2014. november 7.
Az utóbbi egy-két hétben rengeteg traktorbaleset volt az országban, köztük olyan is akadt, amely halálos áldozatot követelt.
2014. november 7.
Az októberi és november eleji meleg napok hatására a repcék úgy megindultak, hogy félő, károsodás nélkül nem ússzák meg a telet.
2014. november 6.
A tévésekből lett gazdálkodók szerint Ásotthalom az édesburgonya központja lehet.
2014. november 5.
Az idei esztendő időjárása bizonyos mértékig emlékeztetett a 2010. év időjárására, annak ellenére, hogy a napraforgó tenyészidejében ez évben nem esett annyi csapadék, mint 2010-ben.
2014. november 5.
Az ország területének kétharmad részén kellett korlátozó intézkedéseket bevezetni a megbetegedések miatt.
2014. november 5.
780-800 ezer tonna alma termett az országban, ezért ösztönözni kell a lakosságot a fogyasztásra.
2014. november 4.
Nemrégiben Kaposszekcsőn jártunk, ahol egy bioetanol és egy biogáz üzemet is megtekintettünk. A Dombóvár melletti településen létrehozott rendszer egyelőre egyedi Magyarországon.
2014. november 4.
A pocokinvázió megakadályozása érdekében többlet rágcsálóirtószer forgalomba hozatalát és felhasználását engedélyezte a NÉBIH a növényvédelmi szükséghelyzetre tekintettel.
2014. november 4.
Három új traktor mutatkozott be; a Lamborghini STRIKE 105, a Lamborghini NITRO R 120 és a Lamborghini NITRO 130 VRT.
2014. november 1.
A Landini gyár 130. születésnapja alkalmából „130 hours Landini Endurance” néven egy 130 óráig tartó vezetési tesztet szervezett október 6. és 11. között.