Lehet baja a növényeknek a járda téli sózásától?

Agrofórum Online

Lehet baja a növényeknek a járda felületén található jég lesózásától? Féltem a növényeimet, nem szeretném, ha bajuk lenne.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A járda csúszósságának megszüntetése többféle módszerrel, többféle anyag felhasználásával is lehetséges. A só viszont mindenki által elérhető, otthon is leggyakrabban fellelhető, jó hatékonysággal alkalmazható anyagnak számít, így ily módon történő felhasználása is gyakorinak mondható. A só, nemcsak közvetlenül, hanem közvetett károkat is tud okozni a járda közelében elhelyezkedő növényzeten. Az örökzöldek levelein égéshez hasonló nyomok, barnulás léphet fel a só közvetlen érintkezése nyomán.

Nagyobb mennyiségben a talajba jutva pedig, a talaj túlzott sótartalma is kialakulhat, mely nyomán mészhiánybetegség is bekövetkezhet. Ez a növényeknek fejlődési rendellenességét is kiválthatja (haragoszöld levélzet, barna gyökérzet, vékony szár, rövid ízközök stb.). A gyökérzeten keresztül felszívódó sós víz szélsőséges esetben akár az egész növény pusztulását is okozhatja, melyet kezdetben a levélszél felől induló barnulás jelez. A barnulás terjedése és mértéke függ a felvett só mennyiségétől, hiszen az a növényben fiziológiai száradást vált ki.

Hasonló tünetek alakulhatnak ki akkor is a növényeken, ha nem megfelelő mennyiségű, nagyobb adagú műtrágyát juttatunk növényeinkre, illetve rossz minőségű vízzel történik öntözésük. Különösen tekintettel kell lennünk a só kisebb arányú felhasználására az olyan növények környékén, melyek érzékenyek a talaj sótartalmára, pl. a rózsafélék, rododendronok, tuják. A kevésbé érzékeny fajokat, pl. a fagyal, kőris, ostorfa, platánfa, de a pálmafákat sem viseli meg jelentősen a talaj magasabb sótartalma.

Érdemesebb tehát, főként a sóérzékeny növények közelében, kevesebb sót felhasználni a járdák síkosságmentesítésére, esetleg más alternatív lehetőséget alkalmazni. Jó megoldás lehet az otthon rendelkezésre álló egyéb anyagok között is szétnézni, inkább fahamut, fűrészport, homokot, apró kavicsot használni. A kereskedelemből is van lehetőségünk különböző, többféle összetétellel is rendelkező jégoldó sók közül választani, ezzel is a növények egészségét megóvni.

Kiemelt kép: Pixabay

Javuló talajviszonyok = több víz a talajban

2022. augusztus 24. 13:12

Miért kell meszezni, kénezni vagy sómentesíteni a talajokat?

Elkészült az európai talajok sótartalomtérképe

2025. március 10. 13:10

Csaknem 20 ezer feltalajminta elemzése nyomán készítették el Európa talajainak sótartalomtérképét egy nemzetközi kutatás során.

A termőközeg és a tápoldat károsan magas sótartalmának tünetei a zöldségnövényeken

2022. december 13. 10:42

Bár az elmúlt évek egekbe szökő műtrágyaárai mindenkit a korábbinál nagyobb takarékosságra kényszerített, mégis előfordul, hogy a túltrágyázásból, a rossz öntözővíz minőségből és a vízhiányból adódóan sókártünetek jelentkeznek a növényeken.

Támrendszeres konzervuborka termesztése II. - Kémiai talajtulajdonságok

2020. május 16. 04:36

Gyakran szokott a talaj sótartalmával gond lenni, amire az uborka különösen érzékeny. Bár a zöldségféléket sóérzékeny növények kategóriájába soroljuk, de az uborka ezen belül is a különösen érzékenyek csoportjába tartozik.