Lehetséges, hogy a füge növény allergiás kiütést okoz a bőrön?

Agrofórum Online

Az elmúlt napokban a családban lépett fel ilyen jelenség. Még nem hallottam ilyenről.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Valóban kevésbé ismert jelenségről van szó, melynek veszélye a füge hazai elterjedésével több figyelmet érdemelne.

Megértéséhez egy közelmúltban megtörtént hiteles esetet ismertetek. Az egyik erős szélvihar egy kerti nagyméretű fügefát döntött ki, ami ráadásul olyan helyre esett, ahol akadályozta a háziak életvitelét, ezért sürgősen el kellett onnan távolítaniuk. Mindez az augusztusi kánikulai napokra esett. A család 2 férfi tagja nekiállt láncfűrésszel a fa felaprítására és eltávolítására. A napsütés okozta nagy meleg miatt ruha nélkül dolgoztak. A munkát befejezve az esti órákban karjukon és mellkasukon piros foltok jelentek meg, majd másnapra hólyagok nőttek rajtuk. Elmondásuk szerint a fűrészből kipattanó faforgácsokból bőven került a testükre, és a lombtalanítás során bőrük a levelekkel is gyakran érintkezett. Másnap az orvosi rendelőben, ahol ellátták őket, tudták meg, hogy a fügefa okozta a kiütéseket. A „tanmese” tartalmazza a bőr irritáció minden feltételét: ruhával nem fedett, csupasz bőrrel való érintkezés, a növénnyel érintkező szabad bőrfelület és erős napsütés UV sugárzással.

A jelenséget kontakt fitofotodermatítisz-nek nevezi az orvosi szakirodalom, és minden olyan növény kiváltja ezeket az égési károsodáshoz hasonló tüneteket, amelyek nedve furokumarint tartalmaz. Több növény nedvében is előfordul ez az anyag, a Ficus nemzetségbe tartozó fajoknál a fügében (Ficus carica), a közkedvelt szobai fikuszban (Ficus elastica) is. A fügénél a levelek nedve és a gyökérnedv is kiváltja ezeket a tüneteket. A vörösödő, duzzadással kísért foltok 24 óra elteltével jelennek meg a bőrön, míg a hólyagok majd azt követően.

Akinek van füge növénye, érdemes megjegyezni a fügelevelek okozta mérgező hatását, és a gyerekek figyelmét is felhívni erre, ne játszanak a fügefa leveleivel. A kontakt bőrgyulladást csak a bőrrel történő közvetlen érintkezés váltja ki, ennek ismeretén alapszik a védekezés lehetősége. Csak fedett bőrrel, ruhában és kezünket védve kesztyűben végezzünk a fügebokornál bármi ápolási, metszési beavatkozásokat, és tűző napsütéses napszakban kerüljük ezeket a munkákat.

Támogatnák a kivi- és a fügetermesztést

2018. október 15. 05:17

A tervek szerint már a 2019-re vonatkozó támogatáskérelmek beadásakor jelezhetik igényüket a gazdálkodók a kivi- és a fügetermesztésre.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Augusztus

2023. augusztus 20. 06:40

Ebben a hónapban is roskadoznak a polcok és a növények a sok idényzöldségtől és -gyümölcstől. Ha a fűszerkertbe visz az utunk, onnan is csipegethetünk kedvünkre. Lássuk, milyen növények szezonálisak augusztusban!

Hogyan lehet védekezni a darazsak ellen a fügénél?

2024. április 5. 04:37

Tavaly ellepték a fügét a darazsak, a terméseket károsították. Mit tehetek ellenük? Hogyan védhetem meg a termést?

Fügét a lakásba! - Kedvenc fikuszaink

2022. október 15. 07:36

Hogyan lettek trópusi növényként a fikuszok közkedvelt szobanövények, akár még száraz levegőjű panellakásokban is?