Miképpen szaporítható a vöröshagyma magvetéssel?

Agrofórum Online

Hogyan szaporítható a vöröshagyma magvetéssel? Mi a folyamat szakszerű menete? Válaszukat előre is köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A vöröshagyma növénytani szempontból évelő növényfaj, a magról nevelt növény teljes kifejlődése 2-3 évet vesz igénybe, mely folyamat végén megtörténik a magok képződése. A vöröshagymát túlnyomó részben házi körülmények között dughagymával szaporítják, de magvetéssel való szaporítása ugyancsak lehetséges. A dughagymás szaporítási mód elterjedtsége leginkább a kultúra rövidebb tenyészidőszakának köszönhető, valamint a lassú növekedésű, nagy szárazanyag-tartalmú fajták nevelése adott évben csak így kivitelezhető. A magvetés olyan fajták esetében lehet jó választás, melyek gyors fejlődéssel rendelkeznek (egyéves termesztésben), valamint a savanyítási céllal termesztett gyöngyhagyma, nyári vetés esetében zöldhagyma előállítása céljából, de természetesen a dughagymák előállítása is magvetés útján történik.

A vöröshagymát magról termesztve korán, már márciusban kell vetni, amikor a talaj már eléggé felszáradt ahhoz, hogy rá lehessen menni. Az apró magok lassan csíráznak, sekélyen, 2-3 cm-es mélységbe kell vetni. Fontos, hogy a talajt kellően nedvesen tartsuk a csírázásig, hiszen a részleges kiszáradás is jelentős károkat, keléshiányt tud okozni! Dughagymatermesztés céljából ugyancsak kora tavasszal szükséges a magokat elvetni, melyből a hagymák felszedésre való érettsége kb. július második felében érkezik el.

Bármely módját is választjuk a vöröshagyma szaporításának, kiemelt szerepe van a tenyészidőszak alatti gyomirtásnak, melyet kapálással is egybekötünk. A hagymaféléknek kis lombozatuk miatt ugyanis nagyon rossz gyomelnyomó képességük van, mely által a különböző gyomnövények gyorsan képesek megnőni, akár a növényt fejlődésében is visszatartani.

A magról vetett vöröshagyma betakarítása akkor időszerű, amikor az állomány levelinek 70-80%-a már megdőlt. Magról vetett egyéves hagymánál ez általában augusztus közepén vagy szeptemberben várható. A dughagymáról ültetett vöröshagymát gyorsabb fejlődése, vagyis rövidebb tenyészideje miatt már hamarabb, kb. nyár közepén be lehet takarítani. Felszedés után a hagymákat minden esetben szárítani, majd válogatni szükséges, mely elengedhetetlen a hosszabb ideig tartó tároláshoz, felhasználhatósághoz.

Kiemelt kép: Pixabay

Hogyan gyomírtózzuk a vöröshagymát?

2020. március 31. 08:47

A frissen dugványozott vöröshagymát milyen gyomirtóval kezelhetném perjés területen?

Mitől alakul ki a vöröshagyma penészedése a buroklevelek alatt?

2026. szeptember 30. 04:39

Saját termesztésű, de vásárolt vöröshagymán is gyakran találok fekete foltokat a száraz levelek alatt. Mitől alakul ki ez a penészedés?

Miért rothad a vöröshagyma közepe?

2022. december 19. 04:36

Milyen betegség látható a képen a vöröshagymán, és hogyan tudnék ellene védekezni?

Mikor takaríthatjuk be az áprilisban dughagymáról szaporított vöröshagymát?

2026. július 19. 04:39

Április elején, dughagymáról szaporított vöröshagymáimat kiszedhetem már a kertből? Köszönöm a segítségüket!