Miért sárgulhat a könnyezőpálma levele?

Agrofórum Online

Szeretnék választ kapni arra a kérdésre Önöktől, hogy miért sárgulhat a monsterám levele?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A könnyezőpálma, vagy más néven monstera (Monstera deliciosa) egy könnyen kezelhető szobanövény, melyet általában csak ritkán támadnak meg betegségek. A kártevők közül időnként megjelenhetnek levelein a pajzstetvek és a takácsatkák. A pajzstetvek jelenlétére akár maguk a rovarok, vagy az általuk ürített ragadós mézharmat is felhívhatja a figyelmet. A takácsatkák károsítása meglehetősen gyakori a téli időszakban más szobanövényeken is, hiszen a száraz levegő elősegíti felszaporodásukat. Jelenlétükről a levelek fonáki oldalán fellelhető finom, pókhálószerű szövedék, valamint apró szívásnyomok is árulkodhatnak. A fertőzött növényeket érdemesebb mihamarabb elkülönítve nevelni tovább, majd első körben csak enyhén szappanos szivaccsal vagy ronggyal letörölni róluk a kártevőket. A takácsatkák ellen a levegő párásításával is sokat tehetünk. Nagyobb méretű növények és erős fertőzöttség esetén érdemesebb azonban a kémiai védekezésre hagyatkozni, melyet jól átszellőztethető helyen végezhetünk el.

A levelek sárgulását a kártevők jelenlétén kívül gondozási hiba is okozhatja, mely lehet pl. a túlöntözés és a vízhiány hatása is, de a magas hőmérséklet és a fény-, valamint a tápanyaghiány is kiválthatja. A nem megfelelően öntözött egyedek esetében általában az alsóbb levelek sárgulása következik be leghamarabb. Túlöntözés esetében levélsárgulás, majd pedig azok gyors lehullása is megfigyelhető a növény gyökereinek fulladása miatt. Emellett arra sem árt ügyelnünk, hogy a könnyezőpálma világos helyen érzi magát a legjobban, de nem közvetlen napfénynek kitett helyen. Árnyékosabb helyre is tehetők, de levelei akkor nem lesznek annyira mutatósak.

A huzatot és a hőingadozást, valamint a rövid ideig tartó alacsony hőmérsékletet is képesek szinte károsodás nélkül átvészelni példányai, viszont télen se tartsuk huzamosabb ideig 12 °C alatti körülmények között. Az optimális hőmérséklet számára 18 °C körül alakul, ezért szobában nevelése során a téli időszakban különös tekintettel legyünk a növény fűtőtesttől való távolságára is. A tavaszi időszakban átültetését, esetleg hiányzó talajának visszapótlását érdemes elvégeznünk. A tápanyagok utánpótlásáról pedig a tavasztól őszig tartó időszakban szükséges legalább kéthetente gondoskodnunk.

Mikor ültethetők ki a kertbe a palánták?

2023. március 6. 04:36

Saját vetésből származó palántáim elég nagyra megnőttek már, a rendelkezésre álló helyüket is kinőtték. Mikor ültethetők a kertbe? Esetleg fátyolfóliás takarással kihelyezhetők már most is?

Teleltetésre fel! III. rész – a muskátli, az encián, a kínai hibiszkusz és a murvafürt megfelelő téli védelme

2019. november 29. 04:36

Idén december első hete meghozza a fagyokat: a jövő hét éjszakáin országszerte mérhetünk -1, vagy akár -3 ℃-ot is. Nem késlekedhetünk tovább, ez a hétvége az utolsó időpont, hogy védett helyre vigyük a fagyérzékeny növényeinket. Mi a teendőnk az enciánbokorral, a murvafürttel, a kínai hibiszkusszal és a muskátlival?

Mire ügyeljünk a cukkini termesztése során?

2023. május 3. 04:38

Milyen igényei vannak a cukkininek? Mire ügyeljünk a termesztése során?

Miért barnulnak a cukorsüvegfenyő levelei?

2019. november 7. 16:38

É. Lajos kérdése: Cukorsüvegfenyőim levelei idén nyáron és még most is barnulnak, potyognak. Mi okozhatja, menthetők még?