Kihelyezhetem már a telelőben lévő muskátlikat?

Agrofórum Online

Mikor tehetem ki a telelőben lévő muskátlikat? Csak akkor szeretném kihelyezni a virágokat, ha már biztosan nem lesz velük probléma!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A mostani, hűvösebb éjszakákat mutató időjárás-előrejelzés alapján még érdemes a muskátli kihelyezésével némi időt várnunk. Általában április közepétől, végétől várható olyan időjárás, mely a növény szempontjából már ideálisnak tekinthető. Igényei szerint a muskátli ugyanis a 18-24 °C közötti hőmérséklettartományban érzi magát a legjobban. Őshazájában az átlagos évi középhőmérséklet 16 °C körül alakul, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig, ami a növényt éri, 4 fok körülinek tekinthető. A növény leveleinek elszíneződésére 10 °C alatti hőmérséklet esetén számítanunk kell. A nappali hőmérséklet ugyan megfelelhet már a növény számára, viszont az éjjeli lehűlések fejlődését még hátráltatnák.

Melegebb időjárásnál akár napközben a növények ki is helyezhetők, viszont éjszakára még védett körülmények biztosítása javasolható. A hőmérséklet mellett viszont a napsütéshez is szoktatni kell a növényeket, így kihelyezésük során mindenképpen törekedjünk a fokozatosságra! Első körben érdemes árnyékos helyre tenni a muskátlit, majd csak idővel kitenni teljes napsütésnek, így kerülve el azt, hogy levelei megégjenek.  

A kihelyezés és szoktatás előtt, ajánlatos a növényt a vegetációs időszakra felkészítenünk. Ezt egyrészt hiányzó talajának pótlásával vagy átültetésével érhetjük el, valamint a növény metszésével. A visszavágás során a töveket kb. 10-15 cm-re, azaz 3-4 szemre metsszük vissza. A folyamat során az elsárgult, elhalt, elszáradt és beteg leveleket is távolítsuk el a növényekről!

Az átültetéshez friss, tápanyagokban dús virágföldet használjunk, de kifejezetten a muskátli számára megvásárolható muskátliföldet is nyugodtan alkalmazhatjuk. A melegedő időjárással párhuzamosan növeljük meg az öntözések számát, az öntözővíz mennyiségét is. A kihelyezés után a víz mellett a tápanyagok utánpótlásáról is gondoskodjunk tápoldat formájában, mely kiváltképp fontos a növény növekedéséhez, fejlődéséhez és virágzásához egyaránt! A vegetációs időszakban is gyakran vizsgáljuk át a növényeket, figyeljünk a levelek egészségére, kártevő rovarok megjelenésére, szükség esetén pedig ezek elleni védekezésre is fordítsunk időt!

Kiemelt kép: Pixabay

Miért kell lemetszeni a fákról a vízhajtásokat?

2025. február 23. 04:40

Kertemben számos gyümölcsfa található. Hamarosan kezdem a metszési munkákat és szeretném megtudni, hogy miért szükséges lemetszeni a fákról a vízhajtásokat?

Hogyan metsszük meg a fekete és a piros ribiszkebokrokat?

2025. október 24. 04:40

Hogyan metszem meg a fekete és a piros ribiszke bokrait? Most ősszel megfelelő erre az időpont? Köszönöm a választ!

Milyen ápolást igényel a konténeres olajfa?

2022. augusztus 26. 04:36

Kaptam egy konténeres olajfát, nekem nagyon fontos ez a növény az ajándékozó személye miatt, ezért jól szeretném gondozni, hogy sokáig örömünkre szolgáljon. Milyen ápolást igényel a fa, kiültethetem-e?

Mikor és hogyan metsszük meg a fügét?

2023. február 24. 04:37

Mikor és hogyan metszhetem meg a fügét? Kérem segítségüket a kérdésem megválaszolásában!