Meg tudjuk előzni a karalábé gumójának fásodását?

Agrofórum Online

Kérem szépen válaszukat két kérdésemre! Hogyan szaporítsam és ápoljam a karalábét? Meg tudom előzni, hogy ne fásodjon meg?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A karalábé a könnyen termeszthető zöldségfajok közé tartozik, kerti körülmények között is viszonylag sokan termesztik. Szaporítása magvetéssel és palántázással egyaránt történhet, hidegtűrő képessége miatt már palántái és magjai is vetésre/ültetésre kerülhettek kertjeinkben. Fontos, hogy kellő fénnyel ellátott helyen neveljük, hiszen fényhiányban gumói fejletlenek maradnak, felnyurgultak lesznek. Nemcsak a fényszegény termőhely, hanem a túl sűrű vetés is okozhatja a növények megnyúlását, így érdemes a tőtávolságot legalább 20 cm-re, a sortávot pedig 40 cm-re beállítani.

A karalábé fejlődése során sok vizet igényel, hiszen meglehetősen kis gyökérzettel rendelkezik, mely a talaj felszínének közelében helyezkedik el, így a talaj felső részének kiszáradásakor a növény számára elegendő víz már nem áll rendelkezésre. A rendszeres öntözésből gyakran adódik a talaj tömörödése is, mely levegőtlenséget okoz, így érdemes a növények környezetében kapálással a talajt gyakran lazítani, a gyomlálással egymenetben ezt rendszeresen elvégezni.

A karalábé fásodása a gumók alsó részén kezdődik el, majd halad fokozatosan felfelé. Ennek oka több tényezőre is visszavezethető, melynek egyik része a nem megfelelő ápolásból, termesztéstechnológiai feladatok helytelen elvégzéséből is adódhat. Ahogy már fentebb is említettem, kiemelt szerepe van a rendszeres öntözésnek, hiszen az egyenetlen vízellátás fásodást, de a gumó felrepedését is kiválthatja. A nem megfelelő öntözés hatására a növény tenyészideje is hosszabbodik, így pudvásodása is nagyobb eséllyel következhet be.

A fásodásra való hajlam másrészt fajta tulajdonság is lehet, így a növény vagy a mag megvásárlása során nem árt erről előzetesen is tájékozódnunk. A betakarítás helyes idejének meghatározásával is sokat tehetünk azért, hogy a fásodást elkerüljük, hiszen az elöregedett termések a megkésett szüret miatt már gyakrabban válnak élvezhetetlenné. Fontos továbbá, hogy a tápanyagok ellátása is egyenletes legyen, a nitrogén adagolását se vigyük túlzásba, hiszen ez, ugyancsak a termés minőségi romlásához, felrepedéséhez vezethet!

Kiemelt kép: Pixabay

Kipergés-ellenálló repcék

2020. július 14. 07:55

A szélsőséges időjárás és a deszikkáláshoz felhasználható készítmények körének szűkülése miatt talán soha nem volt annyira fontos a repcehibridek hozamstabilitása, mint most.

Megkezdődik a burgonya betakarítása: a szárazság csökkentheti a kínálatot

2022. július 23. 12:34

Javában tart a korai burgonya betakarítása Németországban. Az, hogy mennyire lesz jó az év a termelőknek, attól függ, esik-e még eső.

Így aratják az őszi búzát Tabajd határában (VIDEÓK)

2018. július 4. 09:07

Zsár Ernő Tamás tabajdi fiatal gazdálkodót látogattuk meg, ahonnan élőben jelentkeztünk a fülkéből, valamint drónvideót is készítettünk.

A kukorica közel 90 százalékát betakarították Zala megyében

2022. november 13. 19:58

A kukorica közel 90 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti átlaghozam 7,3 tonna - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-t.