken, öntözőberendezésekkel juttatják ki. A hígtrágya-kijuttatást megelőző tárolására vonatkozó követelményeket az 59/2008. (IV. 29.) FMV rendelet fogalmazza meg, melynek előírásai szerint a hígtrágyatároló-kapacitást úgy kell kialakítani, hogy a tároló 6 havi hígtrágya befogadására legyen alkalmas. A hígtrágya kizárólag műszaki védelemmel ellátott tartályban vagy medencében tárolható (1. kép).

1. kép HDPE fóliával szigetelt hígtrágyatároló

A tárolótartály, medence anyagát úgy kell megválasztani, hogy az a korróziónak ellenálljon, élettartama legalább 20 év legyen. A szivárgásmentességet és korrózióállóságot a trágyával érintkező felülettel, az ezt alkotó anyaggal kell biztosítani. A megfelelő tárolók kialakításának határideje 2014. december 31-én járt le. A rendelet 5. melléklet 5.2. pontja tartalmazza a konkrét műszaki paraméterek leírását, úgymint a bélelésre alkalmazott fóliára vonatkozó előírásokat, a betontározók anyagával szemben támasztott követelményeket, illetve a fém vázszerkezetű, szerelt tárolók által teljesítendő elvárásokat (2. kép).

2. kép Fóliával alulról és felülről egyaránt szigetelt tározó

A hígtrágya termőföldi felhasználásának szabályozása, módjai

A hígtrágya termőföldre történő kijuttatása közigazgatásilag szabályozott tevékenység, végzése hatósági eljárás lefolytatásához kötött. Ennek szabályozását tartalmazza „a termőföld védelméről” szóló 2007. évi CXXIX. törvény 50/A. §-a, mely szerint a hígtrágya termőföldi kijuttatási szándékot egy talajvédelmi terv, valamint földhasználói hozzájáruló nyilatkozat benyújtásával együtt be kell jelenteni a talajvédelmi hatóság (a kormányhivatalok növény- és talajvédelmi osztálya) részére. Ha a talajvédelmi terv szerint a hígtrágya kijuttatásának nincs talajtani akadálya (azaz beltartalmi paraméterei nem okoznak a talajban káros elváltozásokat), akkor a talajvédelmi hatóság nyilvántartásba veszi a kijuttatási tevékenységet, amiről a bejelentőt egy igazolás kiadásával értesíti. A hígtrágya-kijuttatást végzők nyilvántartása közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül, és mint ilyen, a vállalkozások tekintetében az adatok név, cím és végzett tevékenység vonatkozásában közérdekből nyilvánosak.

A hígtrágya-kijuttatás módozatai a technológiai fejlődéssel együtt változtak. Míg korábban a szippantókocsis kijuttatás volt a legjellemzőbb, addig ma – ennek megmaradása mellett – megjelentek speciálisan a hígtrágya kijuttatására kifejlesztett gépek is. A kijuttatás módjának megválasztása több tényező függvénye. Befolyásolja a kijuttatást végző tárgyi és anyagi lehetősége, az állattartó telep felépítése (az egyes épületek, trágyatárolók, hígtrágya-elvezető rendszerek elhelyezkedése), a kijuttatással érintett területek és a telep egymástól való távolsága is. A termőföldi felhasználás lehetőségeit gazdaságossági, tápanyag-gazdálkodási, környezetvédelmi, munkaszervezési, jogi és egyéb szempontok egyidejű mérlegelésével kell megtalálni.

A hígtrágya termőföldi kijuttatásának módjait csoportosíthatjuk aszerint, hogy azt közvetlenül a talajba (beinjektálva), vagy a talaj felületére (3. kép), netán a levegőbe – s onnan gravitációs úton a talajra – juttatjuk ki (4. kép). Bármilyen módszerrel is kerül ki a hígtrágya, környezetvédelmi, illetve tápanyag-gazdálkodási szempontból legfontosabb a meghatározott dózis betartása, az egyenletes kijuttatás, és a kijuttatást követő megfelelő agrotechnikai műveletek elvégzése, azaz a mielőbbi bedolgozás.

3. kép Csúszócsöves (csőfüggönyös) kijuttatásra alkalmas gép

4. kép Csévélődobos esőztető berendezés

A termőföldi felhasználás talajtani vonatkozásai

A hígtrágya termőföldi felhasználásának lehetősége többek közt a terület talajtani adottságaitól is függ mind a tápanyag-hasznosulás, mind a tápanyaglebomlás tekintetében. A hígtrágya felhasználásához nem minden talajon vannak meg az optimális feltételek, így az elhelyező terület kijelölésekor a talajtípussal és annak tulajdonságaival mindenekelőtt érdemes tisztába jönni. Ahol sekély a termőréteg akár felszín közeli talajvízállás, akár magas durva vázrész tartalom vagy kőpad miatt, nincs lehetőség hígtrágya-hasznosításra. Ha a hígtrágya beltartalmi értékeitől eltekintenénk, akkor elmondhatnánk, hogy homoktalajon alapvetően nagy mennyiségű hígtrágya elhelyezésére van lehetőség. Itt elsősorban a hígtrágya szerves szilárd alkotórészei maradnak a talajban, melyek mineralizációja lassú szervesanyag-dúsulást eredményez. A csernozjom talajoknál a hígtrágya-hasznosítás igen jól illeszthető be a tápanyag-gazdálkodási rendszerbe. Itt a lebontóképességet a kiöntözés utáni lazító talajműveletekkel lehet fokozni. Az öntés- és réti talajokon hígtrágya elhelyezés szempontjából kedvezőtlen körülmények uralkodnak rossz vízháztartási tulajdonságaik miatt. Az ezeken a talajokon folytatott hígtrágya-kijuttatás során lényeges a jó talajmunka, a talajlazítás alkalmazása. A szikes talajokra jellemző a rendszeres felszíni és felszín alatti víztöbblet kialakulása, rossz a humusz nitrogénszolgáltató képessége, és rendszeres sófelhalmozódás jellemző rájuk. Általánosságban elmondható, hogy ezek a területek hígtrágya-felhasználás szempontjából inkább kerülendők. A termőföldi felhasználásnál az általános talajtani ismereteken túlmenően a hígtrágya elhelyezésével, hasznosításával kapcsolatos összefüggésekkel, a talaj és a hígtrágya kölcsönhatásával is tisztában kell lenni. Ezért is kiemelkedően fontos, illetve jogszabály által is kötelezővé tett a talajvédelmi terv készítése a hígtrágya termőföldi felhasználásához.

