XIII. Budapesti Mangalica Fesztivál

Agrofórum Online

Az idén már tizenharmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Mangalica Fesztivált, a belváros szívében az V. kerületi Szabadság téren. Az eseményre 2020. február 7-9. között várják a gasztronómia iránt érdeklődőket.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy a fesztiválból hagyomány lett és immár az egész ország tudja, hogy február elején mangalica fesztivál van Budapesten. 2010-től Debrecenben, Szombathelyen, 2012-től Székesfehérváron és Szegeden is bemutatkozik a fesztivál, így országos „vándorcikusz” lett az eseményből. Az évente négy alkalommal – február (Budapest), április (Debrecen), szeptember (Székesfehérvár), november (Szeged) – megtartott sikeres fesztiválokon egyre több és jobb termékkel, termelővel lehet találkozni.

A „járt utat a járatlanért el ne hagyd“ igazsága alapján nem változtattak a koncepción és a fesztivál hangulatán. A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.

A mangalica termékek mellett kiváló magyar portékákkal, nagyszerű zenekarokkal, gyerekprogramokkal, élőállat kiállítással, helyben sült mangalica ételekkel, egészben sült malaccal, kiváló borokkal és pálinkákkal, valamint Budapesten az elmaradhatatlan főzőversennyel várják az érdeklődőket.

A szervezők célja, hogy az eddigi siker folytatódjon és még szélesebb körben legyenek ismertek a hazai mangalica tenyésztők és az általuk elkészített finomságok.

Mert, hogy a mangalica termékek finomak azt senki nem vitatja!

Forrás: a Mangalica Fesztivál honlapja.

Időpont
2020. február 7. 09:00
9. 20:00
Mangalica Fesztivál (1054 Budapest, Szabadság tér)

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

A hazai agrárszakma legnagyobb találkozója visszatér: 2026. január 21-24. között ismét megnyitja kapuit az AGROmashEXPO és az AgrárgépShow, a HUNGEXPO-n!

Időpont

2026. január 21. – 24.

Helyszín

1101 Budapest, Kőbánya, Albertirsai út 10.
HUNGEXPO

REAG IX. Talajélet Konferencia és Szakkiállítás

2026. január 29-30. között tapasztalt gazdák és szakértők mutatják meg, hogyan lehet valódi változást elérni regeneratív mezőgazdasággal.

Időpont

2026. január 29. – 30.

Helyszín

6078 Jakabszállás, Repülőtér
REAG konferencia

Disznótoros hétvége disznóvágással Versegen

Ezen a disznótoros hétvégén finom falatok, jó hangulat és kellemes vidéki környezet csalogatja az érdeklődőket!

Időpont

2026. január 30. – 2026 február 1.

Helyszín

2174 Verseg-Fenyőharaszt (Pest megye, Budapesttől 50 km)
Fenyőharaszt Kastélyszálló

32. Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítás 

A FeHoVa – A Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója 2026. február 5-8. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO-n.

Időpont

2026. február 5. – 8.

Helyszín

1101 Budapest, Kőbánya, Albertirsai út 10.
HUNGEXPO