Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A RAPOOL új repcéi 2020-ban

Kiemelkedő olajtartalmú, kompakt, tarlórépa sárgaságvírusának és fómának ellenálló hibridek a portfólióban.

Az elmúlt években a hosszan elnyúló meleg őszi időjárás kedvezett a levéltetvek elszaporodásának. A levéltetvek szívogatásukkal nemcsak értékes tápelemeket vonnak el a fiatal repcenövényektől, hanem a tarlórépa-sárgaságvírus (TuYV) vektorai is. A vírus tünetei nehezen ismerhetők fel: a leveleken pirosas (antociános) elszíneződés formájában jelentkeznek, ami könnyen összetéveszthető akár a relatív tápanyaghiánnyal is, ezért a pontos azonosításához laboratóriumi vizsgálatokra van szükség. A vírusfertőzés következtében a növények gyengülnek, áttelelésük romlik és lassabban fejlődnek. A betegség összességében akár 10-20 százalékos termésveszteséget is okozhat.

A tavaly már bemutatott, tarlórépa-sárgaságvírusnak ellenálló DYNAMIC hibridünk mellé idén érkeznek a szintén vírusellenálló DUKE és KELTOR hibridek. Az elmúlt években számos helyen vizsgáltuk a repceállományokat, és gyűjtöttünk növénymintákat, melyeket laboratóriumban elemeztünk. Méréseink igazolták, hogy az ezzel a genetikával rendelkező hibridek szöveteiben a víruspartikulumok szignifikánsan alacsonyabb mértékben halmozódnak fel, mint a hagyományos hibridek esetében.

A vírusellenállóság tulajdonság másik pozitív hozadéka, hogy a DUKE és a KELTOR is rendkívül jó vigorral és tápanyag-reakciós képességgel rendelkezik, ezért a fejlődésük során több tartalék tápanyagot képesek felhalmozni, így könnyebben vészelik át a szélsőséges időjárás okozta stresszhatásokat, fokozva ezzel termésstabilitásukat.

A DUKE kiemelkedő hozamú, korszerű, korai érésű, rendkívül magas olajtartalmú hibrid. Tavaszi fejlődése és virágzása korai. Állománya közepes magasságú, megdőlésre nem hajlamos. A hibrid széles körű védelemmel ellátott a kórokozókkal szemben, és az RLM7-es rezisztenciagénje kiválóan védi az őszi fómás fertőzések ellen.

A hibrid későn is vethető, ekkor nincs szükség erőteljes regulálásra. Korán vetve azonban 4–6 leveles állapotban regulátorral kell kezelni az állományát. Betakarításának tervezhetőségét segíti kipergés-ellenállósága: becői jobban ellenállnak a külső fizikai behatásoknak, minimalizálva ezzel a pergési veszteséget.

A fajtaregisztrációs hazai vizsgálatok során a sztenderd hibridek termésszintjét 9 százalékkal múlta felül. A hibrid két év után, 2019-ben részesült állami elismerésben. A NÉBIH 2018–2019-es eredményei alapján éréscsoportjában magasan a legjobb olajtartalmat érte el.

A korai érésű KELTOR az első kompakt típusú hibridünk. Termésszintje megegyezik a magas és kései hibridek hozamával. Őszi fejlődése során közepes lombtömeget fejleszt, ezért a tél előtti túlfejlődés kockázata is alacsony. Tavasszal gyorsan nő, korán virágzásnak indul. Késő tavasszal, a virágzás végéig, becőérés kezdetéig a hagyományos hibridekkel azonos ütemben fejlődik, majd azt követően a szár növekedése lassul, és a növény a becőtelítődésre fordítja az energiáit. A KELTOR évjárattól függően 10-15 centiméterrel lehet alacsonyabb a magas termetű hibridekhez képest.

A vírus mellett a fómás fertőzésekkel szemben is védett, mivel szülői vonalai – nemesítőink munkájának köszönhetően – kvantitatív rezisztenciával rendelkeznek. Széles vetésidő-intervallumú hibrid. Száraz tavaszi időjárási körülmények között regulátoros kezelése elhagyható, megdőlésre nem hajlamos. A KELTOR aratási munkálatai kompakt méretéből és jó állóképességéből adódóan kifejezetten könnyen és költséghatékonyan elvégezhetőek, korai érésével pedig segítheti a betakarítás ütemezését.

Tavaly korlátozottan már elérhető volt a CLAVIER CL hibridünk. A CLAVIER CL a Clearfield-szegmensben egyedülálló módon rendelkezik az RLMS fómarezisztencia-génnel. A leveleken megjelenő őszi fómafertőzés során a gomba a repce szállítószöveteibe kerül, majd a levélnyélen keresztül akár a szártőig is terjedhet. Az RLMS gén a fóma szárrákos betegségével szemben nyújt hatékony védelmet. Csökkenti a megdőlés kockázatát, illetve javítja a gyökérnyaki részen található szállítónyalábok hatékonyságát. A CLAVIER CL hibrid korai-középérésű, nagy termőképességgel és olajtartalommal rendelkezik. Széleskörűen használható, laza és kötött talajokon egyaránt.

Új repcehibridjeink vetőmagja gomba- és rovarölő szerrel csávázva, a kezdeti fejlődést segítő kiegészítő kezeléssel ellátva, a KELTOR és CLAVIER CL hibrideké pedig ezenfelül frakcionált, kiemelkedő méretazonosságú formában érhető el.

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

 

 

 

 

RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Tavaszi árpa és zab vetőmag biztosan lesz

2022. február 21. 13:04

Zajlik a tavaszi kalászos vetőmag-forgalmazási szezon. Elegendő mennyiségű és minőségű tavaszi árpa és zab vetőmagot vethetnek hamarosan a gazdálkodók.

Fejlesztőmérnököket keres a PIONEER HI-BRED MAGYARORSZÁG Kft.

2021. február 8. 18:20

A PIONEER HI-BRED MAGYARORSZÁG Kft. a Corteva cégcsoport tagja, munkatársakat keres két fejlesztőmérnök pozícióra, dunántúli, valamint alföldi munkavégzéssel, határozatlan idejű, teljes munkaidőben történő alkalmazással, azonnali kezdéssel.

A 2024. évi kalászos vetőmag-előállítások tapasztalatai  

2025. március 25. 08:10

Az elmúlt évek időjárási szélsőségei döntően befolyásolják a kalászos ágazatot, és azon belül a vetőmag-előállítás eredményeit.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok 2020-ban: hantosi állománymustra (VIDEÓ!)

2020. augusztus 1. 10:33

Nem árulunk zsákbamacskát: egyenként, gyakorlati körülmények között mutatjuk be a hantosi területen növő HySEED-hibridkalászosainkat, amelyek fejlődését Ön is közvetlenül szemügyre veheti.