Miként védekezhetünk az orchideán megtelepedő pajzstetvek ellen?

Agrofórum Online

A segítségüket szeretném kérni. Hogyan lehet megszabadulni az orchideán megtelepedő pajzstetvektől? Köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sajnos az orchideán gyakori kártevőként jelennek meg a pajzstetvek, melyek apró, barnás színű, kidomborodó testtel rendelkező rovarok. Jellemző, hogy lárváik egy bizonyos ideig még tudnak mozogni, így növényről növényre terjedni, viszont kifejlett nőstényeik adott helyről már nem mozdulnak el. A kártevő nagyon gyorsan képes felszaporodni, meglepetésszerű károkat okozni. Főként, hogy a számára kellemes, szaporodásának is kedvező körülmények, szobai feltételek mellett mindig teljesülnek. A kártevő nemcsak szívogatása által gyengít, hanem szennyezi is a növényeket. Gyakran már csak akkor szembesülünk jelenlétükkel, amikor ragadós, nagy mennyiségben ürített mézharmatuk is megjelenik.

Súlyos esetben már az orchideán kívül az ablakpárkány, az ablaküveg, vagy a növény állványa, vagyis a növény környezete is teljes mértékben ragadóssá válik sárga színű ürülékétől. A kártevő ugyan nem ismerhető fel nehezen, viszont gyakran elkerülheti figyelmünket apró méretéből adódóan, de a virágzó példányok virágszirmán is nagy számban telepednek meg, ahol már jóval szembetűnőbbnek mondható jelenlétük.

Fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a kártevő betelepedésének megelőzésére, melyet a vásárolt, vagy hozzánk érkezett növények izolációjával érhetünk el. Ajánlatos az orchideán kívül minden egyéb, háztartásunkban újnak számító szobai dísznövényt külön helyiségben tartani. A pár hét időtartam alatt lesz időnk a növény kártevőktől és betegségektől való mentességéről meggyőződni, mely után nyugodt szívvel tehetjük már az új szerzeményünket, akár kedvenc növényeink közé is.

A már betelepedett pajzstetű kiirtása beletelhet némi időbe, főként ha már felszaporodásuk jelentős egyedszámban megtörtént. A növényeket érdemes ilyenkor előzetesen lezuhanyoztatni, egy puha ronggyal a kártevők nagyobb részét próbáljuk meg letörölgetni. A virágokat, a virágzati szárat, de a levelek fonáki oldalát, sőt még a gyökereket is alaposan vizsgáljuk át. Permetezést szobai körülmények között ne végezzünk, viszont jó megoldást jelenthet a Mospilannal végzendő rovarölő szeres beöntözés, melyet akár 1-2 hét múlva, az elvégzett növényvizsgálat alapján meg is lehet ismételni a biztos siker érdekében. 

Kiemelt kép: Pixabay

Otthon nevelt kávécserje igényei és ápolása

2022. november 21. 05:37

Azért kezdtem neki pár éve a kávécserje nevelésének, mert Szumátrától Brazílián át a legkülönfélébb helyekről kaptam csíráztatható kávészemeket, és egy lehetőségem volt “nem” elrontani.

Mitől lesz hólyagos, deformált, piros színű a ribiszke levele?

2023. április 14. 04:36

Hólyagos, deformált, helyenként piros színű levelek jelentek meg a ribiszkebokraimon. Mi okozza? Nem látok rajtuk semmit a tüneteken kívül. Mivel védekezhetek ellene?

Őszi tennivalók a kertben: gyepek, pázsitok gondozása, gyümölcsfák lemosó permetezése

2018. október 24. 10:55

Árnyékos részeken ebben az időszakban felütheti fejét a pázsitfűfélék lisztharmata, a különböző levélfoltosság betegségek és a rozsdagomba, ezért az első tünetek észlelésekor védekezzünk a kórokozók ellen. Sok gyümölcsféle és a szőlő már ledobta lombozata jó részét, így mind aktuálisabbá válik az őszi lemosó permetezés elvégzése.

Hogyan és mivel védekezzek almafáimon megjelenő kaliforniai pajzstetű ellen?

2020. július 30. 08:01

Hogyan és mivel védekezzek almafáimon megjelenő kaliforniai pajzstetű ellen?