21℃ 10℃
április 20. Tivadar, Tihamér, Töhötöm

Meg lehet metszeni a kopaszodó sárkányfát?

Agrofórum Online

Hullanak a levelei a sárkányfámnak, egyre jobban kopaszodik. Mit tehetek? Meg lehet-e metszeni a sárkányfát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A sárkányfák esetében a nem megfelelő tartási körülmények gyakran vezetnek kopaszodásukhoz. Nemzetségüknek több mint 100 faja ismeretes, melybe különböző megjelenéssel rendelkező fák és bokrok is tartoznak. Közös tulajdonságuk, hogy általában vékony gyöktörzzsel, sárga-narancsszínű gyökerekkel rendelkeznek, sarjképzésre pedig nem hajlamosak. A sárkányfákat levélüstökös fáknak is nevezik, hiszen ágaikon hosszú, keskeny, lándzsa alakú levelek képződnek. Jellemző rájuk, hogy míg őshazájukban a több méteres magasságot is elérhetik, szobai körülmények között tartva azonban a két méteres nagyságnál tovább nem nőnek.

Szobanövényként nevelve kedvelt változata a sávos sárkányfa (Dracaena deremensis), melynek levelei kb. 50 cm hosszúak, 5 cm szélesek, lándzsa alakúak, idősebb korban ívesen visszahajlók. Leveleinek csíkoltsága is változó, hiszen vannak fehéren, sárgán csíkozott változatai is, de egységes mélyzöld, kompaktabb növekedésű is megtalálható közöttük. Ugyancsak elterjedt a Kanári sárkányfa (Dracaena draco) mutatós megjelenésének köszönhetően, hiszen lándzsa alakú, húsos levelei az ágvégeken dús rozettában kifejlődve állnak.

Illatos sárkányfa (Dracaena fragrans)
Illatos sárkányfa (Dracaena fragrans) (fotó: Pixabay)

A sárkányfáknak rendszeres metszésre ugyan szükségük nincsen, viszont vannak olyan helyzetek, amikor érdemes lehet mégis megmetszésükről gondoskodni. Pálmaszerű habitusuk fejlődésük során természetesen kialakul, viszont nem ritka, hogy tartási vagy egyéb problémából kifolyólag felkopaszodnak, leveleik sárgulása, barnulása és lehullása által. A sárkányfák minden változata jól viseli a metszést, ezáltal szükség esetén nyugodtan megmetszhetők egyedeik. A díszítő értéküket vesztett növények a metszés által elágazásra serkenthetők, a növény ezzel megújítható, ifjítható.

A metszés során akár a törzs egy része is eltávolítható, de hajtásai egyaránt, annak érdekében, hogy például a növény kívánt magasságát elérjük. A munkát érdemes a növény növekedési időszakában, azaz valamikor a tavasztól őszig tartó időszakban elvégezni, hiszen ekkor újbóli kihajtásuk hamarabb fog bekövetkezni. A sárkányfa metszéséhez éles kést vagy metszőollót alkalmazzunk, így érhető el ugyanis a tiszta, roncsolástól mentes vágási felület!

Kiemelt kép: Pixabay

Mikor kell metszeni a kajszifát?

2022. február 28. 17:44

Gyümölcsfák téli metszését rügypattanásig szokták befejezni. Mi az oka, hogy a barackfáknál rügypattanás után, virágzásig ajánlják a szakemberek a metszési munkát?

Metszéssel is csökkenthető az almafák lisztharmat fertőzése?

2021. február 27. 06:56

A fertőzött rügyekből fejlődő hajtások valamennyi levele fertőzött lesz, rajtuk összefüggő fehéres lisztharmat bevonat jelenik meg.

Mire ügyeljünk a termő gyümölcsfák metszése során?

2022. március 19. 18:37

A metszés egy fontos, minden évben elvégezendő feladat kertünkben. Ezzel a művelettel érhetjük el ugyanis, hogy a fák mérete, koronájuk formája, termőrészeik kialakulása, terméseik mennyisége és minősége egyaránt megfelelően alakuljon.

A dús hortenzia titka: így metssze a bőséges virágzásért!

2025. március 12. 13:10

A hortenzia metszése elősegíti a növény egészséges növekedését, javítja a virágzást és fenntartja a növény formáját.