Mézgásodik a barackfa és a meggyfa. Mit tegyek?

Agrofórum Online

A barackon az elmúlt három évben, a meggyen pedig idén júliusban megjelent a mézgásodás. Mit tegyek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csonthéjas gyümölcsfajokon, jellemzően a kajszi- és őszibarackfákon, de a meggy- és cseresznyefán egyaránt gyakran megjelenhet mézgafolyás, azaz mézgásodás. Ez nem más, mint egy sárgásbarna színű, ragadós, gyantás folyadék, ami a fák törzsén, ágain jelenik meg. Leggyakrabban azonban metszési felületek, illetve sérülések környékén tapasztalható meg ez a jelenség. A kifolyt folyadék egy idő után megszilárdul, majd megkeményedve is az adott helyen marad. A téli időszakban, már a lombozat hiányában válik ez általában a legszembetűnőbbé.

Kialakulása többféle okra vezethető vissza, de az biztos, hogy a fák valamely őket ért stressz hatására reagálnak e folyadék kiválasztásával, ezáltal védekező mechanizmusnak tekinthető. Ez a stressz lehet például egy nagyobb metszési felület hatása, vagy a talaj magas vízszintje, de a túlzásba vitt nitrogén-utánpótlás, valamint mechanikai sérülés és növényvédelmi probléma egyaránt okozhatja.

A jelenség szerencsére nem okozza a fák azonnali pusztulását, akár több évig is elélhetnek így, de a keletkezett mézgát minden esetben érdemes eltávolítani. Az esetlegesen elhalt részt az egészséges részekig egy éles késsel ki kell vágni, majd a sebet kezelni szükséges. Erre sebkezelő szert érdemes tenni, mellyel a további fertőzéstől óvhatjuk fáinkat.

A mézgafolyás tényleges okát ránézésre azonban nagyon nehéz feladat meghatározni. A legcélravezetőbb megoldást azonban a tényleges kiváltó ok vagy okok megkeresése jelentené. Az okokat növényvédelmi szempontból vizsgálva főként rovarok és kórokozók jelenlétére kell gondolnunk. A farontó lepkék károsításakor gyakran jelenik meg mézgafolyás, viszont ekkor a lárvák élettevékenységéből származó vörösesbarna kupacot szintén találnunk kell a fa környezetében.

A kajszi esetében a mézgafolyás gyakran a gutaütés egyik jeleként is mutatkozhat, de ekkor is találunk más tüneteke, mint pl. lankadó és fakó levelek, a fás részeken rákos sebek. A gutaütés megelőzése érdekében a csonthéjasok metszését tavasszal, lehetőleg a rügyfakadás körüli időszakban végezzük el.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Így menthetjük meg a túlmetszett növényünket

2024. október 1. 08:10

Túlmetszésről akkor beszélhetünk, amikor a növényt túlzottan visszametszik, eltávolítva a szükséges leveleket, ágakat vagy virágokat.

Milyen betegség okozza a szobai dísznövények levelének foltosodását?

2020. február 5. 12:32

H. Anikó kérdése: Szobámban a vitorlavirágomon és a flamingóvirágomon is viszonylag nagyméretű barna foltok láthatók. Ismerősöknél is láttam már hasonlókat, az árusított virágoknál is. Mi okozza ezt a betegséget?

Nyakunkon a szántóföldi növények gyomirtása: veszélyek és kivédésük lehetőségei

2019. május 22. 07:23

Az aszályos tavaszt követő több hetes intenzív csapadék erős lehűléssel érkezett az országba. A már kikelt tavaszi kultúrákon egyértelmű jelei mutatkoznak ennek a kedvezőtlen időszaknak: a kukorica, a napraforgó és a szója fejlődése lelassult, tápanyag-hiánytünetek figyelhetők meg az állományokon.

Előrelépés a növényvédelmi előrejelzések terén

2021. július 16. 06:36

A növények különböző körülmények között változó illékony vegyületeket bocsátanak ki. A szenzorok az adott betegségek vagy növényi stressz szempontjából releváns illékony szerves vegyületek azonosításával figyelmeztethetik a felhasználókat a rendellenességekkel kapcsolatban.