Ökológiai kockázatok a napraforgó-termesztésben

A termésbiztonság szempontjából a legnagyobb hatást a termelés agroökológiai feltételei, azaz az időjárás és a talajtani, domborzati feltételek gyakorolják a szántóföldi növények termésmennyiségére és -minőségére.

A szántóföldi növények ökológiai érzékenysége

Számos tudományos elemzés és a gyakorlati tapasztalatok sora bizonyítja azt, hogy a szántóföldi növények ökológiai érzékenysége jelentős mértékben eltér egymástól. Közismerten a kalászos gabonák jelentős része (rozs, tritikale, őszi árpa, de részben az őszi búza is), valamint bizonyos takarmánynövények (pl. lucerna, cirokfélék) egészen jól tudnak a változatos időjárási és talajtani feltételekhez adaptálódni. Ugyanakkor vannak kifejezetten szenzibilis növények részben az időjárási (pl. kukorica, burgonya, dohány) és talajtani feltételekkel (pl. cukorrépa) szemben (1. ábra).

1. ábra Szántóföldi növények adaptációja az agroökológiai fejlettséghez
(Pepó Péter, 2019)

A hazánkban termesztett két legfontosabb olajnövényünk, a napraforgó és repce eltérő adaptációs képességet mutat. A napraforgó kifejezetten jól alkalmazkodik az éghajlatváltozás miatt részben szárazabbá, részben szélsőségessebbé váló éghajlati feltételekhez, de talajtani szempontból is a gyengébb–átlagos–jó talajokon egyaránt sikeresen termeszthető. Saját kísérleteink ugyanakkor azt is bizonyították, hogy a korszerű, nagy termőképességű napraforgó hibridek a nagyobb terméspotenciáljukat csak kedvezőbb ökológiai feltételek mellett képesek realizálni.

A másik fontos olajnövényünknek, az őszi káposztarepcének sokkal nagyobb az időjárással szembeni érzékenysége, a talajtani adaptációs képessége azonban meglehetősen jó. Ezeket az ökológiai igényeket figyelembe véve alakult ki az a tradicionális vetésszerkezet, hogy a napraforgót elsősorban a szélsőségesebb klímájú Nagy-Alföldön és a hozzá kapcsolódó tájegységeken termesztik nagyobb vetésterületi hányadban, míg a repce a kiegyenlítettebb időjárású Dunántúlon játszik fontosabb szerepet a vetésszerkezetben (2. ábra, 3. ábra).

2. ábra Napraforgó megyei vetésterületek
(Forrás: AKI, 2015-2018)

3. ábra Őszi káposztarepce megyei vetésterületek
(Forrás: AKI, 2015-2018)

Valóban változik az éghajlat?

Sokszor felvetődik szakmai, tudományos és egyéb körökben, hogy változik-e az éghajlat hazánkban, vagy csak annak szélsőséges amplitúdóit tapasztalhatjuk az elmúlt években. A növénytermesztés időjárási feltételeinek jellemzésére hosszabb időszakok (általában 30 év) időjárási adatait (elsősorban a csapadékot és hőmérsékletet) használjuk jellemzésként (1. táblázat).

Ezeket a sokévi átlagokat megfelelő időnként frissíteni szükséges. Két 30 éves átlag (1961-1990. évek és 1981-2010. évek) adatait összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy bár csökkent az évi csapadék mennyisége (565 mm-ről 560 mm-re), de jelentősebb változások következtek be a havi csapadék mennyiségekben is. Növénytermesztési szempontból kifejezetten kedvezőtlen, hogy a júniusi és augusztusi csapadék mennyisége csökkent (–13,0 és –11,7 mm-rel). Még markánsabb változások következtek be a 30 éves havi hőmérsékleti értékekben. Szinte minden hónap (kivéve februárt) átlaghőmérséklete növekedett (0 – +1,1 ^oC-kal), különösen kedvezőtlen módon a június–július–augusztus hónapoké (+0,7, +1,0, +1,1 ^oC-kal), így az évi középhőmérséklet is jelentősen (+0,46 ^oC) meghaladta az előző 30 éves meteorológiai átlagot.

