Mikor és hogyan ültessük el a hagymás dísznövényeket?

Agrofórum Online

Mikor ültethetem el a hagymás dísznövényeket? Hogyan kell szakszerűen elhelyezni a hagymákat? Köszönöm segítségüket!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A hagymájukkal szaporítandó dísznövények ültetésének optimális időszaka ősszel jön el, leginkább szeptember, illetve október hónapok mondhatók erre alkalmasnak. Nem baj, ha egy kicsit megkésünk ültetésükkel, de a kemény fagy beállta előtt legalább 1-2 héttel próbáljunk meg ezzel végezni. Közös tulajdonsága a hagymás növényeknek, hogy virágzásukhoz megadott időtartamú hideghatás szükséges, melyet őszi ültetésükkel érhetünk el a legegyszerűbben. Az ültetés helyét előzetesen ajánlatos kiválasztani, a talajt pedig előkészíteni, a hagymákat is megbízható forrásból beszerezni.

Az egyik leggyakrabban ültetett hagymás dísznövényünk a tulipán, de a nárcisz, díszhagyma, jácint, krókusz, hóvirág, fürtös gyöngyike és az írisz is kedvelt, tavasszal kertünkben dekoratívan mutató, színes virágaikkal díszítő növényfajaink. Új növényeink kiválasztott helye legyen napos, vagy félárnyékos fekvésben, ahol tavasszal szépségükben gyönyörködni is tudunk, de nyárra más virágzó növényekkel is tudjuk pótolni elhervadt szépségüket. Kiválasztott kertrészünk talaja lehetőleg legyen laza szerkezetű, ne legyen állandóan nedves, hiszen az a hagymák rothadását okozhatja.

Ültetésre azok a hagymák alkalmasak, melyek nem csíráztak még ki, mert ezek a növekedéshez szükséges tartalék tápanyagaik egy részét már hasznosították. Erős és jól fejlődő növényeket csak a fajnak megfelelő nagyságú, egészséges, nem megpuhult hagymák ültetésével érhetünk el. A hagymákat átmenetileg tárolni csak hűvös és jól szellőző helyen ajánlatos, hiszen minőségük csak így óvható meg. Az ültetés mélységét a hagyma mérete határozza meg, vagyis ez a hagyma méretének kb. kétszerese legyen. A nagyobb hagymák így kb. 20-25 cm-es, míg a kisebbek általában 10 cm-es mélységbe kerüljenek!

Az ültetés folyamán a hagymák helyes irányára ügyeljünk, gyökérkezdeményeik alulra, míg csúcsi részük pedig felülre kerüljön, a köztük lévő távolság a hagyma méretétől függően pedig 5-10 cm-es legyen!

A hagymák helyükre kerülése után következhet a talajjal, esetleg virágfölddel, kötöttebb talajoknál akár homokos közeggel történő feltöltés. Az ültetést ajánlatos öntözéssel befejezni, így gyorsabb gyökeresedésük segíthető elő. Tavaszig már különösebb gondozás nélkül is fejlődnek hagymáink, esetlegesen száraz körülmények mellett mérsékelt öntözésükről viszont gondoskodhatunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Hogyan vágjunk bele a tetőtéri kertészkedésbe 7 lépésben?

2023. január 7. 09:33

A tetőkert kialakításához türelemre, kemény munkára és jól megválasztott növényekre van szükség. Ismerje meg a tetőkertészettel kapcsolatos tudnivalókat, beleértve a legmegfelelőbb növénytípusokat, valamint a különböző előnyöket és hátrányokat.

A magaságyások feltöltése – költséghatékonyan!

2023. február 3. 14:23

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit egy új kertésze feltehet, hogy hogyan töltsünk fel egy új magaságyást úgy, hogy közben még pénzt is spóroljunk.

Hogyan termesszünk gyöngyhagymát?

2023. március 16. 08:41

Ha bőséges kerti termésre vágyik az ember, akkor ritkán gondolkodik el azon a mondáson, miszerint „minél kisebb, annál jobb”. Pedig ez attól függ, hogy mit takarítunk be.

Mikor és hogyan érdemes elvégezni a bogyós gyümölcsök ültetését?

2024. október 11. 04:39

Mit kell tudni a bogyós gyümölcsök házikerti ültetéséről? Mikor és hogyan érdemes elvégezni? Segítségüket köszönöm!