Pápai Expo és Agrárpiknik

Agrofórum Online

Május 10-11-én rendezik meg a Pápai Expo és Agrárpikniket. A nagyszabású esemény főszervezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kétnapos eseményen edukációs és pályaorientációs témákkal, szakmai és szórakoztató programokkal, valamint termelői piaccal is találkozhatnak a látogatók.

A Pápai Expo és Agrárpiknik negyedszázados hagyománynak örvend, és nem csak Pápa város, valamint annak térsége, hanem az egész régió lakosságát vonzza. A rendezvény fókuszában évek óta, így 2024-ben is a generációváltás áll.

A kamarának nem titkolt célja, hogy a fiataloknak ezen a fórumon keresztül is megmutassa a mezőgazdaság, élelmiszeripar modern oldalát, megismertesse őket a szakmával, vonzóvá téve számukra azt.

A rendezvényen nyitó napján – május 10-én, pénteken – a fiatalabb generáció szórakoztató, interaktív szakmai előadásokon keresztül olyan témákkal ismerkedhet meg, mint például a klímaváltozás hatásai, a jégkármérséklő rendszer működése, az agrárium digitalizációja, vagy a vizek megőrzésének kiemelt jelentősége, de az állatvédelemről is hallhatnak az érdeklődők.

Szombaton vadásznapot is tartanak, vadászkutya- és sólyombemutatóval, főzőversennyel, az Erkel Zeneiskola koncertjével, kerekasztal-beszélgetéssel. A hagyományos agrárpiknik részeként számos más érdekesség is lesz, így például a látogatók kézműves vásáron helyi termelők élelmiszereit kóstolhatják, portékáit vásárolhatják meg.

Az expo mindkét napján állatsimogató, kézműves aktivitások, kvíz és nyereményjátékok, gyermek és családi programok, haszon- és gépjármű bemutató várja a közönséget.

A programokra mind a szakmabelieket, mind a családokat, a nem az agráriumban dolgozókat is várják a szervezők. Pápai és Pápa járási lakosoknak, valamint minden diáknak a napközbeni programokra ingyenes a belépés. Az esti koncertek külön díjszabásúak.

Időpont
2024. május 10.
11.
Pápai Expo és Agrárpiknik / NAK (Pápa, Várkert utca 4, 8500)

Pincéről pincére, variációk Vincére - Vince-nap Villányban

Vince-nap Villányban, ahol a résztvevők felejthetetlen téli tájélményben, izgalmas játékokban, minőségi villányi borokban és ínycsiklandó falatokban részesülnek.

Időpont

2026. január 17.

Helyszín

7773 Villány, Ady Endre fasor
Villány, Rendezvénytér (Csányi Pincészettel szemben)

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

A hazai agrárszakma legnagyobb találkozója visszatér: 2026. január 21-24. között ismét megnyitja kapuit az AGROmashEXPO és az AgrárgépShow, a HUNGEXPO-n!

Időpont

2026. január 21. – 24.

Helyszín

1101 Budapest, Kőbánya, Albertirsai út 10.
HUNGEXPO

REAG IX. Talajélet Konferencia és Szakkiállítás

2026. január 29-30. között tapasztalt gazdák és szakértők mutatják meg, hogyan lehet valódi változást elérni regeneratív mezőgazdasággal.

Időpont

2026. január 29. – 30.

Helyszín

6078 Jakabszállás, Repülőtér
REAG konferencia

Disznótoros hétvége disznóvágással Versegen

Ezen a disznótoros hétvégén finom falatok, jó hangulat és kellemes vidéki környezet csalogatja az érdeklődőket!

Időpont

2026. január 30. – 2026 február 1.

Helyszín

2174 Verseg-Fenyőharaszt (Pest megye, Budapesttől 50 km)
Fenyőharaszt Kastélyszálló