Kertészeti károsítók előrejelzése (6.) – A cseresznye és a meggy blumeriellás betegségének előrejelzése

A Blumeriella jaapii (Rehm) v. Arx a Monilinia laxa után a cseresznye és a meggy második legjelentősebb gombás betegségének a kórokozója. A Blumeriella az apotéciumos gombák közé tartozik, amelynek ivartalan acervuluszos alakja a Phloeosporella padi (Lib.) v. Arx. A betegséget blumeriellás betegségnek vagy más néven kokkomikózisnak is nevezzük. Ez utóbbi elnevezés főleg Amerikában terjedt el, ami abból adódik, hogy a betegséget és a tüneteket először az USA-ban írták le 1878-ban. A kórokozó első európai megjelenését Finnországban észlelték 1885-ben. Hazánkban erre a betegségre a faiskolákban tapasztalt súlyos lombhullás okainak kutatása során figyeltek fel 1939-ben. Érdekes, hogy a termő ültetvényekre csak 23 évvel később, 1962-ben terjedt át, vélhetően azért, mert ekkorra már nem tudták mindenhol megvédeni a szaporítóanyagot a faiskolákban. A kórokozó ellen azóta is szinte minden évben védekezni kell. A Blumeriella jaapii elsődleges gazdanövényei a cseresznye, a meggy és a sajmeggy. Emellett a kórokozó ritkábban, de felléphet a mandula, a kajszi és a szilva ültetvényekben is.

A betegség tünetei leggyakrabban a levélen jelentkeznek, de olykor a gyümölcskocsányon is megjelenhet, ahol a tünetek csak nagyon erős fertőzés során alakulnak ki. A levélen a tünetek a következő módon jelennek meg. A levélszínen kezdetben 1-3 mm átmérőjű, kerek vagy a levélerekkel határolt apró szögletes, lilás foltok jelennek meg (1. kép), míg a fonákon, a színi foltokkal átellenes oldalon a betegség későbbi stádiumában sárgásfehér vagy krémszínű acervuluszok (2. kép) alakulnak ki, amelyek kissé kiemelkednek a levél szövetéből.

1. kép A betegség tünetei a leveleken
(Forrás: internet)

2. kép A krémszínű acervuluszok a levelek fonákán

A vegetáció előrehaladtával, illetve a betegség súlyosbodásával a foltok egymással összeolvadhatnak, amelyek körül a levél klorotikussá válva elsárgul. Súlyos fertőzés esetén a levél az elsárgulást követően lehullik. A betegség tünetei a gazdanövénytől függően eltérhetnek. A cseresznye, a meggy és a sajmeggy levélfoltjai nem lyukadnak ki, de a szilva, a kajszi, a mandula leveleiből az elhaló foltok levéllyukacsosodást okozva kiesnek. A gyümölcskocsányon a tünetek apró, néhány mm átmérőjű, bíborvörös udvarú foltok formájában jelennek meg, amelyekben a kórokozó ivartalan szaporítóképletei, az acervuluszok képződnek. Ezeket a szaporítóképleteket a felületes szemlélő gyakran összetévesztheti a pajzstetűk megjelenésével. A gyümölcskocsány a fertőzés következtében fokozatosan elszárad. A hiányos vagy teljesen megszűnt tápanyag- és vízszállítás miatt a gyümölcsök szép lassan összeaszalódnak. A száradást követően egy erősebb szél vagy egyéb mechanikai hatás következtében a kocsány eltörhet és az elszáradt gyümölcsök a talajra hullhatnak. A betegség miatt kényszeréretté és fonnyadttá vált termés sem friss fogyasztásra, sem konzervipari feldolgozásra nem alkalmas. Emellett a betegségnek több káros élettani hatása is lehet az ültetvény általános egészségi állapotára nézve. A korai levélhullás gátolja a hajtások fásodását, és a termőrügyek differenciálódását, ami miatt csökken a fa télállósága és egy erősebb fertőzés hatása kihatással lehet a következő évi terméshozamra is.

A kórokozó biológiájának ismerete elengedhetetlen az előrejelzés szempontjából. Az elsődleges fertőzési forrás a lehullott leveleken található. A kórokozó pontszerű, sötétbarna, enyhén kiemelkedő sztrómákat fejleszt a levélfonákon a vegetáció végén, és ezekkel a képletekkel telel át. Tavasszal ezeken a sztrómákon ivaros és ivartalan szaporítóképletek jönnek létre. Az acervuluszokban lévő konídiumok, valamint az apotéciumban lévő aszkospórák kiszóródása Magyarországon általában április elején kezdődik meg és június közepéig tart. A spórák a tavaszi esőzések során a felcsapódó vízcseppekkel és a széllel szállítva a lombkorona alsó leveleire jutnak. Ennek következtében a blumeriellás betegség tünetei a fákon mindig a talajhoz legközelebb eső leveleken mutatkoznak meg elsőként és a vegetáció alatt ezek a levelek fertőződnek meg a legnagyobb mértékben. A levelekre került spórák csíratömlői a levélfonák gázcserenyílásain keresztül hatolnak a levélszövetbe. A fertőzést követően a lappangási idő minimum 5 nap, azonban az első tünetek megjelenéséig átlagosan 10-12 napnak el kell telnie. A tavaszi fertőzést követően a levélfonákon új ivartalan szaporítóképletek képződnek, amikből a kiszabaduló spórák a nyár folyamán újabb fertőzéseket okoznak. A konídiumok csírázásához az optimális hőmérséklet 19 °C. Az ivartalan spórák 7,7 °C alatti és 27 °C feletti hőmérsékleten szinte teljesen elvesztik csírázóképességüket.

