Mi okoz furcsa elváltozásokat a kukoricán?

Agrofórum Online

Mi okozza a képen látható furcsa elváltozást a kukoricán? Köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen a kukorica golyvásüszög betegsége látható. Gyakori és házikertben is általánosan előforduló betegségnek számít. Főként csapadékos és meleg évjáratban kell jelentősebb felszaporodására számítanunk. A kórokozó jelenlétét mutató tünetek megjelenési helye változó, hiszen akár a csövön, száron, hajtáson, címeren, de a leveleken is megjelenhetnek. A csöveken gyakran azok csúcsi részén látható kialakulásuk, viszont nem ritka az sem, hogy az egész csövet beborítják. A betegség, amennyiben a száron alakul ki, általában annak megtörését is okozza. A tünetek meglehetősen jellegzetesek, hiszen tömör, fehéres-szürkés golyvák kialakulását figyelhetjük meg.

A golyvák mérete változó, akár kisebb pár cm-es, de akár a 20-30 cm-es nagyságot is képesek elérni. Idővel a golyvák színe sötétedésnek indul, barnás árnyalatú lesz, bennük pedig a spórák is éretté, fekete színűvé válnak. Az érett golyvákból a spórák felszakadásuk után könnyen távoznak, majd pedig fertőzésük a növényeken kialakult sebzéseken keresztül könnyedén meg tud történni. Terjedésük a szél segítségével lehetséges, a kukorica pedig szinte az egész vegetációs időszakban fogékony a fertőzésre.

Golyvás a kukorica (fotó: a kérdező felvétele)

A spórák akár több évig is megőrzik fertőzőképességüket, mely a védekezést nehezíti. Jelentős kárral főként a csövet ért veszteség miatt kell számolni, így érdemes a betegség ellen már megelőzőleg is védekezni. Ezt a vetésforgó betartásával, csávázott vetőmag felhasználásával érhetjük el. A kukorica felszámolása során érdemes a növényi maradványoktól minél alaposabban megtisztítani a területet, hiszen ezzel is csökkenthető a talajban fennmaradó beteg növényi részek, így az éttelelő spórák száma is.

A golyvákat, illetve azon növényi részeket, melyen a tünetek megjelentek, minél hamarabb le kell szedni, így megakadályozható a spórák beérése és azok szétszóródása egyaránt. Amennyiben jelentős károkat okoz a kórokozó, és minden évben rendszeresen megjelenik kertünkben, érdemes lehet olyan fajtát választani, amely rezisztens a betegséggel szemben.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Egy hónapos mélyponton a szója ára

2019. november 13. 10:17

Enyhe, 0,1 százalékos csökkenést követően 916,75 dollárcentre süllyedt a szójabab vékánkénti ára. Ez jó egy hónapos mélypontot jelent a termény kurzusában.

Drágulást hozott a kínai kamatcsökkentés

2024. október 22. 07:40

Európában a malmi búza ára csökkent, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont pluszban zárt.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: hiányos termékenyülés, leszáradt levelek a napraforgón

2022. július 26. 09:38

A legelők kisültek, nem lehet számítani újbóli sarjadásra, ameddig nem hullik tisztességes mennyiségű eső, amire jelenleg kicsi az esély.

Gyuricza Csaba: heti 100 milliárdos is lehetett a kukoricakár

2024. július 24. 09:40

Az extrém hőség miatt olyan intenzív a levélen keresztüli párologtatás, hogy ezzel nem tud lépést tartani a gyökéren keresztüli vízfelvétel.