11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Kipusztul a zámia: mit ronthattam el?

Agrofórum Online

Miért pusztul ki a zámia? Az agglegénypálma elvileg mindent képes túlélni, nálam mégsem érzi jól magát. Mit ronthattam el?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az agglegénypálma, zámia nemcsak egy dekoratív levéldísznövényünk, hanem híresen az egyik legkönnyebben nevelhető szobanövényünk is. Könnyű nevelhetősége miatt sokszor irodákban, bevásárlóközpontokban is találkozhatunk egyedeivel. Az ápolása, gondozása tényleg nem igényel kifejezetten nagy odafigyelést, illetve a kártevők és a kórokozók sem kedvelik, viszont azt jobb, ha tudjuk, hogy az agglegénypálmának is van egy-két olyan igénye, melyre nevelése során figyelnünk szükséges.

Eredeti élőhelye Kelet-Afrikában van, ahol legtöbbször napos körülmények között található meg. A közvetlen napnak kitett helyeket nem kedveli, így inkább kissé sötétebb, árnyékosabb fekvést kíván. Minél kevésbé fénynek kitett körülmények között neveljük, annál nagyobb mértékben tapasztalható meg levelei színének sötétedése is. Fontos, hogy télen is tartsuk fűtött, esetleg mérsékelten fűtött szobában, ahol a hőmérséklet nem csökken le 16 Celsius-fok alá! Optimálisnak a 20 fok körüli hőmérséklet tekinthető, így az erősen fűtött szoba sem a legjobb választás a zámiának a téli hónapokban.

Tartása során a leggyakoribb probléma a túlöntözésből szokott adódni, hiszen inkább egy kisebb vízigényű, egy-egy öntözés elmaradását is jól toleráló növényfajunk. Az agglegénypálma ugyanis a leveleiben, levélnyelében és rizómáiban is képes vizet tárolni. A túlzott öntözést ajánlatos elkerülni, még fűtött körülmények között is, de hidegebb körülmények között kifejezetten ügyelni kell ennek mérséklésére.

A túlöntözött növény gyökereinek fulladása miatt az alsó levelek hamar lankadni majd sárgulni kezdenek, szélsőséges esetben pedig az egész növény pusztulása is bekövetkezhet. Az öntözés mellett fontos a talaj jó vízelvezető képessége is, melynek kémhatása optimális esetben enyhén savanyú vagy semleges. A túlöntözés jeleinek észlelésekor ajánlatos a növényt mihamarabb átültetni, a problémát pedig ezzel orvosolni.

Az agglegénypálma fejlődéséhez tehát a mérsékelt víz-, hőmérséklet- és fénymennyiséggel tudunk kellő feltételeket biztosítani. Idősebb egyedek esetében akár még a virágzás is elérhető, amennyiben az optimális környezeti igényeit kielégítjük, számára kissé párásabb körülményeket is biztosítunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Miért fonnyad a karácsonyi kaktusz levele?

2025. január 17. 04:37

Miért fonnyadt meg a karácsonyi kaktusz levele? Túlöntözhettem? Válaszukat köszönöm.

Mit tehetünk a szobanövények téli levélhullása ellen?

2023. január 28. 13:34

A téli időszakban miért sárgulnak meg és hullanak le gyakrabban szobanövényeim levelei? Mit tehetnék ellene?

Mitől sárgul a leander levele?

2023. szeptember 9. 14:40

A legnagyobb odafigyelés ellenére is gyakran előfordul, hogy elkezd a leander levele potyogni, vagy először sárgulni és utána lepotyogni.

Anyósnyelv: igazi retro szépség a lakásban

2023. október 14. 06:40

Talán az egyik legrégebbi retro szobanövényként is tekinthetünk az anyósnyelvre, és sokan pont emiatt nem szeretik, pedig igazán hálás növény és nagyon strapabíró is.