Miért kell összegyűjteni a lehullott lombot?

Agrofórum Online

Miért fontos összegyűjteni a lehulló lombot? Fáradalmas munka, de ha mindenképpen szükséges, akkor persze nekilát az ember.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az őszi időszak hazánkba is megérkezett, és ez már nemcsak a naptárban, hanem az időjárás alakulásán is érezhető. A hűvös reggeleket már napközben sem követi tartós felmelegedés, így a fák is lassan hozzálátnak a lombhulláshoz, felkészülnek nyugalmi állapotukra. A fákról ekkor akár nagyobb mennyiségű lomb is lehullhat, melyet a kerttulajdonosok nem minden esetben gyűjtögetnek össze jó kedvvel. Érdemes lehet erre azonban időt szánni, hiszen számos betegség terjedését tudjuk ezzel megelőzni.

Elsősorban kiemelt szerepe ennek, az olyan fáknál van, melyek levelein látszólagosan is megtalálhatók a betegség tünetei. A fertőzött leveleken a különböző kórokozók jól át tudnak telelni, azokról a következő évben tavasszal pedig fertőzésüket elindítani, olykor már az apró és fejlődő leveket is megfertőzni. Az almafák esetében pl. a varasodás, a cseresznye- és meggyfáknál a blumeriellás levélfoltosság, a kajszi apiognomóniás és a dió gnomóniás betegségének okozója is képes a lehullott levelekben áttelelni.

Minden esetben a lombozat összegyűjtése mellett döntsünk, ha azok a kert gyepes részrére hullanak, hiszen a gyep akár nagyobb arányú pusztulását is okozhatja az idővel benedvesedő, bomló lombozat! Jó megoldás lehet továbbá a levelek talajba dolgozása is, amennyiben a fák alatti terület művelése lehetséges. Ezzel ugyanis a lehullott, beteg levelek lebomlását elő tudjuk segíteni, fertőzésüket megakadályozni. A bedolgozott levelek gyorsabb bomlását továbbá nitrogén kijuttatásával is elő tudjuk segíteni.

Az összegyűjtött leveleket sem feltétlenül kell zacskóba gyűjteni, a hulladékszállítókkal elvitetni. A levelek akár a komposztra is helyezhetők, lebomlásuk kb. egy év alatt megy végbe. Frissen vágott fű hozzáadásával gyorsítható a folyamat. A lehullott lombot továbbá hasznosíthatjuk talajtakaróként egyaránt, főként olyan növények köré, melyek kissé érzékenyebbek a téli időjárás viszontagságaira. A rózsatövek köré, a rhododendronokhoz, de akár a szamócatövekhez is kerülhet belőle pár cm-es vastagságban kihelyezve, de csak a hideg időszak során, utána érdemes tavasszal már a melegebb bekövetkeztével eltávolításáról gondoskodnunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Komposztálhatunk télen is, ha betartjuk ezeket az alapvető szabályokat

2025. november 23. 09:10

A szerves hulladék „eltüntetésének” megfelelő módszere a komposztálás. Ezt mindenki a meleg időhöz köti, pedig télen sem kell lemondanunk róla.

Jó idő lesz hétvégén! Hozza formába a kertet

2020. március 27. 11:12

Beköszöntött a tavasz, ami mindig sok feladatot tartogat számunkra az udvaron, azonban talán most, hogy az otthonunkhoz vagyunk láncolva, még fontosabb, hogy a kertünk egy idilli, nyugalmas, biztonságot sugárzó pihenőhelyként szolgáljon.

Magyar szabadalom: így komposztálhatók a gyógynövények

2024. január 5. 09:10

Új gyógynövénykomposztálási technológia a lényege annak a Széchenyi István Egyetemen megszületett szabadalomnak, amit az intézmény nemrégiben sikeresen bejegyeztetett. A fejlesztés a hulladékfelhasználás csökkentéséhez járul hozzá.

Újabb magyar cég léphet be a komposztálható műanyagok piacára

2022. április 23. 07:39

A Horváth Fólia Kft. fóliagyártó berendezéseket vásárol a támogatásból.