23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek

Miféle betegség jelent meg a babon?

Agrofórum Online

A bab levelein elszíneződő foltokat vettem észre. Miféle betegség jelent meg a növényen? Hogyan védekezhetek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A babtermesztés során gyakran felmerülő problémát okoz a bakteriális betegség megjelenése. A babot két baktériumfaj is fertőzheti, melyek közül a pszeudomonászos betegség bokorbabon fordul elő, és a növény valamennyi növényi részén okozhat tüneteket. A levélen 2-3 mm nagyságú, kerek, majd később szegletes, vizenyős foltosodást okoz, ezek a foltok idővel beszáradnak, vörösbarna színűek lesznek. A foltok körül sárgulás is megfigyelhető, mely által a betegség jól azonosítható. A foltokban fehér, baktériumnyálka megjelenése is tapasztalható. A száron a foltok megnyúltak, vizenyősek, elbarnulók. A hüvelyen a barna foltok kb. fél cm-es nagyságúak, vörösbarnák, míg a magokon szabálytalan alakú, sárgásbarna elszíneződés tapasztalható meg a fertőzés nyomán.

A xantomonászos betegséget ugyancsak egy bakteriális fertőzés okozza, melynek nyomán szegletes, erek által határolt 2-3 mm-es nagyságú foltok keletkeznek. A foltokat keskeny, sárgászöld udvar övezi, majd idővel beszárad a folt és barna színű lesz. A foltok össze is folyhatnak, mely által a levelek rongyolódnak. A száron megnyúlt, elbarnult, vizenyős foltok képződnek. A hüvelyen is kerek, fél cm nagyságú foltok jelennek meg, melyek vörösbarna színűek, emellett baktériumnyálka képződése is megfigyelhető a hüvelyen és a magokon egyaránt.

A betegség tünetei a bab levelén
A betegség tünetei a bab levelén (fotó: a kérdező felvétele)

A pszeudomászos betegséggel szemben a legtöbb hazai forgalomban kapható fajta ellenállónak tekinthető. A xantomonász ezáltal gyakrabban előforduló faj, esetében ugyancsak a legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag. A baktérium a mag belsejében, a maghéj alatt fenn tud maradni, életképességét pedig több évig is meg tudja őrizni. A beteg magból fejlődő kis növényekről a baktériumnyálka által hamar tovább tud fertőzni a betegség, terjedése víz és szél által is lehetséges.

Tünetes levelek sárgás-vöröses elszíneződésekkel
Tünetes levelek sárgás-vöröses elszíneződésekkel (fotó: a kérdező felvétele)

Kiemelt szerepe van tehát az egészséges vetőmag használatának, mellyel a betegség súlyos kialakulása kerülhető el. A sűrű vetés ugyancsak kedvez terjedésének, így a tőtávolság betartásával, szélirányba történő sorkialakítással is sokat tehetünk a megelőzés érdekében. Továbbá fontos az is, hogy a növényeket kis vízadagokkal, a reggeli órákban öntözzük a gyors felszáradás érdekében.

A korai fertőzés a növények 2-3 lombleveles korban történő permetezésével akadályozható meg, melyet 6-7 lombleveles korban, majd virágzás előtt és után, valamint a terméskötődéskor, vagyis legalább 10 naponta ismételni szükséges. A baktériumok ellen csak a réz hatóanyagú készítmények felhasználásával tudunk eredményesen védekezni. A permetezés tervezésekor minden esetben tartsuk be a készítményre vonatkozó élelmezés-egészségügyi várakozási időt!

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Mi lehet a lila színű levelekkel, virágokkal és hüvelyekkel rendelkező növény?

2023. március 28. 04:36

Segítséget kérek Önöktől. Több helyen láttam kertekben, futtatva lila színű babot, a levelei, virágai és a hüvelyei is lila színűek voltak. Nem sikerült senkitől megtudni ennek a dekoratív virágnak a nevét, így vásárlási lehetőségére sem akadtam. Milyen növényről lehet szó?

Miért érdemes a sütőtököt kukoricával és babbal együtt termeszteni?

2024. augusztus 31. 08:10

Régen folyópartokon termesztették, általában a kukoricával és babbal együtt. Ezt a módszert a „Három Nővér Módszerének” nevezték.

Miért nem terem a futóbab?

2020. augusztus 1. 06:53

S.I. Marika kérdése: Gyönyörű a futóbabunk, tele virággal és nincs termés! A virágok megbarnulnak és leesnek. Semmilyen kártevőt nem látunk a bab levélen, száron, virágon. Amikor a virág lehullik , nincs ott az a kis babkezdemény, ami szokott. Helyet, vetőmagot változtattunk, a talaj kiváló állapotú, öntözzük is. Mi történhetett, sokan panaszkodnak, ugyanez a problémájuk?

Mi okozza a nagy, sötét foltok megjelenését a bab hüvelyein?

2019. október 15. 05:49

J. Erzsébet kérdése: Kifejtő babon, amit vásároltam, a hüvelyen sötét, nagyméretű foltokat látok. Mi ez a betegség? Nagyon finom ez a fajta, lehet az ilyen foltos hüvelyek magjait jövőre vetőmagnak felhasználni?