Gépészet
Fizetett tartalom

Vetés csökkentett menetszámmal, a nedvességet a talajban tartva – ezt biztosítja a Lemken gépkombinációja

Agrofórum Online

A talajelőkészítést és a vetést egészen az idei évig külön végezték Merkly-Belus József zalai gazdaságában. Most azonban elérkezett a nagy váltás ideje, és a Lemken ultrahatékony gépkombinációjával nagy lépést sikerült tenniük előre ezen a téren.

Merkly-Belus József a Zala vármegyei Molnári környékén igazgat egy 450 hektáros családi gazdaságot. Ebből 50 hektár legelő, 400 pedig szántó, a vetésszerkezetet a kukorica, repce, búza és szója „nagy négyese” alkotja. Ami a földeket illeti, erősen homokos és erősen kötött talajaik egyaránt vannak, így meglehetősen nagy kihívás ezek megfelelő művelése.

„Folyamatosan adom át a gazdaságot a 38 éves, Gödöllőn végzett agrármérnök fiamnak, ifjabb Merkly-Belus Józsefnek. A mezőgazdaságot ma már gépész nélkül lehetetlen művelni, és egyébként is igaz, hogy egy életen keresztül kell képeznie magát az embernek, ha tartani akarja a lépést a korral”

– mondta a 76 éves, gépészmérnök végzettségű apa, aki mindezt jól tudja, hiszen 51 éve diplomázott. A gazdaságukba augusztus legvégén került egy Zirkon 12/400 K forgóboronával kombinált Solitair 9/400 K pneumatikus vetőgép. A prémium márkának számító német Lemken függesztett, csukható gépkombinációja tehát az első szezonját tölti náluk, de máris nagy megelégedésükre dolgozik.

Hatékony páros: Zirkon forgóboronával kombinált Solitair pneumatikus vetőgép a Lemkentől

A beszerzésre azért volt szükség, mert a repce vetését már ezzel akarták végezni idén. Többféle talajtípusban tették próbára, és mindegyikben gyönyörűen, egyenletesen kelt a növény, már csak azért is, mivel a vetésmélységet kiválóan be lehetett állítani. A forgóborona ideális magágyat készít, és igazából ilyen pontosan még sosem vetettek.

„Hatalmas előnyt jelent, hogy a vetőcsoroszlyák nyomását egyenként lehet állítani, lényegében külön rugóznak. A korábbi vetőgépünk nem ilyen volt, annak jó tükörtalajt kellett készíteni, és még akkor sem volt tökéletes és egyenletes a vetésmélység és a kelés, hiszen egy tábla sohasem lehet tökéletesen homogén”

– mutatott rá Merkly-Belus József. A kettős tárcsás csoroszlyák kiváló munkát végeznek mulcsvetésben és a hagyományos művelési rendszerekben egyaránt. A mélységhatároló kerekek pontos vetésmélységet és egyenletes magtakarást biztosítanak.

A zalai gazda elmondása szerint rendkívül hasznosnak bizonyult számukra, hogy a forgóborona munkamélységét a talaj minőségének megfelelően tudták beállítani. A magágykészítő „tudta a dolgát”, pedig az egyik területen szántásba vetettek, a másik helyen pedig tárcsázott tarlóba. A gépet ugyanakkor megfontoltan, „ésszel” kell használni, kizárólag az indokolt mélységben, a talajélet megóvása érdekében.

Minden körülmények közt egyenletes munkamélység

A Zirkon aktív munkavégző tagjai az intenzív keverő és aprító hatásuknak köszönhetően nagyjából 15 cm munkamélységig képesek optimális magágyat készíteni, szinte valamennyi talajviszony mellett. A művelés intenzitását célirányosan az előrehaladási sebességgel, a TLT fordulatszámával és a forgóborona hajtóművével lehet befolyásolni. Méterenként 4 darab fogaskerekes késtartó gondoskodik a sima és csendes futásról, az egy darabból kovácsolt rotortengely és fogtartó pedig nagy stabilitást és hosszú élettartamot biztosít. A Lemken DUAL-Shift sebességváltója nemcsak a forgórész fordulatszámának egyszerű megváltoztatását teszi lehetővé, hanem a rotor forgásirányát is.

A Lemken márkával az ANDEST-2005 Kft. ismertette meg Merkly-Belus Józseféket. Korábban már vásároltak tőlük egy más márkájú talajelmunkálót, amivel szintén meg voltak elégedve, ám most a menetszámcsökkentés és pontosabb vetés iránti igény miatt váltani kényszerültek. Nem volt kérdés, hogy kikérik és elfogadják Szabados Tamás kereskedelmi igazgató véleményét, aki a Lemken gépkombinációját javasolta nekik. A választás tökéletesnek látszik, a forgóboronával kiegészített pneumatikus vetőgép révén munkaerőt, időt, üzemanyagot takarítanak meg.

A repcét minden második gabonasorba vetették, vagyis használják a vetőgép automata szakaszolás funkcióját, és ehhez csupán minden második sort le kellett zárni manuálisan. A művelőnyomot is gyönyörűen tudták kialakítani a 20 méteres permetező számára, nyomonként 2, 3 vagy 4 sor kapcsolható ki automatikusan a művelőutak készítéséhez.