A napraforgó-termesztés határa északabbra tolódott

Ez az időjárási-éghajlati változás azonban nem csak hazánkban érvényesül. A napraforgó közismerten melegigényes növény, emiatt a korábbi időszakban Magyarország jelentette a termesztésének északi határát. Az éghajlatváltozás következményei miatt azonban ez a helyzet fokozatosan megváltozott. Egyrészt a hagyományos termesztő országokban (pl. Magyarország, Románia) a napraforgó vetésterülete jelentősen megnövekedett részben a piaci-ökonómiai, részben az időjárási feltételek változása miatt (2. táblázat).

Ezen túlmenően olyan országokban is megjelent a napraforgó, amelyek tőlünk északabbra találhatóak (pl. Szlovákia, Csehország, Németország), de még Fehéroroszországban is találunk minimális területet.

A két legnagyobb területen termelt kapás növényünk, a napraforgó és a kukorica ökológiai érzékenysége jelentősen eltér egymástól. Hosszabb időszak (2000-2018. évek) országos termésátlagait összehasonlítva azt állapíthatjuk meg, hogy a maximális terméshez viszonyított átlagtermése a két növénynek relatíve hasonló arányokat mutat (napraforgónál 80%, kukoricánál 77% az adott periódus termésmaximumához képest). Jelentős különbséget tapasztalhatunk azonban a két növény termése között, ha az aszályos éveket hasonlítjuk a maximális terméshez. A napraforgó esetében (28%) jóval kisebb a terméscsökkenés mértéke, mint a kukorica (48%) esetében (4. ábra).

4. ábra A napraforgó és kukorica ökostabilitása hazánkban
(KSH adatok; Pepó Péter, 2019)

Évjárattípusok értékelése

Hosszú idősoros (1997-2018. évek) napraforgó tartamkísérleteink eredményeit értékeltük évjárattípusok alapján (3. táblázat).

A csapadékos évjárat hatására nőtt a különböző levél-, szár- és tányérbetegségek fertőzöttségének mértéke a kísérletek napraforgó állományaiban, jelentősebb mértékű volt a megdőlés, valamint az asszimilációs terület relatíve korai elvesztése is hamarabb következett be. Ennek következtében a kiváló tulajdonságú csernozjom talajon a napraforgó tartamkísérleteinkben a szárazabb, így kisebb infekciót mutató évjáratokban kaptuk a legnagyobb terméseket (4100-5400 kg/ha), míg átlagos időjárású és fertőzöttségi években ennél kevesebb terméseket (2950-4000 kg/ha) értünk el. Drasztikusan csökkent a napraforgó termése a csapadékos, kórtani szempontból rendkívül problémás évjáratokban (2000-2500 kg/ha).

Kockázati tényezők a napraforgó-termesztésben

A napraforgó kísérleteink több tízezer adatának a feldolgozásával meghatároztuk az ökológiai (időjárás, talaj), a biológiai (hibrid) és a fontosabb agrotechnikai elemek (talajművelés, trágyázás, vetés, növényvédelem) termésmennyiségre gyakorolt hatását eltérő technológiai intenzitási szint mellett (5. ábra).

5. ábra A termesztési tényezők szerepe a napraforgó termesztésben
(Pepó Péter, 2018)

Vizsgálataink egyértelműen azt bizonyították, hogy a napraforgó-termesztésben az intenzív technológia alkalmazása jelentősen csökkentheti a környezeti tényezők termésre gyakorolt hatását az extenzív agrotechnikához képest. Intenzív technológiánál az időjárás 15%-ban, a talaj 10%-ban határozta meg a napraforgó termését, míg az extenzív technológiában ezek az értékek 35% és 20% voltak. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a megfelelő genotípust válasszuk az adott technológiai intenzitási szinthez (6. ábra).

6. ábra A genotípus és agronómiai modell interaktív hatása a napraforgó-termesztésben
(Debrecen, 1996-2018, Pepó Péter 2019)

Az intenzív genotípus kedvezőtlen agrotechnikai feltételek mellett jóval kisebb termést ad az extenzív genotípushoz képest (–1,3 t/ha terméskülönbség). Átlagos és intenzív termesztési feltételek mellett viszont az intenzív genotípus fölénye egyértelműen jelentkezett az extenzív genotípussal szemben (+1,5 t/ha és 2,2 t/ha terméstöbblet).

