Érdemes a feketeszem szaporítása során palántát nevelni?

Agrofórum Online

Érdemes a feketeszemet előnevelni, vagy közvetlenül helyrevetéssel is szaporítható? Válaszukat köszönöm előre is.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A szárnyas feketeszem (Thunbergia alata) egy egynyári növényfajunk, mely növényt kúszó tulajdonsága, színes, feltűnő virágai tesznek látványossá. Virágai leggyakrabban sárgás, narancssárgás árnyalatban pompáznak, feltűnően zöld színű levelei közül törnek elő. A növény friss hajtásai csavarodva kúsznak, így támaszték mellett érdemes csak nevelni, mely nem túlzottan magas, mivel kb. 1-2 méteres magasságot képes a növény elérni. Nemcsak támaszték mellett nevelve, hanem függőkosárba ültetve egyaránt élvezhető dekoratív jellege.

A palántanevelés a szárnyas feketeszem esetében is jó ötlet, hiszen ezzel a növény fejlődése gyorsítható, ezáltal virágzásának megindulása is hamarabbra, kb. június végére-július elejére hozható. A magokat ajánlatos még márciusban elvetni, védett helyen legalább 20 °C-os környezetben csíráztatni. A vetést csak vékony rétegben takarjuk, majd alapos öntözésben részesítsük! A csírázás után lehetőleg némileg csökkentsük a hőmérsékletet, 15 °C körülire!

Feketeszem
Feketeszem (Thunbergia alata) (fotó: Pixabay)

A növény fagyérzékenysége miatt, a fejlett palánták kiültetésére csak a fagyosszentek elmúltával érdemes sort kerítenünk. Előfordulhat, hogy a növények a korai vetés, megfelelő fejlődés miatt már palántakorban megkezdik csavarodásukat, így ilyen esetben egyéni támasztásról, pl. hurkapálcikával való kitámasztásukról minden esetben szükséges gondoskodnunk. A kiültetés előtt a növényeket a zöldségfélékhez hasonló módon kell a külső körülményekhez szoktatni, így a szél, napfény hirtelen káros hatásaitól megóvni.

A kertben keressünk számára olyan helyet, mely széltől védett, meleg, napfénnyel ellátott! Kerüljük azonban a tűző napra való ültetését, hiszen a forróságot a növény a nyár folyamán már nem kedveli, főként, ha az elégtelen vízellátással is párosul! Nagy melegben, aszályos körülmények mellett nem ritka továbbá a takácsatkák levélen való megjelenése sem, mely tovább fokozza a növény állapotának leromlását. Optimális feltételek mellett azonban rendszeres, egészen októberig tartó virágzása várható, főként akkor, ha legalább kéthetente tápoldattal is ellátjuk növényeinket.

Kiemelt kép: Pixabay

Levendulát vetne? Így sikerülhet magról is a szaporítás

2026. augusztus 9. 14:10

A levendula magról is szaporítható, de a sikerhez nem elég elvetni a magokat. A csírázásnak és a palántanevelésnek is megvannak a feltételei.

Szaporítható most még a málna?

2022. november 4. 04:37

Szomszédom kertjében nagy gyümölcsfű, finom málna terem, tudnám most valahogy szaporítani?

Rózsából több? Így érdemes dugványozni, ha saját töveket szeretne a kertben

2026. június 21. 14:10

A rózsa szaporítása otthon sem bonyolult, a nyár eleji dugványozás meglepően jól működhet. Csupán néhány részleten múlik, sikerrel jár-e.

Egyetlen szál hortenziából így lehet egy egész bokrunk

2024. április 16. 07:10

Ugyan, ki ne szeretné a hortenziát? Hisz ennél elegánsabb, látványosabb és lélegzetelállítóbb növény aligha van a kertészetekben. Amit viszont megvehetünk, annak igencsak borsos az ára, főleg, ha tömegesen szeretnénk elültetni.