„Természetesnek tűnhet, hogy jól csinálja, de korábban nem feltétlenül ehhez voltunk hozzászokva”

– mondta a zalai gazda. A forgóboronához henger is jár, amelynek rögtörő és lezáró funkciója van. Merkly-Belus Józsefék fontosnak tartják a vízmegtartást a talajban, tudatosan törekszenek arra, hogy két művelet közben zárva tartsák a talajt. Márpedig a Zirkon-Solitair kapcsolat ennek a célnak tökéletesen megfelel, hiszen a bolygatás után rögtön vetni tudnak, és a vízmegtartásuk érezhetően jobb lett.

A repce vetése után éppen a búza földbe juttatására készülődtek az október eleji beszélgetésünk során. A szóját már aratták, annak a tarlóját pedig előbb egy szántóföldi kultivátorral művelik meg, majd utána megy rá a forgóborona-vetőgép kombináció.

Pontos maglehelyezés, eltömődés nélkül

Merkly-Belus József hátrányokról egyelőre nem tudott beszámolni, pedig a kihagyásra, illetve dupla vetésre kifejezetten odafigyeltek, ám ilyet nem tapasztaltak. Ezt segíti, hogy a magelosztók a tartályon kívül, közvetlenül a vetőegység fölött vannak elhelyezve. A pontos elosztás érdekében az elosztótól a csoroszlyáig menő csövek egyforma hosszúságúak, a magvezető csövek folyamatos esése pedig megelőzi az eltömődést.

A 95 hektárnyi kukoricából éppen az utolsó 4 hektárt vágták, a terményt nedvesen adták el a Hungranának. Szerencsések voltak, hiszen a csapadék általában jó időben érkezett, így 8,7 t/ha átlagtermésnek örülhettek, miközben országosan 5,6 t/ha átlag várható. A mintegy 20 kilométeres körzetben elhelyezkedő tábláik közt óriási volt a differencia, már a csapadékeloszlásban is. Az eső hektikusan érkezett, szinte foltokban esett, így történhetett, hogy az egyik 5 hektáros táblájukon csupán 22 tonna kukorica termett, ami alaposan lehúzta a fent említett impozáns átlagot.

Ki kell még emelnünk a vetőgép nagy méretű magtartályát, és ennek előnyeit a zalai gazdaságban is még jobban ki szeretnék használni. Egy éve ugyanis hirtelen megjelent náluk a repcebolha, és ahogy kelt a repce, úgy ette meg volna, ha nem végzik el a szükséges vegyszeres beavatkozást. Úgy vélik, hasznos lenne a következő alkalommal a vetéssel egy időben fertőtlenítőt kijuttatni, és most ennek a módját keresik az új Zirkon-Solitair gépkombinációjuk segítségével. Egy biztos: a pontos vetés, a kiváló kelés minden korábbi tapasztalatukat felülmúlta, így egyértelműen megérte számukra a váltás.

AI asszisztált, precíziós hígtrágya kijuttatás? - igen, lehetséges!

2025. december 5. 16:10

A MATE és az AJG Kft. közös konzorciuma az elmúlt három és fél évben azon dolgozott, hogy kifejlesszen egy mesterséges intelligencia alapú precíziós hígtrágya kijuttatási technológiát.

Perfect szárzúzók profiknak és kisebb gazdaságoknak

2025. december 4. 16:10

A holland Perfect szárzúzók, mulcsozók, körforgó kaszák, soraljművelő talajmarók és seprők 7 és fél évtizede szolgálják ki a zöldség- és gyümölcstermesztőket, valamint a szántóföldi növénytermesztőket, állattartó telepeket és önkormányzatokat. A kiemelkedő minőségű termékek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Magabiztosan bővül a mezőgazdasági pótkocsik magyarországi piaca

2025. december 4. 07:10

Novemberben 68 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 33 százalékos bővülés 2024 azonos időszakához képest.

Tartósság és jó használhatóság – Briri szerves- és hígtrágya-kijuttató járművek

2025. december 3. 16:10

A német Briri cég mára a szerves- és hígtrágya-kijuttatás vezető specialistája lett. A hannoveri Agritechnica kiállításon 400 nm-es standon állították ki jó néhány gépüket, amelyek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Új eszköz az ultrasekély talajműveléshez

2022. július 31. 05:37

Az új Grinder rotációs borona többféle művelőelemmel szerelhető, amelyek egymenetben vágást és aprítást is végeznek.

AMAZONE KE 3002-240 borona Rotamix rendszerrel

2021. július 10. 06:47

A KE 3002-240 a Rotamix rendszerrel tizenkét szerszámtartóval rendelkezik, melyeken eloszlik a bemenő erő.

Kiváló magágy, káros talajtömörödés és erőlködés nélkül: Moreni forgóboronák

2025. november 7. 17:10

Késes aprítóhengert, kultivátorokat, szárzúzókat és forgóboronákat egyaránt láthattak az érdeklődő gazdák a Güttler Kft. őszi országjárásán. Ezúttal a Moreni munkagépek speciális tulajdonságait és képességeit ismertetjük.

Magágyelőkészítés hatékonyan, mégis takarékosan: itt a Kverneland forgóboronája

2023. október 12. 13:40

Akár az év mezőgazdasági munkagépe is lehet a Kverneland Rotago F forgóborona, amelyet az f-drill CB F csoroszlyasínnel és f-drill fronttartállyal vetéskombinációban jelöltek a Farm Machine díjra.