18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka

Miért nem fejlesztett erőteljes lombot a gömbjuhar?

Agrofórum Online

2006-ban ültettük el gömbjuhar csemeténket az utcára, a kerítés elé, és mostanra a remélt árnyékot és szépséget adta. Tavalyig, az idén tavasszal, az ígéretes virágba borulás után, még mostanra sem fejlesztett magának lombozatot. Nem tudom mi történhetett, a törzsön nem látok semmi nyomot és a levélkék is olyanok mintha minden rendben volna, csak meg vannak ereszkedve és feltűnően ritkán vannak. Kérem segítségüket abban, hogy mi lehet a probléma?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Keveset tudunk az utcára ültetett fa ápolásáról. Azt említette levelében, hogy már tavaly is gond volt a gömbjuharfa kilombosodásakor, idén pedig még mostanra sem fejlesztett lombozatot, csak a termései láthatók a fán.

A csatolt képeken az látszik, hogy a fa alatt cserjék, bokrok nőnek, azokon nem tűnik fel elváltozás. Olyan nem szokott előfordulni, hogy egy fa nem fejleszt lombot, leveleket, csupán virágot és termést, hiszen a termések kineveléséhez tápanyagra van szüksége, amit a levelek asszimilálásával biztosít. Gondolom, hogy valamilyen öntözést alkalmaznak a fánál és az alatta lévő évelőknél.

Gömbjuhar (Fotó: a kérdező felvétele)

A képen az látszik, hogy a juharfa gömbkoronája igen sűrű, egymásra nőttek az oldalágak, nincs helyük, nem kapnak fényt. A gömbkorona ápolásánál kétféle metszést szoktak ajánlani: ha túl terebélyes a korona, akkor az oldalágak visszavágása lehet indokolt. Azok hosszát, a fakorona méretét a tulajdonos határozza meg a hely adottságától függően, itt a légi vezeték távolsága lehet döntő. A másik ajánlott beavatkozás pedig az oldalágak ritkítása. Jelen esetben ez lenne a megoldás. A korona olyan sűrű, hogy helye sincs az elágazásoknak, nem jut be a fény, ami a normális növekedésnek az alapfeltétele.

Gömbjuhar sűrű ágrendszere (Fotó: a kérdező felvétele)

Jelenlegi állapotában az ágak egyharmadát ki kellene metszeni, ritkítani, hogy életteret, levegőt és fényt kapjanak a megmaradtak. A kiritkítást arányosan javaslom elvégezni, hogy egyenletes sűrűségben maradjanak ágak, vesszők és hajtások. Most még néhány napon belül érdemes a vékonyabb (fiatalabb), 1-2 éves részeket eltávolítani. Télen, tavasz előtt pedig az akkori koronát javaslom tovább ritkítani, akkor már a 3-4 éves fás részek kimetszésével.

Gondot kell fordítani a rendszeres öntözésre is, csapadékmentes és meleg időjárás esetén különösen. A gömbjuhar sekélyen gyökeresedik, gyökérzete viszonylag magasan helyezkedik el, eső hiányában 7-10 naponta nagy vízadaggal öntözzék be a fát. Öntözés mellett a tápanyagpótlást is javaslom: N, P, K és mikroelemeket is tartalmazó műtrágyával lássa el a fát és aljnövényeit tavasz elején vagy ősszel, hogy harmonikusan fejlődjenek a növények.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Japánban visszatértek az emberi ürülékből származó trágyához

2023. július 19. 17:10

Ahogy a világ számos részén, Japánban is elterjedt volt régebben az „éjszakai trágya” használata a növények trágyázására. Olcsó, újrahasznosítható és évszázados hagyományokkal rendelkezik: a „shimogoe", vagyis az „ember hátsójából származó trágya” újra nagy népszerűségnek örvend Japánban, miután az ukrajnai háború miatt a vegyszeres alternatívák ára megemelkedett.

A helyes műtrágyázási stratégia a búza esetében

2020. április 7. 13:33

Napjainkban a búzát takarmány-, liszt-, keményítő- és bioetanolgyártás céljából egyaránt termesztik. Ennek megfelelően a búzafajtákat a minőségi paramétereik alapján különböző osztályokba sorolják.

Milyen tényezők befolyásolják az egyenletes műtrágya kijuttatást?

2020. március 23. 09:19

Egy jó műtrágyaszóró pontosan és egyenletesen juttatja ki a műtrágyát a termőföldre. A kimagasló termés egyik alapköve a megfelelő műtrágya kiválasztása. Tudja, milyen tényezőket kell figyelembe vennie a döntés meghozatalakor?

A Hunfert NPS immunMAX komplex műtrágyával drága kísérletezés helyett tervszerű a jó termés a kénigényes kultúrákban

2022. szeptember 29. 10:34

Szakszerűen összeállított tápanyagterv – egy alapvetés, ami elválasztja a drágán vett tápelemek pazarlását a nyereséges mezőgazdasági munkától, ma mégis sok helyen hiányzik.