A védekezés szinte minden évben elengedhetetlen. A kórokozó biológiájából következik, hogy ősszel vagy legkésőbb tavasszal a leveleket a talajba kell forgatni, vagy megfelelően komposztálni kell. Ha ezekre a kezelésekre nincs lehetőség, akkor az őszi szüret utáni állománykezelésekkel ritkíthatjuk az áttelelő alakokat, de eredményes lehet a lehullott lomb őszi fertőtlenítése is réztartalmú szerekkel. Tavasszal az első permetezést az aszkospórák és tavasszal képződő konídiumok ellen általában április elején kell megkezdeni, majd szükség esetén 8-10 napos időközzel folyamatosan legalább június közepéig kell védekezni. Termő ültetvényben a virágzáskor a méhekre nem veszélyes fungicidet kell használni, és érdemes a Monilinia laxa ellen is ható hatóanyagok közül választani.

A blumeriellás betegség előrejelzése

A legkifinomultabb előrejelző rendszerek a Blumeriella jaapii fertőzésének bekövetkezésének valószínűségét számolják. Ehhez alapvetően két környezeti tényező ismeretére van szükség: a levegő hőmérsékletére és a levélfelület nedvességének időtartamára. A kórokozó biológiájánál leírtakból látszik, hogy a gombaspórák csírázásához valamilyen nedvességre van szüksége, akár köd vagy csapadék formájában. A másik fertőzést befolyásoló környezeti tényező a léghőmérséklet. A fertőzés bekövetkezéséhez az optimális hőmérséklet 15-23°C között található. Például 19 °C-on a kórokozónak már 5 órán keresztül tartó nedvesség is elegendő a fertőzéshez (1. ábra).

1. ábra A Blumeriella jaapii fertőzéséhez szükséges körülmények

Amikor az ábrán látható piros görbét meghaladják a mért értékek a fertőzés nagy valószínűséggel bekövetkezik az ültetvényben, de csak akkor, ha az inokulumforrás jelen van a területen. Ennek mértékére a korábbi évek tapasztalatai alapján tudunk következtetni. A kórokozóról tudjuk, hogy ha a spórák csírázása megindul, akkor ezek csak 8 óra szárazság után veszítik el fertőzőképességüket. Az előrejelző modell úgy számol, hogy mindaddig megőrzi a levélfelület-nedvesség időtartamára vonatkozó összegyűjtött értéket, amíg 8 óra nem telik el azután, hogy a levél felszáradt. Ha a levél felszáradása után 8 órán belül csapadék hullik a területre vagy újra 90% fölé emelkedik a levegő relatív páratartalma, a modell onnan folytatja a számolást, ahol korábban abbahagyta. Abban az esetben, ha a levél felületén nem jelenik meg nedvesség 8 órán keresztül, a modell nulláról kezdi ennek az értéknek a számolását legközelebb, és nem riaszt. A fertőzés bekövetkezése előtt megelőző kezelésként kontakt gombaölő hatóanyagok jöhetnek számításba, de a fertőzést követően már csak mélyhatású, vagy szisztemikus szerekkel érhető el jó eredmény a védekezés során. A kórokozó boszkalid rezisztens törzse már 2010-ben megjelent az USA-ban, így a hatóanyagok váltogatásának fontosságát itt is meg kell említenünk.

*

A Szent István Egyetem kutatóiként egy pályázat kapcsán egy olyan előrejelző rendszer kifejlesztésén dolgozunk, amely képes lesz a 21. századi, modern növényvédelmi elvárásoknak megfelelni (további információ: https://farm.sensomedia.hu).

Ajánlott és felhasznált irodalom

• Outwater, C., Proffer, T. J., Rothwell, N., Peng, J., & Sundin, G. W. (2019): Boscalid resistance in Blumeriella jaapii: distribution, effect on field efficacy, and molecular characterization. Plant Disease, In press.
• Király, K., & Szentpéteri, T. (2006): Blumeriella jaapii (Rehm) v.(Arx) infection of some sweet cherry cultivars in two years with different precipitation conditions. International Journal of Horticultural Science, 12(3), 37-39.
• Jenser, G., & Véghelyi, K. (2003): A cseresznye és a meggy növényvédelme. Hrotkó K.(szerk.) Cseresznye és meggy. Mezôgazda Kiadó, Budapest, 419, 259-295.
• Holb, I., Veisz, J., & Abonyi, F. (2005): A meggy és cseresznye komplex ökológiai növényvédelmi technológiája. Holb, I.(szerk.) A gyümölcsösök és a szőlő ökológiai növényvédelme.) Mezőgazda Kiadó, Budapest, 168-171.

Ádám János
SZIE Kertészettudományi Kar, Növénykórtani Tanszék, Budapest
Dr. Markó Gábor
ELTE Természettudományi Kar, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, Budapest
SZIE Kertészettudományi Kar, Növénykórtani Tanszék, Budapest