19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Miért nem érzi jól magát a szobában tartott agglegénypálma?

Agrofórum Online

Miért nem érzi jól magát a szobában tartott agglegénypálma? A növény levelei kissé lankadtak, rajtuk egy ideje már barna foltok is láthatók.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia) egy meglehetősen kevés gondozással is sikeresen nevelhető levéldísznövényünk. A legtöbb problémát általában a növény túlöntözése szokta okozni. A többi szobanövénynél alacsonyabb vízigényű növényfajnak mondható, hiszen az átmeneti szárazságot is képes elviselni rizómáinak vízraktározó tulajdonsága miatt. Inkább kevesebbet, vagy kéthetente egyszer, esetleg kisebb adagokban öntözzük, eközben pedig hagyjuk talaját kissé kiszáradni. A túlöntözött agglegénypálmára jellemző, hogy levelei sárgulhatnak, lankadhatnak, szélsőséges esetben akár gyökereik rothadása következtében el is pusztulhatnak. Amennyiben túlöntöztük egyedeit a legjobb, amit tehetünk, hogy átültetjük, majd pedig a következő időszakban csak mérsékelten locsoljuk. Erre különösen most a téli hónapokban, valamint sötétebb helyen tartva kell nagyon ügyelnünk, ekkor ugyanis még kevesebb vizet igényelnek.

A leveleken található foltosodás általában a túlzottan napfénynek kitett részeken jelenik meg. A barnulás ugyanis a napégés tünete is lehet, hiszen annak ellenére, hogy a növények a legjobban világos környezetben érzik magukat, nem szabad a tűző napra helyezni. Inkább kissé sötétebb körülmények között tartsuk, mintsem közvetlen napfénynek kitett helyen. A nyár folyamán kinti körülményeken tartott egyedeit sem szabad túlzott napsütésnek kitéve elhelyezni.

A növényeket inkább melegebb helyen tartsuk, mint hideg körülmények között. A 20 °C feletti hőmérséklet optimális számára, a 16 °C alatti hőmérséklet azonban már negatívan hat növekedésére. Páratartalom szempontjából sem túlzottan igényes, hiszen a száraz levegő sem okoz neki problémát, így télen, fűtött helyiségben is tarthatók. Tápanyagainak utánpótlását érdemes tavasztól őszig legalább kéthetente elvégezni, mely tápoldatot öntözővizével adagoljuk. Átültetését akkor végezzük el, amikor rizómái már kinőtték edényüket, esetleg akkor, ha a növények levelei kidőltek, nem állnak már stabilan. Az ültetéshez általános virágföld is alkalmas, kémhatása lehetőleg semleges vagy enyhén savanyú legyen.

Mivel fertőtlenítsem az üvegházam talaját?

K. Katalin kérdése: Mivel fertőtlenítsem az üvegházam talaját, hogy a paprikám Sztolbur betegsége ne veszélyeztesse a jövő évi termésemet? Mellékelek képet a május-júniusi állapotról, amikor a betegség elpusztította a paprika töveket.

Mitől foltosodik a tűztövis?

2019. május 27. 10:21

J. Réka kérdése: Tavaly ültetett tűztövis bokraimon vöröses színű lapos, de kiemelkedő foltok jelentek meg. Mik ezek?

A levéllyukacsosodás fertőzi a gyümölcsöt is?

2020. június 30. 08:38

Levéllyukacsosodás kezdeti tünetét fedeztem fel a kajszi levelein. Fertőződhetnek gyümölcsei is? Mi a teendőm, mivel permetezzek?

Létezik környezetkímélő rovarölő szer talajlakó kártevők ellen?

2022. április 25. 04:36

Sokat vesződöm a kertben drótférgek károsításával. Létezik-e környezetkímélő rovarölő szer, ami azok ellen, és esetleg más talajban élő lárvák ellen is hatásos?