13℃ 3℃
november 7. Csenger, Rezső, Ernő, Florentin

Miért kell takarni a krizantémot a virágzás alatt?

Agrofórum Online

Szeretném megkérdezni, hogy miért szükséges takarni a krizantémot a virágzás alatt? Válaszukat előre köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Hazai körülmények között a krizantémmal leginkább októberben és november elején találkozhatunk, legyen szó kisebb-nagyobb cserepes, vagy szálas virágként értékesített változatairól. A kertészetek legnagyobb mennyiségben ugyanis halottak napjára virágoztatják a krizantémot, ez számít a fő értékesítési szezonnak. A köztudatban ezáltal leginkább halottak napi virágként ismerik. A krizantémot termesztőknek nincsen egyszerű dolguk e növényfajjal, hiszen virágképzése szempontjából a rövidnappalos növények közé sorolható. Hosszúnappalos körülmények között vegetatív növekedést produkál, vagyis leveleket és hosszú hajtásokat képez, míg virágai fejlődéséhez rövidnappalos körülmények szükségesek. A kritikus nappalhosszúság fajtánként változó, általában 13-13,5 óra közé tehető, de a korán virágzók esetében akár 14-14,5 óra is lehet.

A naphosszúság szabályozása, így a virágzás elősegítése az őszi időszakra, elsötétítéssel történik. A virágképződés és a virágfejlődés elősegítése érdekében a természetes hosszú nappalok idején kell elsötétíteni, ezzel a sötét órák számát, az éjszakát meghosszabbítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy este 6 órától, reggel kb. 8 óráig kell a növényeket takarni. A késő délutáni takarás a túlmelegedés miatt nem ajánlott, így érdemes inkább a reggeli órákban valamivel később eltávolítani a takarást a növények fölül. A takarást általában a növények fölé helyezett, fekete fólia kihúzásával szokás megvalósítani. A takarást, az adott fajta reakcióidejéhez (a sötétítés megkezdésétől a virágzás kezdetéig szükséges hetek száma) kell igazítani, de a hagyományos termesztésben ezt augusztus 15-től kezdik meg, melyet szeptember 15-ig alkalmaznak. Ezután általában a nappalok hosszúsága már önmagában megfelelőnek tekinthető takarás nélkül is a növények számára.

A nappalhosszúság mellett a hőmérséklet szabályozására sem árt tekintettel lenni, annak értéke a sötét periódus alatt, 16 Celsius-fok környékén mondható optimálisnak. A krizantémok továbbá vízigényes növényfajok is, így gyakran, kis vízadagokban történő öntözésük elengedhetetlen a sikeres termesztéshez. A sötétítés időszakában arra kell nagy gondot fordítani, hogy az öntözéseket a reggeli órákban végezzük, a fekete fólia felhúzásának idejére így a növényzet felszáradása időben megtörténik. A növények éjszakai nedvessége során nő a kórokozók általi megbetegedések veszélye, melyből főként a botrítisz okozhatja a legnagyobb veszteséget.

Kiemelt kép: Pixabay

Gyakori hibák a kiskerti palántanevelésben

2025. március 1. 05:40

Cikkünkben összegyűjtöttük a leggyakoribb problémákat, amelyekre érdemes odafigyelni a palántanevelés során.

Mitől barnul a szilva terméseinek húsa, ha kártevőnek nincsen nyoma?

2024. augusztus 8. 04:38

A szilváim terméseinek húsa belül barnul, kártevőnek nincs nyoma, nem találni bennük lárvákat. Csatolok képeket a jelenségről. Szeretném megtudni, hogy mi okozza, lehet-e védekezni ellene?

Árt a sárgarépának a fény a tárolás során?

2023. november 8. 04:38

Árt-e a sárgarépának, ha olyan helyen tároljuk, ahol fény is éri? Válaszukat előre is köszönöm!

Érdemes beáztatni a magokat vetés előtt?

2020. március 26. 04:38

K. Csaba kérdése: Azt tanácsolták ismerőseim, hogy vetés előtt áztassam be a magokat. Mi az előnye, érdemes-e csinálni?