Hogyan virágoztassuk újra a cikláment?

Hogyan virágoztassuk újra a cikláment?

Agrofórum Online

A hazai piacon a virágai változatos színskálában megtalálhatóak, elsősorban az őszi és a téli hónapokban keresettek.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A ciklámen (Cyclamen persicum) az egyik legkedveltebb virágos cserepes dísznövényünk. A hazai piacon a virágai változatos színskálában megtalálhatóak, elsősorban az őszi és a téli hónapokban keresettek. Nagyobb és kisebb méretű fajtái is léteznek, valamint már mini, kis helyet foglaló változatai is elérhetőek.

Őshazája a kelet-mediterrán térség, a görög szigetek és Kis-Ázsia, ahol alacsonyan fekvő, erdős hegyeken, mészkő alapú humuszban gazdag erdei talajokon találkozhatunk vele. Eredeti élőhelyén, a nyári, 30 fok feletti hőségben, alacsony páratartalom mellett, leveleit ledobja, ezért szárgumójába visszahúzódva vészeli át a körülményeket. A nagyobb mennyiségű őszi esőzések hatására fejlesztenek újra lombot, virágai pedig kora tavasszal nyílnak ki.

A mediterrán vidéken tapasztalható élettevékenységéből következik, hogy termesztése során is hűvös körülményeket kíván. Virágzáskor a 12-16 fokos hőmérséklet mellett a napsütés is fontos számára, ezért régebben az ablakszárnyak közé helyezték, ahol mindkét fontos körülmény biztosítható volt számára. Manapság, az újabb lakások jelentős részében a meleg hatására nem túlságosan tartós virágzása.

Öntözéskor ügyeljünk arra, hogy a zöld növényi részekre víz ne kerüljön a gombás betegségek megelőzése érekében. A ciklámen jól tűri a felszívatásos öntözést is, ezért az alátétén keresztül is öntözhetjük. Virágzáskor különösen sok nitrogént és káliumot igényel, tehát ebben az időszakban tápoldatozni szükséges.

Megfelelő odafigyeléssel a ciklámen évente újra kivirágoztatható. Az elvirágzás után leszáradó virágait és leveleit is folyamatosan távolítsuk el a növényről. Amikor a növénynek már csak a gumója marad, megkezdődik nyugalmi időszaka. Ez általában a tél vége felé közeledve következik be.

A pihenő időszakban a növényeket ne tápoldatozzuk és csak mérsékelten öntözzük. Nyáron is tartsuk a növényeket minél hűvösebb helyen, amikor levelei újra megjelennek, gondoskodhatunk átültetésükről is. A levelek növekedési időszakában növeljük az öntözések számát, és újra elkezdhetjük tápoldatozásukat is.

Óvatosan: mérgező szobanövények!

2020. február 28. 10:23

Nemcsak kertünk lakói tartalmazhatnak mérgező hatóanyagokat. Érdemes utánanézni a szobanövények megvásárlása előtt annak, hogy mely szobanövény fajoknak melyik részei és mennyire mérgezőek – főként kisgyermekes családok vagy a négy fal között élő, szabadon mozgó kiskedvencek gazdái legyenek körültekintőek!

Hogyan neveljük szobában a cikláment?

2021. január 13. 09:04

Decemberben kaptam egy szép cserepes ciklámen virágot, és 1 hét múlva a virág levelei és a meglévő bimbói is lekonyultak, lefeküdtek a cserépre. Hogyan tudom megmenteni, mit csináltam rosszul?