Miért jó az esővízzel történő öntözés a növényeknek?

Agrofórum Online

Hogyan gyűjtsük megfelelő módon az esővizet? Milyen lehetőségek léteznek? Miért jó kimondottan az esővízzel történő öntözés a növényeknek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az esővíz gyűjtéséből nemcsak anyagi okok miatt származhat előnyünk, hanem a növény számára is megfelelő öntözési alapanyagként szolgálhat, mely egyrészt a csapadékból származó víz keménységével hozható összefüggésbe. A csapvíz a legtöbb esetben ugyanis több, a víz keménységét okozó meszet tartalmaz, mellyel ellentétben viszont az esővíz szinte mésztartalom nélkülinek mondható. A víz keménységét a benne oldott kalcium- és magnéziumsók mennyisége befolyásolja. A kerti növények közül pl. a rododendronok, de a kaméliák sem tolerálják a meszet, illetve nem tesz jót a paprikának, paradicsomnak, zellernek és burgonyának sem.

Emellett a csapvízből általában nagyobb mennyiségű klór is kerülhet a növényekhez, melynek ugyancsak megmutatkozhat negatív hatása. A klór ennek ellenére kisebb mennyiségben elengedhetetlen a növény megfelelő fejlődéséhez, viszont túlzott felhalmozása esetében káros hatásai megjelenhetnek. A burgonyánál a gumók keményítőtartalmának csökkenése figyelhető meg jelentős klóradagolás miatt, de a tökfélék, a paprika és a magnólia is a klórra érzékeny növények közé sorolható.

Az esővíz gyűjtése kerti körülmények között tehát több szempontból is hasznosnak mondható, emellett pedig nem is tekinthető bonyolult feladatnak. Ez legegyszerűbben esővízgyűjtő edények beszerzésével, és azok ereszcsatorna alá való helyezésével kivitelezhető. Kisebb kertekbe elegendő lehet esővízgyűjtő hordók beszerzése, míg nagyobb mennyiségű csapadék begyűjtésére rendelkezésre állnak esővízgyűjtő tartályok egyaránt. A kereskedelemben a begyűjtésre alkalmas edények közül nemcsak méretükben, hanem megjelenésükben is különböző változatok közül tudunk választani.

Ajánlatos azonban olyan hordó/tartály mellett dönteni, mely nemcsak esztétikailag felel meg elképzelésünknek, hanem kisebb csappal is rendelkezik, így akár slag is rácsatlakoztatható, a vízkivétel könnyedén megvalósítható. Emellett nem szabad megfelejtkeznünk arról sem, hogy a tartályok lefedhetők legyenek, ezzel tartva szennyeződésektől, lehulló falevelektől mentesen vizünket. Gondoskodjunk arról is, hogy túltöltődés esetén a felesleges vizet elvezessük, edényünket túlfolyóval ellássuk.  

Kiemelt kép: Pixabay

Mitől barnult meg a birsalma terméshúsa?

2023. október 31. 10:39

Szép birsalmáim belseje megbarnult, mi okozza ezt? Talán gombás betegség? Permeteznem kellett volna?

Mérleg szerinti tápanyagellátás a szabadföldi paprikatermesztésben III.

2021. szeptember 29. 05:38

A növény tápanyagigénye és a műtrágya minősége mellett, az alkalmazott termesztéstechnológia az a tényező, ami leginkább meghatározza a tápanyagok elosztását és időzítését.

Miért hullik le az éretlen szilva tömegesen a fáról?

2022. július 12. 04:36

Kertemben 12 különböző korú és fajtájú szilvafa nő. Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy tömegével hullik le róluk a kékes színű éretlen szilva. A fák gondozottak, rendszeresen vannak permetezve és locsolva. Szeretném tudni, hogy mi lehet a probléma?

Gondoskodjunk megfelelően a növényeinkről a nyári nyaralások időszakában is!

2021. június 29. 05:43

Előfordulhat, hogy nem sikerül senkit sem beszerveznünk a növények megöntözésére a többnapos nyaralásunk időtartamára. Milyen előkészületeket tehetünk, hogy a szobanövényeink és a kertlakók is átvészeljék ezt az időszakot?