Aratónap 2019 – Mohács

Agrofórum Online

A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Idén az Aratónap 2019. július 13-án kerül megrendezésre Mohácson.

Az Aratónap kezdő időpontja délelőtt 10 óra, az Olvasókör székházanál, ahonnan lovas kocsikkal népi ruhában felöltözve kikocsiznak közel 400-an a Mohács melletti búzaföldekre. A rendezvény helyszínére megérkeznek az érdeklődők, majd a köszöntők és áldást követően megkezdődik a kézi aratás. A férfiak kaszával aratnak, míg a nők a marokszedők.

A kulturális programot a Mohácsi Polgárok Olvasókörének citera zenekara, a Polgári Olvasókör Dalárdája, valamint a Schneider Lajos Népdalkör biztosítja, kiegészítve a Sátorhelyi Folkműhely néptáncosaival. Az Aratónap zárásaként a meghívott vendégeket a Schneider Lajos Művészeti Iskolában látják vacsorával vendégül, majd a napot a régi hagyományokhoz hűen Aratónapi bál zárja.

Forrás: Utazzitthon.hu

Időpont
2019. július 13. 10:00
23:00
Aratónap (Kölkedi út nyugati oldala) (7700 Mohács, Kölkedi út)

Állatkertek Éjszakája "Városi vadon"

Augusztus 29-én tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját. A Magyar Állatkertek ás Akváriumok Szövetségének (MÁASZ) tagjai közül 11 állatkertben idén is különleges esti programokkal várják a látogatókat augusztus utolsó péntekén.

Időpont

2025. augusztus 29.

Helyszín

OMÉK 2025: ízek, élmények, innovációk

Idén is megrendezik a magyar agrárium és élelmiszeripar legnagyobb hazai eseményét, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). A 2025. szeptember 18-21. között a HUNGEXPO területén zajló nagyszabású mustra mind az agrárszakma, mind a nagyközönség számára kihagyhatatlan programnak ígérkezik.

Időpont

2025. szeptember 18. – 21.

Helyszín

1101 Budapest Albertirsai út 10.
HUNGEXPO / Agrármarketing Centrum

30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum

A Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete, a Növényvédelem Oktatásának Fejlesztéséért Alapítvány, az MTA DAB Növényvédelmi Munkabizottsága, a Hajdú-Bihar Vármegyei Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint a Hallgatók Gulyás Antal Növényvédelmi Köre szervezésében megrendezésre kerül a 30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum/ 12th International Plant Protection Symposium at UD 2025. október 15-16-án.

Időpont

2025. október 15. – 16.

Helyszín

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar/Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete