30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum

Agrofórum Online

A Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete szervező partnereivel együtt idén is megrendezi a hagyományosan minden év októberében tartott Tiszántúli Növényvédelmi Fórumot.

A konferencia nemzetközi szakmai esemény is lesz (12. Debreceni Nemzetközi Növényvédelmi Konferencia – 12. IPPS in Debrecen), időpontja 2025. október 15-16.

A konferencia helyszíne idén rendhagyó módon nem Debrecen lesz, a résztvevők közösen elutaznak Erdélybe, Marosvásárhelyre. A rendezvényt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán (Marosvásárhely-Koronka, Románia) tartják.

A konferencia céljai

A konferencia mottója: „Növényvédelem határok nélkül”. Ennek szellemében téma a globális és lokális környezeti és társadalmi változások hatására jelentkező új kihívások elemzése, tárgyalása a legszélesebb értelemben vett növényvédelem és élelmiszerbiztonság területein. A károsítók országhatárokat nem ismerő intenzív földrajzi elterjedése hatásainak elemzése, illetve új, korszerű növényvédelmi lehetőségek feltárása és bemutatása az integrált növényvédelmet (IPM) és a különböző öko-biogazdálkodást folytatók gazdálkodására. Jeles hazai és külföldi kutatók, oktatók, növényvédő cégek, egyetemi hallgatók kutatási eredményeinek bemutatása. A legfrissebb kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának előmozdítása és a legszélesebb körben való népszerűsítése.

A konferencia területei

•           Invazív fajok terjedése, a globális kereskedelem növényegészségügyi és élelmiszerbiztonsági kockázatainak megnövekedése

•           A globális és lokális környezeti és társadalmi változások növényvédelemre gyakorolt hatásai

•           Kémiai növényvédő szerrel vagy nélküle? – avagy a „zöld lobbi” törekvései tényleg egészségesebb, zöldebb és bőségesebb világot teremtenek?

•           Szántóföldi, kertészeti és erdészeti növények károsítóinak (növénykórtan, entomológia, herbológia) kutatási eredményei

•           A politikai, gazdaságpolitikai folyamatok hatásai az emberiség élelmiszer-ellátására

•           A károsítók elleni védekezés lehetőségeinek átalakulása (peszticid-felhasználás csökkentése, IPM, alternatív védelmi stratégiák kialakítása)

•           A modern, precíziós technikák alkalmazási lehetőségei és korlátai (nanotechnológia, dróntechnológia, mesterséges intelligencia stb.)

•           Az önellátó, helyi élelmiszer-termelés vs. globális élelmiszer-forgalmazás, az ökológiai lábnyom-csökkentés feladatai és lehetőségei

A konferencia előzetes programja

2025. október 15. – plenáris ülés, szekcióülések, este vacsorával egybekötött szakembertalálkozó,

2025. október 16. – szakmai kirándulás

A részvétellel, regisztrációval, előadástartással, programokkal, szállással, utazással kapcsolatos tájékoztatók elérhetők a konferencia honlapján (https://konferencia.unideb.hu/hu/TNF).

Minden érdeklődőt nagy szeretettel vár a Tiszántúli Növényvédelmi Fórum!

Érdeklődni, jelentkezni lehet

Dr. Tarcali Gábor Szervező Bizottsági elnök vagy Biró Györgyi titkár címén

DE MÉK Növényvédelmi Intézet

4002 Debrecen, Pf. 400.

telefon (+3652) 508-459 vagy 512-900/88459 mellék

E-mail: 30tnf2025@gmail.com

Homepage: a Konferencia honlapja (https://konferencia.unideb.hu/hu/TNF)

Időpont
2025. október 15.
16.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar/Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete

Rózsakertek jelene és jövője

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete (MATE TTDI) szeretettel meghívja Önt a Budatétényi Rózsakertben megrendezésre kerülő kétnapos szakmai és látogatói programjára.

Időpont

2025. október 3. – 4.

Helyszín

1223 Budapest, Park utca 2.
MATE TTDI Budatétényi Rózsakert

Európai Nyúlhús Napok

2025 októberének első hétvégéjén a nyulaké lesz a főszerep a hazai éttermekben. Az új kezdeményezés nem titkolt célja a nyúlhúsfogyasztásnak, ennek az ínyenc, rendkívül egészséges és változatosan elkészíthető fogásnak a népszerűsítése.

Időpont

2025. október 4. – 5.

Helyszín

Több helyszín: a csatlakozó éttermek

XII. Siófoki Halfesztivál

Október elején ismét a balatoni halé a főszerep a Siófoki Halfesztiválon, ahol színes családi és gyermekprogramok, ingyenes koncertek, kulináris élmények, Fish Food verseny, halkülönlegességek várnak minden korosztályt.

Időpont

2025. október 10. – 12.

Helyszín

8600 Siófok, Fő tér
Siófoki Halfesztivál

FÜREDI SZÜRET 2025

Füredi szüret, több napos fesztivál a szüret jegyében Balatonfüreden. Látványos menet borlovagrendekkel, mutatványosokkal, díszes fogatokkal. A parton kézműves vásár, koncertek, boros pavilonok és gasztroudvar.

Időpont

2025. október 10. – 12.

Helyszín

8230 Balatonfüred, Tagore sétány, Kisfaludy színpad
FÜREDI SZÜRET