Gépészet
Fizetett tartalom

Magágyat készít, szántást munkál el, bokrosít: Földmester kompaktor

Agrofórum Online

Bár a forgatásos talajművelést egyre gyakrabban kerülik a magyar gazdák is, néha szükség lehet a szántás elmunkálására, de a Güttler Földmester kompaktor emellett magágykészítésre, sőt bokrosító hengerezésre is alkalmas.

A Güttler cég prizmahengere ikonikus termék lett mára a magyarországi növénytermesztésben. A német alapító Fritz Güttler az 1970-es években fogalmazta meg az ideális magágy koncepcióját (legalul tömör záróréteg, fölötte laza és finom szemcsés, legfelül pedig durva szemcsés, rögösebb talaj), és így alkotta meg a máig széles körben használatban lévő csillagprofilos hengerét.

Ez használja jó ideje, több változatban is a mezőszilasi Kapeller Zoltán is, aki elsősorban kukoricát, napraforgót és búzát termeszt a 300 hektáros földjén, de emellett méhlegelővel, lucernával, zöldugar szegélyekkel is rendelkezik, hiszen részt vesz az AKG (Agrár-környezetgazdálkodási Kifizetések) pályázati programban is. Öntözni nem tud, ezért a kukoricával évről évre egyre inkább meggyűlik a baja a Fejér vármegyei gazdának, ezért is nőtt mára jelentősen a napraforgó részaránya a vetésszerkezetében.

A Földmester régi „munkatárs” Kapeller Zoltán gazdaságában

„Közel egy évtizede vásároltam a Güttlertől egy 4,5 méteres LK45 AS Földmester kompaktort. A munkagép ma is megvan, jó állapotban, rendkívül elégedett vagyok vele”

– foglalta össze a gazdálkodó, hogy mikortól datálódik kapcsolata a Hódmezvásárhelyen gyárat és magyar képviseletet működtető céggel. A „taktikája” az, hogy kizárólag prémium kategóriás gépeket vásárol, mert ha ezek valamivel drágábbak is, a hosszú távú, megbízható használat során mindig kifizetődő a nagyobb befektetés. Az LK45 AS Földmester hidraulikusan 2,52 méter szélességűre csukható, így tehát a közúti szállításnál sem okoz problémát.

A merev vázas Földmester kompaktorok szállítási szélessége 3 és 4 méter, a hidraulikus csukásúaké 2,52 és 3 méter

Simítók, rugós kapák, Güttler-henger

Ami a felépítését illeti, elöl egy FlatSpring rugós talajsimító előtét található, amely teljes munkaszélességben mozgatja a földet a talajfelszínen, és közben feltölti a barázdákat, illetve „gyaluként” egyengeti el a bakhátakat, vagyis a szántás-elmunkálásnál óriási segítséget jelent. Ezt követik 3 sorban a lándzsás rugós kapák (45×12 mm méretben, 150 mm osztásközzel), végül pedig a már említett, 450 vagy 500 mm-es Güttler-henger, amelynek segítségével fokozatmentes mélységállítás valósítható meg.

A Földmester kompaktor 3/4/4,5/6 méteres változatokban érhető el
A FlatSpring simítók szinte legyalulják a bakhátakat és feltöltik a barázdákat

Mezőszilason tavaly még 60 hektáron szántottak, de a forgatással művelt terület részaránya egyre kisebb (a november közepi beszélgetésünk során a túl száraz talaj miatt még nem tudtak lazítani). A Földmester kompaktor tökéletes szántás-elmunkálásra, de őszi-tavaszi magágykészítésre is, hiszen a kapák a letömörödött, összeállt talajrészeket fellazítják, így javítják a talajszerkezetet a megfelelő magbeágyazódáshoz.

A kapaszekció fellazítja a tömörödött földet és talajba keveri a szármaradványokat

Keverő munkájuk révén a felszíni szármaradványt a talajba keverik, ezáltal segítik elő a humuszképződést. Amíg nem volt meg a Güttler PW640 Offset hengerük (szintén FlatSpring simítóval kiegészítve), addig Kapeller Zoltánék a Földmester kapaszekcióját kiemelve ezt a munkagépet használták a búza tavaszi bokrosító hengerezésére is.

Így dolgozik a Földmester kompaktor:

Jelentősen csökkenti a közúti balesetek súlyos kimenetelének kockázatát egy fantasztikus fejlesztés

2026. január 19. 13:10

A biztonságosabb közlekedés érdekében a traktorok külső széleinek rossz látási viszonyok között is jól láthatónak kell lenniük. A közlekedés biztonságának, valamint a gazdálkodók még hatékonyabb munkavégzésének növelése érdekében a Deraland Kft. 2023. január 1-től megkezdte a TractorBumper aláfutásvédő egységek forgalmazását.

Aranyozott elemeket is beépítettek az elnyűhetetlen Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsikba

2026. január 14. 13:10

Hosszas keresgélés után 15 éve a Trioliet márkánál találta meg egy többgenerációs gazdálkodó család a számukra legmegfelelőbb takarmánykeverő-kiosztó kocsit. Nem véletlen a ragaszkodásuk.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

Lemken gépek Bábolnán

2018. szeptember 4. 16:36

Az ANDEST-2005 Bt. a magyarországi Lemken forgalmazói hálózatban immár 11 éve folyamatosan piacvezető pozíciót foglal el. Ügyfeleink jelenleg is a legnagyobb hazai Lemken raktárkészletről, kedvező árakon, profi kiszolgálással vásárolhatják meg a prémium kategóriájú termékeket előállító német gyártó gépeit kínálatunkból.

Gépinfo Képgaléria

Magyar talajművelő gépek a holland gazdák szolgálatában

2019. november 29. 15:44

Másodszor vett már részt a világ legjelentősebb mezőgazdasági gépkiállításán, a hannoveri Agritechnicán a Busa Bt. A cél a tanulás, a gépek megismertetése volt, illetve partnereket is keres a vállalkozás a gépek forgalmazásához.

Bemutatkozik az NZ Extreme 1250-1425

2019. október 16. 10:03

A talajfelszín pontos lekövetése érdekében az NZ Extreme váza 5 tagból áll, így garantált a beállított munkamélység állandósága.

KÖCKERLING ALLROUNDER: a sokoldalú munkatárs

2023. március 9. 09:34

Klímavédelem, talajvédelem, redukált talajművelés. Napjaink sokat használt alapfogalmai.