Miként lehet már télen saját hóvirágunk?

Agrofórum Online

Lehetséges, hogy már januárban is hóvirágokban gyönyörködhessem? Ha igen, akkor hogyan lehet ezt megvalósítani?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A hóvirág, a tavasz hírnöke, hiszen melegebb vidékeken már korán februárban a hó alól kibújó fehér kis virágaival díszíthetnek kertjeinkben. Akik azonban nem szeretnének tavaszig várni az első hóvirágokban való gyönyörködéssel, azok számára létezik egy megoldás, mellyel a hóvirág akár január elejére is kivirágoztatható. Ebben az esetben azonban a hóvirág hagymáit nem kerti talajba, hanem cserépbe, akár mutatósabb edényekbe kell elültetni még az ősz folyamán. Lehetőleg a hagymákat csoportosan ültessük a látványosabb hatás érdekében, hiszen egy hagymából csak egy virágzati szár, így egy virág fejlődik ki.

A felhasznált közegünk legyen humuszban gazdag és laza, jó vízáteresztő képességű, melybe a hagymákat csúcsi részükkel felfelé, sekélyen helyezzük el. Ültetés után nedvesítsük be kissé a talajt, ügyeljünk arra, hogy ne öntözzük túl a hagymákat! Ezután pedig nincs is másra szükség, minthogy a hagymák a virágzásukhoz szükséges hideget megkapják, pihenő időszakukat letöltsék. Ennek elősegítésére olyan helyet kell találnunk a hóvirág hagymáival beültetett cserépnek, melynek hőmérséklete 5 fok körüli (garázs, pince). A hideghatást legalább 8-10 hétig kell fenntartani, majd pedig megkezdeni a virágoztatás.

A virágok megjelenését mérsékelten meleg hőmérséklettel segíthetjük elő (max. 18 fok), melyhez általában 2-3 hét szükséges. Érdemes a virágzás alatt sem túlzottan meleg szobában tartani a cserepeket, hiszen akkor a virágzást csak rövid ideig élvezhetjük. A virágzás végeztével a virágzati szárakat minden esetben ajánlott levágni, a maghozást, ezzel együtt pedig a hagymák kimerülését is megelőzni.

A kereskedelemben megvásárolhatók különféle megjelenéssel rendelkező hóvirágok, de a cserepes kompozícióba más hagymás növény is kerülhet, mint pl. a krókusz, mely ezzel a módszerrel csakugyan kivirágoztatható. Nemcsak a kertészetekben vásárolhatók meg a hóvirág hagymái, hanem otthon, kertünkben nyíló nagyobb állományokból is ültethetünk át cserépbe. Ezeket a hagymákat érdemes már márciusban kiszedni, hiszen ekkor már virágok nem díszítik, de lombozata még látható. Akár cserépbe, akár kertünk talajába ültetjük át a hóvirágot, helye legyen napos, esetleg kissé félárnyékos. Az edényben való nevelés során mindenképp ügyeljünk a rendszeres öntözésre a nyári időszakban is!

Kiemelt kép: Pixabay

Hóvirág nevelési kisokos

2023. január 1. 09:22

A hóvirágok éteri küllemű, gyakran a hópaplan alól előbukkanó évelő virágok, amelyek nagyon kevés gondozást igényelnek, és amikor meghonosodnak, hófehér virágszőnyegként borítják be a talajt.

Hagymás dísznövények vásárlása és ültetése

2019. október 29. 04:36

Hol és mikor érdemes beszereznünk a hagymás dísznövények hagymáit? Mire figyeljünk a hagymák vásárlásakor? Milyen mélyre helyezzük a földbe az egyes fajok esetében a hagymákat?

Hogyan ültessük és ápoljuk a hóvirágot?

2023. február 4. 04:36

Szeretném megtudni, hogy kell-e a hóvirágot valahogy ápolni a házikertben? Hogy végezzük az ültetését?

A nagy névkeveredés

2024. június 10. 05:40

A magnólia most akkor a tulipánfa vagy a liliomfa? Az aranyeső fa vagy cserje? És a tőzikére hasonlító hóvirág valójában hóvirágra hasonlító tőzike? Öntsünk tiszta vizet a pohárba, lássuk, ki kicsoda!