24℃ 12℃
április 30. Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz

Hogyan védekezhetünk drótféreg ellen házikertben?

Agrofórum Online

Minden évben tavasszal az ágyások ásásánál drótférgekkel is találkozom. Nem védekeztem ellenük eddig, csak kiszedegettem őket ásás során. Milyen „szelíd” védekezési módszerek vannak ellenük?

 Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A drótféreg igen elterjedt, sok tápnövényű kártevő, talajban él, ott fejlődik, és a talajban élő növények csírázó magjait, fiatal csíranövényeit és a gumókat (burgonya) kedveli különösen. Ahol megtelepedik, a növények talajban élő részeit keresi meg, és megrágja azokat.

Kapás kultúrákban és kertben egyaránt előfordul. A drótférgek a pattanó bogarak (Agriotes spp.) lárvái, nevüket jellegzetes alakjukról nyerték. Testük vékony, kemény, kitinnel borított, szelvényeik jól elkülönülnek, színűk sárga és világosbarna között változó, 3 pár lábbal rendelkeznek, erős, barna színű rágó szájszervük van. Jellemző rájuk, hogy fejlődésük általában több évig tart, így a kártételük is több évre elhúzódó az adott területen. Télen a lehűlt, megfagyott talajban mélyre húzódnak, és tavasszal akkor aktivizálódnak, amikor a talaj is már felmelegedik, ekkor a felszínhez közeli rétegekbe húzódnak, keresik a zsenge növényi részeket. Ha hideg, még majdnem fagyott talajt ásssa fel, lehet, hogy nem találja meg őket, mert mélyebb, enyhébb hőmérsékletű talajrétegekben várja a számára is kedvező felmelegedést. A pattanó bogarak tojásrakás céljára a nedves, szerves anyagban gazdag talajt keresik, ilyen helyek kedveznek az utódok fejlődésének.

drótféreg

Kártételükre akkor lehet gondolni, ha a fiatal növény növekedése lassul, leáll, sárgul, kibontva a gyökérnyaki része rágott, szártöve át van rágva, vagy már a gyökere is hiányzik, a kelés hiányos, a talajban lévő csíranövények meg vannak rágva.

A drótférgek a csírázó magok és fiatal gyökerek vonzó illatát megérezve oda másznak, függőleges és vízszintes irányban is mozognak a talajban. Ezt a tulajdonságukat felhasználva növényi csapdákat lehet és szoktak alkalmazni kiültetés, vetés előtt. Az előkészített földbe előcsíráztatott búza vagy kukorica magokat, kis csomóikat be kell ásni, elszórtan elhelyezve a termesztésre előkészített földbe 2-3 héttel a vetés előtt. Az ott élő és aktív drótférgek megtalálják a csírázott magcsomókat, oda csoportosulnak. Az elásott csali magcsomók helyét a föld felszínén meg kell jelölni, és termesztett növény ültetése előtt azokat ásóval együtt ki kell emelni és megsemmisíteni. Csalogatásra felhasználhatók előcsíráztatott burgonyagumók talajba helyezve.

Kémiai védekezés akkor indokolt, ha négyzetméterenként 4-5 db vagy több drótféreg fordul elő ásásnál a talajban. Erre a célra az Artis pro nevű biológiai rovarölő szert ajánlom, mely a talajban élő rovarok parazita gombáját tartalmazza.

Az erősen fertőzött területen keresztes virágú növények (káposztafélék) vagy pillangós virágúak (borsó, bab stb.) termesztésével számuk csökkenthető.

Talajlakó kártevők elleni védekezés a neonikotinoidok és a szerves foszforsav-észterek kivonása után

2020. december 2. 11:08

Az elmúlt években egyre nagyobb gondot okoz a drótféreg kártétel. A tömeges fertőzések a szakemberek számára nem volt meglepő, előre lehetett számolni a kártétel növekedésével. A neonikotinoid hatóanyagok kivonásával ugyanez a drótféreg felszaporodás történt Nyugat-Európában is 2008 után. 2020-ban kivonák a szerves foszforsav-észter hatóanyagokat tartalmazó talajfertőtlenítőket is, így a lehetőségek egyre jobban szűkülnek.

Létezik környezetkímélő rovarölő szer talajlakó kártevők ellen?

2022. április 25. 04:36

Sokat vesződöm a kertben drótférgek károsításával. Létezik-e környezetkímélő rovarölő szer, ami azok ellen, és esetleg más talajban élő lárvák ellen is hatásos?

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 26. 17:10

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

SIGNALizáljuk a drótférget!

2020. március 8. 13:55

Létfontosságú tényező a talajlakó kártevők elleni tudatos fellépés, amelyhez szemléletváltásra van szükség. A drótférgek esetében meglévő 2-4 évig tartó lárvastádium hosszabb távú gondolkodást igényel.