Mik azok a vattaszerú képződmények a dísznövényeken?

Agrofórum Online

Kertemben található dísznövények közül több fán is észrevettem vattaszerű képződményeket, melyekben rovarokat is találtam. Mi lehet ez? Mit tegyek ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

Az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa) egy polifág, vagyis sok tápnövénnyel rendelkező károsító. Jelenlétét ezáltal hazai körülmények között számos növényfajon megfigyelték már.

A dísznövények közül gyakran előfordul pl. vadgesztenyén, juharon, kőrisen, akácon, platánon, de cserjéken pl. fagyalon, galagonyán, somon, mogyorón, fügén, babérmennyen és rózsán is találkozhatunk vele. Többek között a liánnövényeket, mint a borostyánt, vadszőlőt és lilaakácot is kedveli. A gyümölcsfajok közül az alma, őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye, meggy, dió, és a szőlő egyaránt tápnövénye. A díszfák, díszcserjék hajtásain és levelein szívogatásukkal főként a növények díszítő értékét csökkentik, amit az ürülékükön, vagyis a mézharmaton megtelepedő korompenész okoz. Mindellett táplálkozásuk közben nagy mennyiségű növényi nedvet is vonnak el a növényektől, mellyel kondíciójukat romlását is eredményezik.

Az amerikai lepkekabóca lárvái a tavasz végén, nyár folyamán a fás szárú növények friss hajtásain, a levelek fonáki oldalán az erek mentén élnek. Jelenlétüket a lárvákon lévő fehér színű viaszszálak, valamint a viaszváladék jelzi. A kifejlett egyedek 5-8 mm nagyságúak, szürke színűek. Szárnyukon sötétszürke pontok figyelhetőek meg. Az imágók a fiatal hajtásokon, vesszőkön folytatják táplálkozásukat, többnyire nyár végén, augusztustól figyelhetőek meg nagyobb tömegben. Nem csak kifejlett egyedei, hanem lárvái is zavarás hatására pattanva menekülnek. A lepkekabócának évente egy nemzedéke fejlődik, a nőstények petéiket a fás szárú növények kérgébe helyezik, ahol tojásaik áttelelnek.

A tüneteket mutató részek folyamatos levágásával, összegyűjtésével és megsemmisítésével egyedszámuk nagyobb mértékű elszaporodását előzhetjük meg.  Az olajos tartalmú lemosó permetezéssel a fás részeken telelő tojások számát gyéríthetjük. A kémiai védekezés során a lárvák, valamint a kifejlett alakok ellen felszívódó hatású készítmények alkalmazásával lehetünk hatékonyak pl. acetamiprid. Az elhúzódó lárvakelés a több alkalommal elvégzett permetezést is indokolttá teszi.

A jelenlegi időjárás a növényeknek és a károsítóknak egyaránt kedvez

2019. június 7. 09:31

A gyümölcsösökben károsító gyümölcsmolyok közül tömegesen rajzik a szilvamoly, de bőséges a fogás barackmolyból és keleti gyümölcsmolyból is. Almásokban az almamoly mellett fognak a csapdák almamagmolyt, dióban pedig dió aknázó fényesmolyt.

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (6. rész)

2019. december 18. 10:02

Az amerikai szőlőkabóca 2006-ban jelent meg először hazánkban. Felbukkanása azért volt veszélyes, mert a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (Grapevine flavescence dorée) terjesztője, vektora.

Hatalmas károkat okoz a vetési bagolylepke hernyója

2019. szeptember 17. 13:33

Némileg csökkent az ázsiai márványos poloska aktivitása, de mellette a zöld vándorpoloska minden fejlődési alakja szívogat.