Az e célra készített talajvédelmi terv tartalmi követelményeit „a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól” szóló 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet 2. melléklet 2.7. pontja tartalmazza. A jogszabály részletezi a hígtrágya termőföldi felhasználását kizáró okokat (pl. 60 cm-nél sekélyebb termőréteg, lejtőmeredekség, talajvíz 150 cm-en belüli elhelyezkedése), a kijuttatás során betartandó védőtávolságokat (utaktól, vízfolyásoktól, lakott területtől), a felhasználást korlátozó tényezőket (a kijuttatott tápanyagok mennyisége), a betartandó várakozási időket (gyümölcs, szőlő esetén 45 nap, szántóföld, rét, legelő esetén 30 nap), a talajminta vételének szabályait, az elvégzendő laboratóriumi vizsgálatokat, illetve a terv tartalmi követelményeit. Mindezekkel a terv készítésére megbízott talajtani szakértőnek tisztában kell lennie, és a terv készítésénél e szerint kell eljárnia. A talajvédelmi terv célja egy olyan kijuttatási dózis megállapítása, mely igazodik a talaj tápanyagtartalmához, vízgazdálkodási, fizikai és kémiai jellemzőihez, a termesztett növények tápanyagigényéhez, és így nem idézi elő káros változások kialakulását. A kijuttatható hígtrágya mennyiségének fő limitáló tényezője annak tápanyagtartalma. A tápelemek közül a nitrogénre, foszforra és káliumra vonatkozóan vannak megadva határértékek. Ezen elemek közül is főleg a nitrogén mennyisége határolja be a kijuttatott hígtrágya mennyiségét. Nitrátérzékeny területeken a hígtrágyával maximum 170 kg/ha, míg a többi területen maximum 200 kg/ha nitrogén hatóanyag juttatható ki. Hígtrágyával kijuttatott kálium hatóanyag mennyisége nem lehet több, mint 250 kg/ha/év, a foszfor hatóanyag mennyisége pedig 150 kg/ha/év.

A talajvizsgálati, illetve a hígtrágya vizsgálati eredményeket megnézve sok értékes információhoz juthatunk, melyek a hígtrágya termőföldi felhasználását befolyásolják. Ezeket az információkat szintén a talajtani szakértő foglalja össze az általa készített talajvédelmi tervben. Így pl. ideális a talaj a hígtrágya-elhelyezéshez, ha kémhatása semlegeshez közeli, Arany-féle kötöttsége 40 körüli, sótartalma kisebb mint 0,15 mg/l, nitráttartalma 100 mg/kg alatt van, vízgazdálkodása pedig kedvező.

Összességében az mondható el, hogy a hígtrágya felhasználása a termőtalajban esetenként nitrát-, só- és tápanyag-feldúsulást idézhet elő, ez a probléma azonban pihentetéssel meg tud szűnni. Azonban mivel a hígtárgya fő összetevője a trágya és a víz, szabályszerű kijuttatás esetén a talaj különös szennyezését nem okozhatja, és jóval kevésbé számít kockázatosnak, mint a szennyvíz kijuttatása. Ezen kívül eredményesen alkalmazható a tápanyag-gazdálkodásban, valamint a talaj nedvességtartalmának növelésében.

Hígtrágya és adatszolgáltatás

Az 59/2008. (IV. 29.) FMV rendelet előírása szerint a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, illetve a háztartási igényeket meghaladó mértékű állattartást folytatóknak kötelező adatszolgáltatást kell teljesíteniük (lásd. Agrofórum 2019. márciusi szám, „A nitrát adatszolgáltatás háttere és aktualitásai” c. cikk). Az adatszolgáltatás külön mezőket biztosít a hígtrágya-kijuttatás rögzítésére. Így feltüntetendő benne a feldolgozott hígtrágya mennyisége, a feldolgozás technológiája, a tárolt hígtrágya adatai (mennyisége, tárolás módja, a tároló kapacitása, koordinátái), a kijuttatott hígtrágya mennyisége, a kijuttatás módja, illetve a hígtrágyával kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyisége. A fenti adatok egy része a hígtrágya laboratóriumi vizsgálati eredményei alapján kalkulálható, emellett a fent említett rendelet melléklete is tartalmaz konkrét értékeket. Így az 1. melléklet tartalmazza az állatfajok korcsoportok szerinti hígtrágyájának nitrogéntartalmát, az 5. számú melléklet – a trágyatároló kapacitás méretezéséhez kapcsolódóan – pedig tartalmazza az állatfajok korcsoportjai szerint képződő hígtrágya mennyiségét. Ha a gazdálkodó az adatszolgáltatás kitöltésekor az itt megadott értékekkel kalkulál, a kormányhivatalok növény- és talajvédelmi hatóságának talajvédelmi felügyelői az adatlap ellenőrzésekor azt rendben fogják találni.

Fotó: A szerző felvételei