Kell-e télen is öntözni a kertben?

Agrofórum Online

A szomszédomat a minap öntözni láttam a kertjében. Télen is kell locsolni a kertben?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kertben található növények egy részét annak ellenére, hogy pihenő időszakukat töltik, élettevékenységük is lassulást mutat, öntözésben kell részesíteni. Rendszeres csapadék megléte esetében természetesen nem kell külön a kerti növények öntözésével foglalatoskodnunk, viszont általában a csapadék egyenetlen eloszlása miatt a víz utánpótlására egyes esetekben mégiscsak szükséges odafigyelnünk.

A legtöbb kerttulajdonos számára ismeretes, hogy az örökzöldek, főként tuják esetében kell a száraz periódusokban még télen is nagy gondot fordítani az öntözésre, a növények jó kondíciójának megőrzése érdekében. Nem is főként a vízhiány, hanem a páraszegény környezet megléte okoz különös problémát. A víz a talajban továbbá ilyenkor gyakran megfagy, mely miatt felvétele ugyancsak gátolva van.

Az öntözésre viszont nemcsak a tujánál, hanem a többi örökzöldnél is ajánlatos odafigyelni, hiszen ezek a növények a téli napok alkalmával is folytatják élettevékenységüket. Az örökzöldek közül gyakori és szép díszítőként van jelen kertjeinkben a tuják mellett a babérmeggy, kecskerágófajok, tűlevelű fenyők, tiszafa, boróka stb. Az öntözést lehetőség szerint fagymentes időszakban végezzük, napos időjárásban lenne a legjobb, a déli órákban! A napközben kijuttatott nagy mennyiségű vízből van ideje a növénynek még az éjjeli fagy előtt elegendő mennyiséget felvenni, nem kell annak hirtelen megfagyásától tartani.

Az örökzöld fák és bokrok mellett viszont a kisebb méretű, akár cserépben nevelt növényekről sem szabad a téli hónapokban elfelejtkeznünk. Az árvácskák, díszkáposzták, erikafélék, hangafélék ugyancsak igényelhetik a hideg időszakban történő vízpótlást. Sok helyen, főként sziklakertekben a varjúháj, kövirózsa is megtalálható, de emellett a télen virágaival díszítő fajokra is figyeljünk oda! Télen virágzik pl. télizöld jázmin, varázsmogyoró, bangitafélék. Az említett fajok esetében viszont jobb, ha tudjuk, hogy a vízellátás mellett a jó áttelelés feltételeihez a megfelelő termőhely kiválasztása, tápanyagokkal való helyes ellátása és a növényvédelmi problémák elleni védekezés szintén hozzátartozik.

Kiemelt kép: Pixabay

Több mint 100 éves a világ legidősebb karácsonyi kaktusza

2023. január 15. 06:36

A matuzsálemi kort megélő kaktusz egy magánember tulajdona. Állítólag már a 110. életévét tapossa ez a növény.

Kedvencünk a pettyeslevél: szobanövények közt az egyik legszebb

2023. október 11. 14:10

Nézzük sorra, mit érdemes tudni a pettyeslevélről, és melyek a legnagyobb tartási hibák!

Mitől sárgul a leander levele?

2023. szeptember 9. 14:40

A legnagyobb odafigyelés ellenére is gyakran előfordul, hogy elkezd a leander levele potyogni, vagy először sárgulni és utána lepotyogni.

Most vethető a földicseresznye

2022. április 18. 09:37

A földicseresznyét elsősorban gyümölcséért termesztjük, a melegebb, mediterrán területeken. Hatalmas gyökér és lombtömege a származását is jól mutatja, a burgonyafélékhez tartozik.