A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis), bár sok tápnövényű lepkefaj, fő termesztett tápnövénye a kukorica, melynek világszerte az egyik legjelentősebb kártevője. Ezt az eredetileg eurázsiai molyt, Észak-Amerikába is behurcolták. Ellene többnyire növényvédő szeres kezeléssel védekezünk, bár az agrotechnika (szármaradványok leforgatása, vetésváltás) is szerepet játszik az állományok méretének alakulásában. A kezelések hatékonysága szempontjából azok időzítése kulcsfontosságú, ha a lárvák berágták magukat a szárba, már szinte feleslegesen végezzük a költséges kezeléseket. A rajzás időbeli lefolyásának és a kártétel mértékének meghatározására fény-, szexferomon- és illatanyag csapdák állnak rendelkezésünkre.
Csapdázási módszerek
Bár a fénycsapdázás hatékony módszer, használata a minták feldolgozása, a nagy gyűjtött egyed- és fajszámok miatt igen munkaigényes és speciális szaktudást igénylő feladat. Emellett a csapdák telepítésének és üzemeltetésének nehézségei egyaránt korlátozzák azok használatát. A kukoricamoly feromoncsapdák pedig nem kellő hatékonysággal gyűjtik a faj egyedeit, ahogy ez egy korábbi európai szintű felmérésben és saját vizsgálataink során is igazolást nyert.
Ezekkel szemben a néhány éve Magyarországon kifejlesztett, biszex csalétkes csapdák a kukoricamoly észlelés és előrejelzés biztos eszközének tekinthetők. Előnyük a kereskedelemben néhol árult kukoricamoly szexferomonos csapdákhoz képest, hogy szintén könnyű kezelhetőség és telepíthetőség mellett jóval nagyobb fogásszámokat mutatnak, melyek alapján megbízhatóbb, pontosabb előrejelzésre nyílik lehetőség. A biszex csapdák további előnye, hogy nemcsak hímeket fognak, hanem jelentős százalékban szerepelnek a csapdafogásban a nőstény molyok is. A fogás feldolgozása aránylag egyszerű – nincs szükség rovarrendszertani speciális ismeretekkel rendelkező szakemberekre, mint a fénycsapdák esetében, melyek lepkefajok százait foghatják, s ezek közül a kukoricamolyokat ki kell tudni válogatni.
Szennyező fajok a biszex csapdákban
A biszex csalétkek használatakor azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy a kukoricamolyon kívül még néhány moly- és bagolylepke faj is a csapdákba repül. Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk ezeket a szennyező fajokat (Agrofórum, 29, 6: 44-46, 2018), hogy segítsük a csapdahasználókat abban, hogy ezek fogásait a célkártevő kukoricamoly fogásaitól biztonsággal el tudják különíteni.
A fogást szennyező bagolylepkék (gamma-bagolylepke – Autographa gamma, cseppfoltú aranybagoly – MacDunnoughia confusa, ezüstbagoly fajok – Abrostola spp., gyapottok-bagolylepke – Helicoverpa armigera) esetében a csapdázónak könnyű dolga van, hiszen ezek jóval nagyobbak, mint a kukoricamoly, és feltűnően eltérő alkatúak és színezetűek. E tekintetben a legnagyobb gondot a csalánevő tűzmoly (Haritala ruralis v. Pleuroptya ruralis) fogásai okozzák (a faj csalánon él, nem kártevő), mely faj a kukoricamoly közeli rokona, és azzal hasonló alakja, mérete és színezete miatt könnyen összekeverhető (1. kép).
A bemutatott képen a hasonlóság jól látható, a csekély méretbeli különbség (a csalánevő tűzmoly valamivel nagyobb), és az enyhén lilás színnel irizáló szárnyak (melyek a kukoricamolynál sosem irizálnak) kopott példányok esetében azonban gyakran nem észlelhetők. Márpedig, ha a csalánevő tűzmoly fogásokat hibásan kukoricamolynak vesszük, előrejelzésünk pontatlan lesz, hiszen a két faj nem pontosan egyszerre rajzik, és a tévedés a kártevő tömegességének megítélését is torzítja.
Az 1. ábrán néhány, az elmúlt években, biszex csalétkes csapdákkal mért rajzásmenetet mutatunk be a két faj esetében. Jól látható, hogy rajzások igen gyakran eltérő időbeli lefutást mutatnak, gyakran a csalánevő tűzmoly rajzása később kezdődik és hosszabban elnyúlik, mint a kukoricamolyé, különösen a második rajzás esetében. Ha tehát hibásan csalánevő tűzmolyokat kukoricamolynak vélünk, azt gondolhatjuk, hogy a célkártevő rajzása a ténylegesnél sokkal hosszabbra nyúlik, és késztetést érezhetünk esetleges ölőszeres permetezés elvégzésére akkor is, amikor már a kukoricamolynak híre-hamva sincs területünkön.
