Házikert

Hóvirág nevelési kisokos

Agrofórum Online

A hóvirágok éteri küllemű, gyakran a hópaplan alól előbukkanó évelő virágok, amelyek nagyon kevés gondozást igényelnek, és amikor meghonosodnak, hófehér virágszőnyegként borítják be a talajt.

A Galanthus nemzetségbe sorolt hóvirágok onnan kapták a nevüket, hogy gyakran akkor bukkannak fel, amikor még hó borítja a talajt. Amikor először megjelennek, apró, csüngő bimbóik olyanok, mint az apró, olvadásnak induló hóból fakadó fehér vízcseppek. A hóvirágok általában aprók, mindössze 7-15 centiméter magasak, bár van olyan fajta, amely körülbelül kétszer ekkora. Szépséges fehér virágokkal díszítik a sziklakerteket, a sétányok mentén a szegélyeket, vagy a fák alatti területet az erdőben.

Az amarilliszfélék családjába tartozó hóvirágok igencsak népszerűek az európai kertekben, ahol rengeteg fesztivált és túrát szerveznek a tiszteletükre (pl. az Alcsúti Arborétumban is). Érdekes, hogy ezeket a virágokat sok helyen más-más neveken ismerik, mint például: február szép leányai, fehér hölgyek vagy gyertyaszentelő harangok, mivel jellemzően a február eleji keresztény ünnep, a Gyertyaszentelő Boldogasszony idején virágoznak. De bárhogy is nevezzük is ezeket az apró, kecses növényeket, ékes virágaik miatt érdemes elültetni őket a kertben, ha arra vágyuk, hogy a téli hónapokban is legyen egy kis élet körülöttünk.

Hogyan kell gondozni a hóvirágot?

Ahogyan azt a korai virágzásából is sejteni lehet, a hóvirág meglehetősen szívós növény, ami nem igényel különösebb gondozást. Valójában csak télen tud virágozni, ezért hazánkban kifejezetten jól érzi magát, ám melegebb éghajlaton egyáltalán nem lehet őket termeszteni.

A biztos siker érdekében ősszel ültesse el a hóvirág hagymákat, hogy azok a következő év elején már virágozni tudjanak. A kertben élő rágcsálók általában békén hagyják ezeket a hagymákat, így nagyszerű alternatívát jelentenek az olyan hagymákkal szemben, mint a krókuszok, amiket gyakran megesznek a kártevők.

Mit kell még tudnia a hóvirágról?

Hol lehet hóvirágot vásárolni?

A hóvirág nem olyan széles körben kapható, mint más kora tavaszi virágok (úgy, mint a nárcisz és a tulipán), ezért előfordulhat, hogy a hagymákat egy erre szakosodott termesztőtől kell beszereznie. Miután megkapta az apró hagymákat, a lehető leghamarabb ültesse el őket a földbe, mert gyorsan kiszáradnak.

Hogyan neveljünk hóvirágot?

Helyezze a hagymákat a hegyes végükkel felfelé egy kb. 5-7 centiméter mély gödörbe, félárnyékos vagy napsütéses helyre. Minimum 25 hagymából álló csoportokban ültesse el őket a tökéletes hatás érdekében, mivel túl aprók ahhoz, hogy egyedül jól mutassanak.

Ültetéskor adhat hozzá komposztot, ha szeretné, de műtrágyát nem szükséges hozzáadni. Az a legfontosabb, hogy virágzás után hagyja, hogy a lombozat természetes módon elhervadjon, hogy a növény tápanyagot tudjon előállítani a következő évi virágzáshoz. A hóvirág egyébként nem igényel különösebb gondozást, évről évre magától is visszatér.

Hogyan lehet terjeszkedésre bírni a hóvirágot?

A hóvirág elég könnyen naturalizálódik, vagyis magától terjed. Amíg megfelelő körülmények között fejlődik, addig minden évben tovább terjeszkedik a kertben. Ha ki akar ásni néhányat, hogy máshová ültesse át a kertjében, kora tavasszal tegye, mert aztán a lombozat visszahullik, és másképp soha nem találja meg őket.

Mérgező a hóvirág a háziállatokra nézve?

Az ASPCA (Az Amerikai Állatkínzás Megelőző Társasága) szerint a hóvirág sajnos mérgező hatással van a háziállatokra, ezért tartsa távol a kíváncsi macskákat és kutyákat ezektől a növényektől. A hagymák, a szárak és a levelek alkaloidokat tartalmaznak (a legnagyobb koncentrációban a hagymában), amelyek, ha lenyelik őket, nyáladzást, hányást és görcsöket okoznak. Ha azt gyanítja, hogy háziállata megette e növény bármely részét, még ha nem is teljesen biztos benne, azonnal hívja fel az állatorvosát.

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Túl sokat dolgozunk a kertben? Néha éppen azzal teszünk jót, ha békén hagyjuk

2026. szeptember 23. 08:10

A ritkábban nyírt gyep, a megőrzött idős fák és a jól megválasztott növények nemcsak természetközelibbé, hanem ellenállóbbá is tehetik a kertet.

Milyen időközönként kell egy kertet újratervezni?

2026. szeptember 23. 05:40

Érdemes a kert újratervezésére nem hibajavításként gondolni. A kert természetéből adódik, hogy változik, és egy bizonyos idő után nekünk is változtatnunk kell rajta.

Így lehet könnyű az őszi gyomirtás a kertben

2026. szeptember 22. 16:10

A megfelelően elvégzett őszi gyomirtás a tavaszi kerti munkákat is megkönnyíti, miközben az ágyásokban a növényeknek nem kell versengenie a vízért és tápanyagokért a gyomokkal.

Így lehet megmenteni a pozsgást, mielőtt végleg tönkremegy

2026. szeptember 22. 11:10

A puhuló vagy ráncos levelek mögött nem ugyanaz a probléma áll. A pozsgás megmentése azon múlhat, jól értelmezzük-e a tüneteket.

Vetőmagok tárolása a hosszú távú magtakarékosság jegyében

2022. augusztus 26. 06:32

Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a tudnivalókat, amelyeket érdemes szem előtt tartania, ha azt akarja, hogy sokáig elálljanak a vetőmagjai.

Mindent a madárberkenyéről

2022. december 14. 13:16

A madárberkenye bogyóit elsősorban a rigók és más, nagyobb testű énekesmadarak kedvelik.

A legszebb téli bogyós növények

2022. december 24. 08:07

15 fa és cserje, amelyek színt adnak a kertnek.

Létezik közösségi komposztálás is, éljünk vele!

2024. november 10. 15:10

Az EU átlagos lakossági hulladéktermelése 2016-ban körülbelül 480 kg/fő, míg itthon ez az érték 379 kg/fő volt.