0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina

A fahamu kiszórható a kertbe?

Agrofórum Online

A hamu a szerves anyagok elégése során visszamaradó szilárd hulladék, melyet sok helyen a fűtési szezon megindulása után, jótékony hatására hivatkozva, a kertbe juttatnak ki. Kihelyezése előtt azonban nem árt pár információval tisztában lennünk.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A fahamu pH értéke 10-13 közé esik, vagyis erősen lúgos, ezáltal a savanyú talajok mészpótlására, kémhatásának növelésére alkalmas. Elemtartalma a tűzifa fajától függően változhat, de általában kisebb mennyiségben kálium- és magnézium-karbonátokat, még nagyobb mennyiségben, akár 30%-ban kalcium-karbonátokat is tartalmazhat.

Nagyon kis mennyiségben mikroelemek, mint a vas, mangán, bór, réz és a cink is előfordulhatnak a hamuban. Kijuttatása azokon a területeken lehet indokolt, ahol a talaj pH-ját növelni szükséges. Azokon a helyeken, ahol olyan növényeket termesztünk, melyek a savanyúbb, közel semleges talajokon érzik jól magukat, a hamu kijuttatása tápanyaguk felvételét gátolhatja vagy akadályozhatja. Főként a mikroelemek felvétele változik a magas pH tartományban, ezáltal hiánytüneteik kialakulásához is vezethet.

A fahamu kijuttatásának lehetőségét, illetve a kijuttatandó mennyiséget a kert talajának kémhatásától, illetve a növények igényének megfelelően mérlegeljük. A kerti növények közül kifejezetten meszes talajt kedvelnek a rózsák, a levendula, a mandula és a füge. A veteményeskert növényei közül meszes talajokon terem a legjobban a bab, a cukkini, de a gyökérzöldségek esetében, azok káliumigényessége miatt, bátran felhasználható a hamu e zöldségnövényeknél egyaránt. A fahamu nagyon finom szemcséjű, ezért a talajra szórva is gyorsan kifejti hatását, de akár össze is gyűjthetjük, majd kora tavasszal a talajra szórhatjuk és bedolgozhatjuk.  

További lehetőségként, a fahamut a növényvédelem egyik eszközeként is felhasználhatjuk, hiszen régóta ismert trükkje a meztelen csigák irtásának a növények köré való kiszórása. Továbbá a fahamut a komposztba is szórhatjuk nagyobb arányban, főként akkor, ha rakatunkban tűlevelűek is megtalálhatók.

Hogyan végezhetjük el a diófa oltását?

2023. február 21. 04:36

Dió oltásáról szeretnék információt kérni. Érdemes a diót oltani? Hogyan lehet elvégezni ezt a feladatot?

Miért hullik le a zöld és éretlen szilva?

2023. július 27. 04:36

Miért hullik le zölden, még éretlenül a szilva? Mit lehet tenni a jelenség elkerülése érdekében?

Mitől lesz ezüstös elváltozás a fagyalsövényen?

2018. május 23. 04:00

V. Lászlóné kérdése: Fagyalsövényemen idén újból megjelent a leveleken a szokásos ezüstös színű elváltozás. Mitől van, mi okozhatja, védekezhetek ellene?

Mi okozza a paradicsom leveleinek barnulását és leszáradását?

2023. szeptember 16. 10:39

Aggasztó jelenségre lettem figyelmes idén a paradicsomtöveim kapcsán. Mi okozza a paradicsom leveleinek idő előtti barnulását és leszáradását?