Ebben a dolgozatunkban azokról az eredményeinkről számolunk be, melyekben megvizsgáltuk, hogy a probléma megoldása, illetve csökkentése vajon lehetséges-e a csapdázási módszerek megfelelő megválasztásával.
Hova érdemes elhelyezni a biszex csapdákat?
Először a csapda kihelyezési magasságának hatását vizsgáltuk meg, mivel más kártevők csapdázásánál már jónéhány esetben bebizonyosodott, hogy a csapdák elhelyezésének magassága kulcsfontosságú. A teljesség igénye nélkül, a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) esetében például a korona felső, napsütötte ágaira kihelyezett zöldessárga színű (és táplálkozási csalétekkel ellátott) csapdák sokszorosát fogják a korona középső, vagy alsó részén elhelyezettekhez képest. A kis farontó (Zeuzera pyrina) feromoncsapdáját pedig mindenképpen úgy kell elhelyezni, hogy a csapda a lombkoronán kívülre kerüljön! Egy almásban végzett megfigyelésünkben a koronából kb. 0,5-1 m-re „kiálló” csapdák 64, míg a korona középső részén elhelyezettek csupán 2 kis farontót fogtak! A nagy farontó (Cossus cossus) feromoncsapdái meggyesben a korona alatt, a törzs mellé kihelyezve (kb. 1 m magasságban, ahol a legtöbb károsító hernyójáratot találjuk) kétszer-háromszor kevesebb farontót fognak, mint a korona felső részébe, 2,5-3 m magasságba kihelyezettek.
A kukoricamoly esetében lent (kb. 1 m magasságban), illetve fent (kb. 2 m magasságban) kihelyezett csapdák fogásait hasonlítottuk össze. A 2. ábrán láthatjuk, hogy a kukoricamolyból többet fogtak a fentre kihelyezett csapdák (különösen a második lepkerajzás idején), mindent összevéve a fent levő csapdákban csaknem kétszer annyi kukoricamolyt találtunk, mint a lentiekben. A csalánevő tűzmoly esetében viszont a fent elhelyezett csapdák ugyan valamivel többet fogtak, azonban a különbség elhanyagolható volt.
A következőkben a csapdák kukoricatáblában való elhelyezésének hatását vizsgáltuk. Csapdákat helyeztünk ki (azonos magasságban – 1,5 m) a tábla szegélyébe, illetve a tábla belsejébe, a szegélytől 10 m, 25 m és 50 m távolságban (2. kép).
A 3. ábrán látható, hogy a kukoricamoly fogások egyenlő arányban oszlottak meg a tábla belsejében különböző távolságokra, illetve a szegélyben kihelyezett csapdák között, vagyis a csapdák a kihelyezési helytől függetlenül, hasonló hatékonysággal fogták a célfajt. Ezzel ellentétben, a csalánevő tűzmoly befogott egyedeinek zöme a szegélyben elhelyezett csapdákból származott, és a tábla belsejében kihelyezett csapdák jóval kisebb fogásokat mutattak. Ezeknek a tapasztalatoknak az alapján az a következtetés adódott, hogy kukoricamolyra szelektívebb fogást remélhetünk a tábla belsejében kihelyezett csapdákból, mint a szegélybe kihelyezettektől. Ez valóban így is történt, a 4. ábra szerint míg a szegélyben levő csapdákban a fogás csaknem fele csalánevő tűzmoly volt, addig a 25 m-re, a tábla belsejében kihelyezettnél a fogás mintegy 90%-a volt a kukoricamoly.
Összefoglalva a tapasztalatokat, azt javasolhatjuk a kukoricatermesztőknek, hogy biszex csalétkes kukoricamoly csapdáikat a tábla belsejébe, legalább 10 m-re, vagy még beljebb helyezzék ki, és a kukoricamoly fogást növelhetik, különösen a második rajzás idején, ha a csapdákat magasan, 2 m-es magasságban helyezik el.
Reméljük, hogy tapasztalataink közlésével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a hazai kukoricatermesztők hatékonyabban használhassák fel a moly elleni védekezésben a biszex kukoricamoly csapdát, ezt a nemrégiben kifejlesztett, újszerű előrejelzési eszközt (3. kép).
Dr. Nagy Antal, Dr. Szarukán István, Papp Szabolcs, Vámos Péter, Vitéz Péter
DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növényvédelmi Intézet
Dr. Tóth Miklós
MTA ATK Növényvédelmi Intézet, Budapest