Gyulai Pálinkafesztivál 2020

Agrofórum Online

A rendezvényt elhalasztották! A fesztivál későbbi időpontban, 2020.09.19-én kerül megrendezésre.

Számos program és a legnagyobb magyar pálinkagyártók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket 2020. április 23-25. között Gyulán.

A várkertben megrendezésre kerülő fesztivál céljai között szerepel a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése, Gyula város idegenforgalmi kínálatának bővítése, a magyar gasztronómiai hagyományok ápolása.

Gyula a pálinka fővárosa, hiszen ebben az évben immár a 21. fesztiválnak ad otthont a város, a várkert 2020. április 23-25. között. Ezalatt a három nap alatt Gyulán a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. A pálinka a magyar emberek nemzeti büszkesége, a magyar gasztronómia nem képzelhető el a kitűnő hungarikum nélkül.

A szervezők célja, hogy mind a látogatók, mind a szakma képviselői egy olyan rendezvényen vehessenek részt, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó egymásra találjon és ismeretséget kössön, hiszen ebben a közegben lehet a legideálisabb módon megismerkedni a magyar pálinka előállítóival és munkájuk gyümölcsével, a pálinkával.

A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a Brillante – 2020 Pálinka és Párlat Verseny, amelyre kereskedelmi főzdék pálinkáit, valamint magánfőzők és bérfőzetők párlatait várják határon innen és határon túl.

A rendezvény másik kiemelt kezdeményezése a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása, amely az anyaországon belüli pálinkákból, és a határon túli párlatokból készül ebben az évben is (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék).  A pálinka évente más gyümölcsből készül, a 2020-as esztendő a körte éve lesz.

A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.

Folytatódik exkluzív gasztronómiai sorozat, ezúttal Körte a konyhában címmel. Az alprogram során bemutatják a látogatóknak az ételek és a pálinka kapcsolatát. Kevesen vannak azok, akik a gyümölcs lelkét magában hordozó párlatot a magyar gasztronómia univerzális alapanyagaként említenék, pedig akár így is lehetne!

A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos szereplője a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel.

Fellépnek:

Hooligans, Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, Dupla Kávé & Köteles Cindy, Majka & Curtis és sokan mások.

Forrás: Gyula város honlapja.

Időpont
2020. április 23.
25.
Gyulai Pálinkafesztivál (5700 Gyula, Várkert )

A Gazdák Jövője, A Jövő Gazdái – Műhelykonferencia II.

A Gazdák Jövője, a Jövő Gazdái rendezvénysorozat második állomása 2025.11.12-én Szentesen kerül megrendezésre.

Időpont

2025. november 12. (09:30) – (16:00)

Helyszín

Szentes, Napaté dűlő
Szentes, Wonderland Lovasfarm (Csongrád-Csanád vármegye)

IV. REL Expo - Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc Konferencia és Kiállítás

2025. november 13-án 4. alkalommal szervezik meg a hazai REL közösségnek azt a kiállítást és konferenciát, ahol minden a rövid ellátási láncokról, a helyi termékekről és szolgáltatásokról szól.

Időpont

2025. november 13. (09:00) – (17:00)

Helyszín

6078 Jakabszállás, II. körzet 12/a. Sportrepülőtér
Aero Hotel

Agritechnica Hannover 2025.

Az Agritechnika a világ egyik legnagyobb nemzetközi mezőgazdasági gépkiállítása és -vására Hannoverben. A rendezvényen több ezer kiállító vesz részt több, mint 50 országból. Legközelebb 2025. november 9 -15. között kerül megrendezésre.

Időpont

2025. november 9. – 15.

Helyszín

Messegelände, 30521 Hannover
Hannoveri Vásártér

Terra-Akva Börze

A kedvenc terrarisztikai és akvarisztikai BÖRZÉNK a szokott helyen! Terra-Akva Börze 2025.11.16-án a Groupama Arénában!

Időpont

2025. november 16. (09:00) – (16:00)

Helyszín

1091 Budapest, Ferencváros, Üllői u. 129.
Groupama Aréna Rendezvényterem