Mely kártevő rághatta meg a palánták tövi részét?

Agrofórum Online

Néhány frissen ültetett palánta a kertben kiszáradt, valami megrágta a tövük környékét. Milyen kártevő lehet? Hogyan lehet kivédeni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A palánták legnagyobb ellenségének – a kiültetésük után – talán a lótetűk tekinthetők. Sajnos jelenlétük kertjeinkben, de a fóliában, üvegházban is általános. Nem kifejezetten akarnak ugyan növényeinkben kárt tenni, de járataik elkészítése, illetve mozgásuk során sok esetben akadályt jelentenek számukra a talajba ültetett növények, így kirágják azokat tövi részüknél. A növény tövének részleges, vagy teljes elrágásával bekövetkezik a növény gyors hervadása, száradása, majd pusztulása is. Egyes esetekben a gyökerek is útjukban lehetnek, így ezek károsításával is gyengíthetik a növényeket.

A legjelentősebb károkat a palánták esetében okozzák, de akár egyéb zöldségnövényeket, de egynyáriakat is kirághatnak. Járataikra jellemző, hogy a talaj felszínének közelében helyezkednek el, így akár lazább talajokon ki- és bemeneti nyílásaik is láthatóvá válhatnak (kb. 1 cm nagyságú lyukakkal), melyek körül jól észrevehető túrásnyomuk is megtalálható.

Azokon a helyeken, ahol eddig az elmúlt években nem volt tapasztalható kártétele, oda valószínűleg szerves trágya, komposzt kijuttatásával került be, hiszen táplálkozásuk szempontjából, illetve telelőhelyként egyaránt szívesen bújnak meg a trágyafélékben. A lótetű tojásaiból két év alatt fejlődnek ki imágóik, telelésük lárva alakban megy végbe. Az akár 5 cm-es nagyságot elérő kifejlett alakok, de a kisebb méretű lárvák is okoznak károkat.

A védekezés nem tekinthető egyszerű feladatnak, hiszen a legtöbb esetben a talajban, rejtőzködve találhatók meg egyedeik. A legeredményesebbek akkor lehetünk a védekezéssel, ha a nőstények által, csomókba lerakott tojásokból kelő lárvákat találjuk meg. A fejletlen lárvák egy ideig még egymás közelében maradnak, nem szélednek szét, így könnyebben összegyűjthetők. A fejlett lárvák és az imágók ellen védekezni már nehezebben tudunk, de az észlelt járatok vízzel való feltöltése, majd a kiszaladó egyedek elfogása is bevethető módszer.  

Egyes helyeken bevált módszernek tekinthető továbbá a vödrök, üvegek talajszintbe való beásása is, hiszen a járatok készítése során a lótetű oda beesik, szárnyak hiányban pedig kijutásuk sem lehetséges.

Kiemelt kép: Pixabay

Mire kell ügyelni a padlizsán termesztése során?

2023. április 12. 04:36

Idén szeretném megpróbálni a padlizsán termesztését a kertemben. Mire kell ügyelni a padlizsán termesztése során?

Korszerű palántanevelő ház működik Derecskén

2019. szeptember 7. 08:03

A beruházással ki tudják elégíteni a piaci szereplők tápkockás palántagyártás tekintetében felmerülő igényeit, és a határ menti, Romániában tevékenykedő zöldségtermesztőket is meg tudják célozni.

Hogyan neveljünk palántát a karalábé magjaiból?

2026. január 23. 04:40

Kérem válaszukat: hogyan neveljek palántát a karalábé magjaiból? Mikor kezdjem el, hogy mihamarabb kiültethessem a kertbe?

Érdemes még paradicsommagot vetni?

2025. május 18. 04:40

Paradicsompalántáim tönkrementek, korán kiültettem, sokan ezt tanácsolták. Érdemes még paradicsommagot vetni? Nem késő?