Agrárhírek / Agrárközélet

Támogatják az esővíz összegyűjtését Lengyelországban

2020. július 5.

A tervek szerint 20 ezer háztartást szerelhetnek fel olyan eszközökkel, amelyekkel 1 millió köbméter vizet gyűjtenek össze évente a szárazsággal küzdő országban.

Agrárhírek / Agrárközélet

A betakarítási munkákat nem érinti a kamionstop

2020. július 5.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a július-augusztusban a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon.

Agrárhírek / Agrárközélet

Sikeres volt a levendulaszedési akció Tihanyban

2020. július 5.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Szedd Magad” levendulaakciója Tihanyban.

Agrárhírek / Növénytermesztés

Megkezdődött az aratás

2020. július 4.

Az őszi árpa betakarítása jelenleg 30 százalékon áll, emellett megkezdődött az őszi búza betakarítása, a repcéé pedig a hétvégén indul.

Agrárhírek / Agrárközélet

Elfogadták az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvényt

2020. július 4.

A most elfogadott törvény jelentősen egyszerűsíti a korábbi hosszadalmas és nehézkes, valamint az állam számára költséges megosztási eljárásokat, helyettük gyors, egyszerű, a tulajdonosi szándékra épülő rendszert vezet be.

Házikert / Ház, táj blog

Tovább korlátozzák a helyben fogyasztást a gyorsétteremben

2020. július 3.

Az új típusú koronavírus járvány nem csillapodik az Egyesült Államokban. A McDonald’s éttermeit is nehezen érinti az amerikai járványhelyzet.

Agrárhírek / Életmód, gasztronómia

A vártnál jobban teljesített a Corona sör gyártója

2020. július 3.

Az alkoholos italokat gyártó vállalat a negyedévben 2,3 dolláros egy részvényre jutó profitot könyvelt el, ami 29 centtel haladja meg a Wall Street-i elemzők által közzétett prognózist.

Szakcikkek / Gépészet

A műegyetemi gép- és mezőgéptervezők sikere

2020. július 3.

A BME két karának együttműködése révén rekordgyorsasággal megalkotott lélegeztetőgép az életmentő funkción kívül terápiás területen is alkalmazható lesz.

Szakcikkek / Növénytermesztés

A RAPOOL új repcéi 2020-ban

2020. július 2.

Kiemelkedő olajtartalmú, kompakt, tarlórépa sárgaságvírusának és fómának ellenálló hibridek a portfólióban.

Szakcikkek / Növénytermesztés

Tönköly, tönke - pelyvás gabonák veszélyben!

2020. július 2.

Július elején az ország legtöbb régiójában megkezdődött az őszi árpa állományok vágásával a kalászos gabonák aratása. Az árpa mellett a legtöbb kenyérbúza-állomány is már aratásra érett, vagy ahhoz nagyon közeli állapotban van. A növényekre veszélyes kórokozók általában már nem találnak ehető, megfertőzhető növényi részeket ezeken a gabonákon. Ugyanakkor van egy kis szegmense a kalászos gabonáknak, amelyek esetében még vannak reális növényvédelmi veszélyek és azok figyelmen kívül hagyása többé – kevésbé súlyos mennyiségi és minőségi kártétellel is járhat.