Hogyan távolítsam el a gyepből a mohát?  

Agrofórum Online

A tavaly telepített gyepem tele lett mohával. Hogyan távolíthatom el a mohát a területről a fű megkímélésével?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Gyakori problémaként jelenik meg még a szép és gondosan ápolt gyeppel rendelkező kerttulajdonosoknál is, hogy gyepükben moha jelenik meg. A mohák a kedvező körülményeket kihasználva képesek ugyanis nagyon gyorsan alkalmazkodni, spóráikkal pedig rohamosan terjedni. Elszaporodásuknak több tényező is kedvezhet, mint pl. a sűrű nyírás, a gyakori öntözés által kialakuló állandó nedvesség, de a fényszegény, árnyékos, fák alatti részek ugyancsak előnyösek terjedésüknek.

A talaj kémhatásának elsavanyodása, a talaj tömörödése, ezáltal levegőtlenné válása szintén megfelelő feltételeket biztosít a moha megtelepedésének. A moha újra és újra való növekedésének megakadályozása ellen csak egyetlen megoldás létezik, ha megkeressük és kiküszöböljük azt a tényezőt, mely megjelenését elősegíti, hiszen ellenkező esetben csak a folyamatosan visszanövő mohával tudjuk felvenni az örökös harcot.

A talaj levegőtlenségének megszüntetésére, az elszáradt és elhalt növényi részek, valamint a moha eltávolítására is jó szolgálatot tesz a gyepszellőztetés. A gyepszellőztetést érdemes lehet a mohával gyakran benőtt gyepterületen évente akár többször is – nemcsak ősszel, a téli felkészülés előtt, valamint tavasszal a növekedés megindulása előtt – elvégezni. Az optimális vízellátás, így az öntözés beállításával is sokat tehetünk, viszont a tartósan nedvesebb gyeprészeken, ahol az egész nap folyamán árnyékolás áll fenn, ott a moha teljes kiirtása nehezen kivitelezhető. Az ilyen kertrészeken érdemesebb a gyepet felszámolni, helyére árnyéktűrő növényeket, gyeppótlókat ültetni.

Érdemes lehet a fű erőnlétét, egészségét is megőrizni, így növekedésének serkentésével a moha számára rendelkezésre álló helyet is gyorsabban képes elvenni. Ezt nemcsak az öntözéssel, hanem a tápanyagok utánpótlásával is elő kell segíteni. Tavasszal a növekedés csak kiegyenlített tápanyag-utánpótlással képzelhető el, melyet a vegetációs időszakban rendszeresen meg kell ismételni. Erre kiváló minőségű komplex műtrágyák is kaphatók, melyek számos tápelemet, a nitrogén mellett káliumot is tartalmaznak, mely elősegíti a fű ellenálló képességének és stabilitásának növelését is.

Kiemelt kép: Pixabay

Őszi gyepápolás: mit tegyünk és mit ne tegyünk?

2024. szeptember 4. 09:40

Mind a hagyományos, mind a fajgazdag természetes gyep kora ősszel extra törődést és odafigyelést igényel. De mire is van szüksége?

Rakjuk rendbe a gyepet, metszeni kell a díszkertben

2021. március 3. 10:38

Március elejére megszűnt a növények mélynyugalmi állapota, így az ismét melegedő időben egyre másra fakadnak a gyümölcsfák rügyei.

Gyeptelepítés kevesebb nyűggel, gyorsabban? 5 egyszerű tipp a haragoszöld kertért!

2022. szeptember 22. 04:34

Úgy tartják, hogy a világon kétféle emberrel találkozhatunk: az egyik már próbálkozott szakszerű gyeptelepítéssel otthonában, vagy a munka részeként sportpályákat, parkokat gondozva, míg mások szerint „a fű zöld és nő”.

Tavaszi gyepápolás

2021. április 29. 06:37

Éled a kert és ezzel együtt egyre több a munka. A tavaszi gyepápolás az egyik alappillére az egész nyáron át tartó szép gyep látványának. Nézzük sorra mi tartozik bele a tavaszi gyepápolás munkálatai közé.