Miként neveljük tavaszig a lakásban télen virágzó paprikatövet?

Agrofórum Online

Október elején behoztam teleltetni két tő szabadban nevelt kápia paprikámat, visszavágtam őket, erre az egyik most elkezdett virágozni. Hogyan neveljem tovább, hogy tavasszal fejlett növényként kitehessem a szabadba?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Újabban több helyről is érkezett hasonló hír, hogy lakásban – kísérletképpen -, megpróbálják a fejlett, már nyáron termett paprikanövényeket fenntartani, teleltetni.

Ha jól megnézi a növényét, annak szára megfásodott, azt jelzi, hogy kellően fejlett, el fogja viselni, ha átmenetileg nem optimális körülmények között él, de életben marad.

Akkor lesz sikeres a terve, amennyiben ki tudja elégíteni a paprikanövény környezeti igényeit, amik a szabadföldi nevelése során biztosítva vannak számára.

Lakásban nevelésekor a következőkre legyen tekintettel:

  • Melegigényes növény, nappal 24-30, míg éjszaka 15 °C körüli hőmérsékletet biztosítson számára!
  • Fényigényes, ezért a lakás napos helyén tartsa! Naponta 6-8 óra napos időszak szükséges fejlődéséhez.
  • Vízigényes is, talajának folyamatosan nedvesnek kell lennie, nem vizesnek, kerülje a túlöntözést!
  • Tápanyagigényes, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű, enyhén savas kémhatású talajba ültesse a lakásába költöztetés előtt a tövet!
  • A helyiség páratartalmára érzékeny, száraz levegőjű helyiségben nem érzi jól magát.
  • Zárt térben nevelése esetén szükséges a rendszeres szellőztetés, a növény körüli levegő megmozgatása.
Paprika virágzik a lakásban
Paprika virágzik a lakásban (fotó: a kérdező felvétele)

A paprika nevelésénél, ha lakásban végzi, fő korlátozó tényező a téli fényhiány, nem csupán a világos órák száma nem elegendő a téli hónapokban, hanem a fényerősség, a fény intenzitása is sokkal alacsonyabb, mint ami szükséges lenne. Ennek kiküszöbölését pót megvilágítással szokták megoldani. Árusítanak kifejezetten növénynevelésre fejlesztett világítótesteket, melyek színösszetétele hasonlít a Nap által kibocsátott fényhullámokhoz. Hasznos lehet valamelyik ilyen lámpatípus alkalmazása.

Minden növény csak abban az esetben képes normális, harmonikus növekedésre, fejlődésre, amennyiben a számára rendelkezésre álló hő-, víz-, tápanyag- és fényellátás harmonikus, egymással összhangban áll. Ilyen állapotra kell törekedni. Ha közülük bármelyik mennyisége kevesebb vagy több, mint amennyi szükséges lenne, az egyensúly felborul. Kevesebb fény esetén a növény növekedése megváltozik, hajtásai megnyúlnak, erőtlenekké, világosabbá, sárgászöld színűvé válnak, felnyurgulnak. A virágképződés is csökken vagy elmarad.

Gyakori élettani betegséget szokott okozni bent nevelt paprikáknál az ödéma, mely az egyensúly hiányára vezethető vissza. Rövid, fényhiányos, borús nappalok miatt a növények kevés vizet igényelnek, a felszívott vízből a szokásosnál kevesebbet párologtatnak el, ez a helyzet váltja ki a leveleken kifejlődő apró „kiütésszerű” pici foltokat, melyek az érintett levelek lehullását okozzák.

A fejlődő virágo(ka)t december, január hónapban érdemes kicsípni, ebben az időszakban a hajtásokat hagyja fejlődni, a lombozatot erősítse a növény. Február közepétől néhány virágot már érdemes meghagyni. Virágzáskor kiegészítő tápanyag-adagolás is szükségessé válik, komplex (összetett hatóanyagú) termékkel. Ne feledje a virágokat mesterségesen beporozni, megtermékenyíteni, anélkül nem fejlődnek belőlük terméskezdemények!

Kiemelt kép: Pixabay

Mérleg szerinti tápanyagellátás a szabadföldi paprikatermesztésben II.

2021. szeptember 28. 05:41

Az agrokémiában a tápanyag-utánpótlás kapcsán négy elemet szokás figyelembe venni, a mennyiség mellet, a trágyaösszetételt, a trágyakijuttatás időzítését (trágyamegosztást) és a kijuttatás, illetve bemunkálás módját.

Mitől sárgul a paprika és a paradicsom levele?

2020. június 11. 09:01

Melyik tápanyag hiányától sárgulnak a paprika és a paradicsom levelei a kertben?

Miféle kártevők szívogatják a paprika bogyóját?

2023. szeptember 8. 04:36

Mitől alakult ki a képen látható kártétel paprikán? Fotót csatoltan küldök Önöknek.

Készüljünk fel a paprika antraknózisra 2023-ban

2023. július 31. 17:10

A Colletotrichum spp. által okozott paprika fenésedés (antraknózis) jelentős problémává válhat néhány gazdaságban.