27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene

Hogyan használhatjuk fel a gyepből kigereblyézett növényi részeket?

Agrofórum Online

Érdeklődni szeretnék, hogy most a gyepből kigereblyézett fű és egyéb növényi rész, maradvány felhasználható-e talajtakarásra, mulcsozásra, esetleg talajba bedolgozva tápanyag-utánpótlására?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A talaj takarására, vagyis mulcsolásra többféle növényi eredetű anyag, úgynevezett szerves mulcs is felhasználható, így a gyepből származó, kigereblyézett, kissé megszáradt növényi részek egyaránt. Emellett természetesen más szerves mulcs, a fűnyesedék, lehullott lombozat, szalma, illetve különböző aprított fás részek, mint ágak, gallyak, de forgács egyaránt megfelelőnek számítanak a talaj takarása céljából. Az ilyen módon végzett takarásnak számos előnye van, mint pl. a gyomosodás elkerülése, a talaj kiszáradásának megelőzése, de tápanyag-utánpótlás szempontjából is kifejti pozitív hatását.

A fűnyesedékkel jelentős mennyiségű nitrogént tudunk a mulcsolás folyamán a többi növény számára kijuttatni. A növényi részeket általában kb. 4-5 cm-es egyenletes vastagságban érdemes kiteríteni, pl. a kívánt kertrészekre, évelő ágyásokba, a dísznövények, illetve a gyümölcsfák köré. A nedvesebb növényi anyagot inkább vékonyabban terítsük ki, megelőzve ezzel a befülledést, penészedést, rothadást! Későbbiekben a fűnyesedék akár a veteményeskertben a sorok és a növények közé, de akár a magaságyás takarására is felhasználható. A fűszármazékok gyorsabban bomlanak, mint pl. a kéregrészek, így általában gyakrabban kell pótolni a belőlük készülő takarást.

A fűnyesedék kertbe való kiszórása és talajba dolgozása kb. 20 cm-es mélységben leginkább az ősz folyamán mondható optimálisnak, hiszen ekkor van elegendő ideje lebomlani a talajban. A kigereblyézett növényi maradványokat nem ajánlom viszont most, a tél végén a talajba juttatni, hiszen megfelelő bedolgozás esetében sem bomlik le teljes mértékben. Ez főként a veteményezéskor jelenthet gondot, hiszen a nagyobb méretű növényi részek, ha nem bomlanak le, az apróbb magvakkal rendelkező zöldségfajok vetését akadályozhatják. A mulcsolásból kimaradt növényi részeket érdemes lehet komposztálni is, hiszen a fűnyesedékek a komposztban található egyéb, lassabban bomló növényi részek bomlásához is hozzájárulnak magas nitrogéntartalmuk által.

Kiemelt kép: Pixabay

Középpontban a talajtakarásos parlag

2023. október 29. 15:10

Jövőre módosulnak a HMKÁ 8-ban elszámolható, talajtakarással rendelkező parlagterületek feltételei. Ezért a gazdálkodóknak különös figyelmet kell fordítaniuk a vetésváltási szabályokra.

Gyom vagy kaszáló: amit a tavaszi szálfüvekről tudni érdemes

2022. május 17. 10:18

A gyom is lehet hasznos és a kisgazdaságokban lévő kaszálónak is nagy jelentősége van.

Miféle furcsa, sárga telepek jelentek meg a mulcson?

2023. június 8. 04:38

Segítségüket kérem, hogy a csatolt képek alapján mi jelenhetett meg a mulcson (gomba- vagy zuzmóféle talán)? Reggelente újabbak tűnnek fel, viszonylag nagy kiterjedésűek és egyre több van belőlük. Kezdetben sárga, krémes állagú, majd folyamatosan kivilágosodik. Ártalmas-e a többi növényre vagy emberre?

Ezért ne metsszük meg a rózsáinkat januárban!

2023. január 23. 05:37

Ha a zöld részeket kezdjük el metszeni télen, akkor az a rózsa számára tipikusan azt jelenti, hogy itt a tavasz. Ez igen veszélyes lehet a tél további részében, mert túl korán indulhat be a nedvkeringés.