Hogy lehet hatékonyan hasznosítani a fahamut a kertben?

Agrofórum Online

Kertben milyen célra lehet felhasználni a fahamut? Nyáron vettünk egy házat, a kert rendbetétele közben selejtezésre szánt beteg fák egy részét elégettük. Hogy lehet leghatékonyabban hasznosítani a keletkező fahamut?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A kerti fás növényi hulladékokból származó fahamu értékes anyag, hiszen tartalmazza az eredeti növény teljes ásványianyag-tartalmát. Igen nagy mennyiségben tartalmaz kálium-, magnézium- és kalciumsókat, valamint a kén-, foszfor-, kovasavat is, mellettük sok más, bár kisebb mennyiségben előforduló, a növények számára értékes ásványi elemet. Jellemzően összetétele változó, azt az elégetett fafajok és lágyszárú növények határozzák meg.  

Tehát minden fahamu más, viszont mindre jellemző, hogy a talajból kiszívott tápelemeket tartalmaz, ezért célszerű azt visszajuttatni oda. Minden fahamu kifejezetten lúgos, kémhatása 10 pH feletti, ezért a talajba juttatva annak kémhatását erősen befolyásolni képes. Ez a tulajdonsága determinálja alkalmazásának módját: savas talajt igénylő növényeknél – áfonya, azalea, fenyőfélék, hortenzia, kamélia, magnólia, szelídgesztenye stb. – használatát kerülni tanácsos. Lúgos összetétele miatt maró hatású, felhasználása során meg kell előzni bőrre kerülését. Régebben mosáshoz, szappangyártáshoz is felhasználták, de festékipari alkalmazása is ismert volt.

Növényi hamu összetétele
Növényi hamu összetétele

Kertekben jelenleg is alkalmazzák a következő céllal:

  • Talajok gazdagítására talajlazítás során, tápanyag pótlására magvetésnél, palánták kiültetésénél.
  • Fák telepítésénél ültetőgödrökben.
  • Komposzthoz ásványi anyaggal dúsításhoz.
  • Hagymalégy ellen a hagyma talajába keveréssel a dughagymák ültetésével egymenetben.
  • Zöldségfélék magvetésével együtt a magágy talajába kiszórva kártevők ellen, megelőzően.
  • Káposztabolha rágáskártétele ellen káposztafélék leveleinek védelmére.
  • Gyümölcs- és díszfák koronája, szőlőtőkék alá a talaj tápanyagának kiegészítésére ősszel egyenletesen szétterítve.
  • Talajban telelő cseresznyelégy, dióburok-fúrólégy bábjai ellen a fertőzött fák koronája alatt a talajba sekélyen bedolgozva.
Fahamut nem a fa törzséhez kell kiszórni, hanem egyenletesen szétteríteni!
A fahamut nem a fa törzséhez kell kiszórni, hanem egyenletesen szétteríteni!
  • Tavasztól őszig lágyszárú zöldségek, virágok talajára egyenletesen, vékonyan kiszórva. A gyakori öntözés hamar bemossa a gyökereikhez.
  • Tyúkólban a falazat, aljzat beszórásával a tyúktetű ellen, az ól kitakarítása után.
  • Kerti járdák, utak jegesedése, lefagyása elleni védelemre. Oldata (bizonyos töménységig) nem károsítja a növényeket, mint a konyhasó.
  • Meztelencsigák ellen az ágyások talajának körbeszórásával, az abban nevelt növények védelmére. Esős időben sajnos nem működik.
  • Rágcsálók kedvenc helyeinek beszórása riasztó hatású, a szőrzetükre tapadt fahamu miatt elkerülik a helyet.
Fahamu kiszórás előtt
Fahamu kiszórás előtt

A fahamu magas káliumtartalma miatt különösen a magas káliumigényű zöldségféléknél értékes: paradicsom, paprika, uborka, dinnyék, sárgarépa, zeller, és szintén meghálálják a bogyós gyümölcsűek is.

Felhasználásuknál alapszabály, hogy a kiégetés, túladagolás elkerülése miatt, keveset alkalmazzon, és egyenletesen terítse szét a tő gyökérzetén!

Mitől sárgulnak a zöldségek levelei?

2023. augusztus 19. 04:38

Kertemben foltokban sárgulás lépett fel a zöldségnövényeken. Tápanyaghiány okozza a tüneteket vagy valami más lehet a probléma?

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

Megmenthető még a barnuló levelű kamélia?

2022. szeptember 2. 04:36

Fiatal, cserépben tartott kaméliám levelei (elsőként az idősebb levelek, de most már - kb. 4-5 hét után - az új levelek is) barnulni kezdtek, a levelek széleitől befelé. Vajon mi lehet ez, és tehetek-e még valamit, hogy megmentsem?

Gyökérzöldségfélék őszi trágyázása, fejlődési rendellenességei (II.)

2019. október 7. 04:36

A pontatlan tápanyagigény számításból és trágyázásból adódó hiány és túladagolás számos élettani zavarnak, látható és nem látható fiziológiai betegségnek a kiváltója.