A napraforgó-termesztésben tehát – más növényekkel összehasonlítva kisebb mértékben ugyan – jelen vannak azok a kockázati tényezők, amelyek az agroökológiai feltételekhez köthetők. Több évtizedes kísérleti eredményeink alapján értékeltük a napraforgó termesztéstechnológiájában szereplő tényezőket kockázati szempontból. Az ökológiai elemek (időjárás, talaj) kockázati hatását egységnyinek véve (100%) a biológiai alapok hatását mérsékeltebbnek (50%), míg az agrotechnikai elemekét kifejezetten erőteljesnek (200%) találtuk. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi napraforgó hazai hibridportfóliójában kifejezetten jó hibridek szerepelnek, azok közül bármelyiket választva nem lehet nagyot tévedni.

Annál nagyobb kockázati elemeket hordoz a nem megfelelően végrehajtott agrotechnika (pl. helytelen vetésváltás, talajművelés, tápanyag-utánpótlás, vetéstechnológia, növényvédelem), amelynek során elkövetett hibák felnagyíthatják az ökológiai tényezők negatív hatásait. Éppen ezért kockázati szempontból együttesen célszerű kezelni az ökológiai, biológiai és agrotechnikai elemeket a termesztéstechnológia megvalósítása során.

Az agroökológiai kockázatok csökkentése magába foglalja a termőhely feltételeinek célszerű kialakítását, a hibridek megválasztását, valamint a termesztéstechnológiai elemek optimalizálását. A termőhely megválasztásánál figyelembe kell venni az időjárási elemeket (sokévi átlagokat, szélsőértékeket). Fontos a talajtani-domborzati tényezők ismerete is. A gyengébb talaj kedvezőtlenebb tulajdonságait ugyanakkor megfelelő agrotechnikával bizonyos mértékig, akár teljesen is ellensúlyozni tudjuk. Ilyen agrotechnikai elem lehet a tápanyag-utánpótlás, a trágyázás (7. ábra).

7. ábra A talajtípus és trágyázás hatása a napraforgó termésére
(üzemi eredmények)

A kontroll, trágyázás nélküli kezelésben a napraforgó termése lényegesen (1,0 t/ha-ral) kisebb volt réti talajon (2,3 t/ha), mind csernozjom barna erdő talajon (3,3 t/ha). Ugyanakkor megfelelő trágyázással ez a különbség megszűnt a két talajtípuson (csernozjom barna erdő talajon 3,9 t/ha, réti talajon 3,8 t/ha termés). Rendkívül fontos a hibrid megválasztása is, különösen az adaptáció, tolerancia, kompetencia és homogenitás vonatkozásában. Az agrotechnikai elemeknél arra kell törekednünk, hogy biztosítsuk az elemek közötti optimális harmonizációt, valamint minél teljesebb mértékben kihasználjuk az azok közötti interaktív hatásokat. A nem megfelelően alkalmazott agrotechnikai elemek termésveszteséget okoznak. Kísérleti eredményeink (4. táblázat) azt bizonyították, hogy az egyes agrotechnikai elemeknél elkövetett hibák termésvesztesége eltérő nagyságú, ugyanakkor a terméscsökkenés relatív értéke az eltérő technológiai intenzitású szinteknél közel azonos mértékű volt (low input technológiánál 34%, mid tech technológiánál 39%).

A közel azonos relatív terméscsökkenés ugyanakkor jelentősen eltérő abszolút termésveszteséget takar a két különböző technológiai modellben realizálható eltérő termésszintek miatt. Míg a low input modellben a termésveszteség 850 kg/ha lehet, addig a mid tech modellben ennek a dupláját is elérheti (1550 kg/ha).

Összességében kutatási eredményeink és gyakorlati tapasztalataink alapján az állapítható meg, hogy az ökológiai kockázatokat a megfelelő hibrid megválasztásával, az optimalizált agrotechnikával mérsékelni tudjuk. Az extenzívtől az intenzívebb technológiák irányába mutató agrotechnika nem csak a kockázatot mérsékelheti, hanem a napraforgó termésmennyiségét is növelheti. Egyszerűsített modellszámításaink azt bizonyították (5. táblázat), hogy az intenzívebb agrotechnikával – az előzőekben említett előnyök mellett – javítható a napraforgó termesztés jövedelmezősége.

A low input technológia területi jövedelme intenzív technológia alkalmazásával akár 3-4-szeresére növelhető. Azt azonban mindig figyelembe szükséges venni, hogy az intenzívebb technológia hatékonyságát alapvetően tudja befolyásolni annak megvalósításának pontossága, azaz a technológiai fegyelem.

Köszönetnyilvánítás

A publikáció elkészítését az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.