Kisállatvásár Kecskeméten

Agrofórum Online

2026-ban is Kisállatvásár kerül megrendezésre Kecskeméten a Szent László körúti vásártéren márciustól-októberig, minden negyedik szombaton.

Több, mint 15 éves múltra tekint vissza Kecskeméten a kisállatvásárok rendezésének hagyománya. Kecskeméten – az ország földrajzi középpontjában, minden irányból jól megközelíthető helyen – a Szent László körúti vásártéren mutatják be és kínálják eladásra kisállataikat az ország különböző részeiből érkező tenyésztők és árusok.

Márciustól októberig, minden hónap második felében, a megszokott rend szerint szombatonként lesznek majd a látványos kisállatvásárok, melyeket akár kellemes szabadidős elfoglaltság, vidám családi program keretében is ezrek szoktak megtekinteni.

Kisállatvásár Kecskemét

A Szent László körúti vásártéren az árusokat kulturált környezet várja, térkövezett árusítóhelyeken tudnak kitelepülni, ahol egyúttal parkolni is lehet. A vízi szárnyasokat, baromfikat és egzotikus díszbaromfikat, verseny- és díszgalambokat, kiskecskéket és a mindenféle hobbiállatokat: rágcsálókat – köztük nyulakat, hörcsögöket, tengerimalacokat, díszmókusokat, csincsillákat; díszmadarakat – így különféle papagájokat, díszpintyeket, kanárikat; továbbá díszhalakat, hüllőket, sőt ízeltlábúakat kínálják megtekintésre és eladásra a tenyésztők, akik szükség esetén hasznos tanácsokkal is ellátják vásárlóikat.

Fontos tudni azonban, hogy a kiállítóknak, árusoknak állatorvosi igazolás bemutatása kötelező!

Érdeklődni, árusítási szándékot bejelenteni e-mailben, vagy telefonon lehet, a következő elérhetőségek valamelyikén: info@kecskemetipiacig.hu, Kulcsár Elizabet: 30/470-5086.

Forrás: https:/www.kecskemetipiac.hu/

Időpont
2026. április 25. 06:00
14:00
Kisállatvásár (6000 Kecskemét, Szent László körúti vásártér)

Pincéről pincére, variációk Vincére - Vince-nap Villányban

Vince-nap Villányban, ahol a résztvevők felejthetetlen téli tájélményben, izgalmas játékokban, minőségi villányi borokban és ínycsiklandó falatokban részesülnek.

Időpont

2026. január 17.

Helyszín

7773 Villány, Ady Endre fasor
Villány, Rendezvénytér (Csányi Pincészettel szemben)

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

A hazai agrárszakma legnagyobb találkozója visszatér: 2026. január 21-24. között ismét megnyitja kapuit az AGROmashEXPO és az AgrárgépShow, a HUNGEXPO-n!

Időpont

2026. január 21. – 24.

Helyszín

1101 Budapest, Kőbánya, Albertirsai út 10.
HUNGEXPO

REAG IX. Talajélet Konferencia és Szakkiállítás

2026. január 29-30. között tapasztalt gazdák és szakértők mutatják meg, hogyan lehet valódi változást elérni regeneratív mezőgazdasággal.

Időpont

2026. január 29. – 30.

Helyszín

6078 Jakabszállás, Repülőtér
REAG konferencia

Disznótoros hétvége disznóvágással Versegen

Ezen a disznótoros hétvégén finom falatok, jó hangulat és kellemes vidéki környezet csalogatja az érdeklődőket!

Időpont

2026. január 30. – 2026 február 1.

Helyszín

2174 Verseg-Fenyőharaszt (Pest megye, Budapesttől 50 km)
Fenyőharaszt Kastélyszálló