Milyen kártevő rághatja meg a fakadó kajszi rügyeit?

Agrofórum Online

Mi rághatja meg a fakadó kajszi rügyeit? Mit tehetnék ellene? Válaszukat előre is köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tavasz beköszöntével, a gyümölcsfák fakadásával párhuzamosan számos kártevő megjelenésével, így az általuk okozott kártétellel is számolnunk kell. Sajnos nemcsak a levéltetvek, hanem számos molyfaj, vagyis azok lárvái is okozhatnak károkat már egészen korán tavasszal a gyümölcsfáinkon. A molyok közül is több faj létezik, melyek a rügyeket fogyasztják még a fakadás előtti időszakban.

A barackfákon elsősorban a barackmoly, de a kis téliaraszoló, gyapjaslepke, aranyfarú lepke, vagyis számos hernyófaj áttelelő alakjai jelenhetnek meg tavasszal, így akár egy, vagy számos faj is egyszerre jelen lehet fáinkon. Jellemző, hogy ezek a fajok nemcsak a rügyeket tehetik tönkre, hanem a későbbi időszakban további fejlődésük során a fiatal leveleken hámozgatnak, majd később pedig a lombozatot fogyasztják. A barackmoly hernyói a fejlődő hajtásokba is berágnak, így gyakran okozzák a hajtásvégek elhalását, leszáradását. A több nemzedékű molyfajok, mint a barackmoly és az araszoló hernyó, a gyümölcsök károsításában is szerepet játszhatnak.

Jelentős rügykártétel esetén érdemes a fákat kémiai kezelésben részesíteni, a további súlyos lomb-, hajtás- és gyümölcskártételt csak így tudjuk megakadályozni. A kora tavaszi időszakban, a levelek kisebb mérete miatt kontakt (Decis, Karate Zeon) készítmény felhasználását részesítsük előnyben! A későbbi időszakban a felszívódó szerek (pl. Mospilan) jelenthetnek jó megoldást, ezzel a besodort levelekben, rejtett életmódot folytató lárvák ellen is tudunk védekezni. A fakadást követő időszakban ugyanis más sodrómolyfajok is jelen lehetnek, melyek ugyancsak a lombozat fogyasztásával okozhatnak károkat.

A molyfajok ellen jó hatékonysággal használhatók továbbá a Neemazal, Dipel és a Laser Duplo biológiai készítmények is, melyek összetételüknek köszönhetően kijuttatásuk során a környezetet sem terhelik.  

A barackmoly elleni védekezés esetében kiegészítendő védekezésként a károsított hajtások levágásával a következő, gyümölcsöket is károsító nemzedék egyedszámát tudjuk csökkenteni. Az araszoló hernyók ellen az őszi időszakban a fák törzsére helyezett enyves övvel is mérsékelhetjük a telelő alakok számát, míg a sodrómolyok telelőhelyeinek gyérítésére a fatisztogatási munkálatok elvégzésével van lehetőségünk.

Kiemelt kép: Pixabay

Aktuális tél végi feladatok: metszés és tápanyag-utánpótlás

2020. február 12. 10:36

Metszés közben vizsgáljuk át a fák törzsét, ágait, így meggyőződhetünk róla, hogy van-e pajzstetű fertőzés, vagy áttelelő takácsatka tojás a növényeken.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (13. rész)

2020. január 23. 10:36

Az áprilisi szárazság után a májusi csapadék hatására nemcsak a meggyen és cseresznyén, hanem a kajszin és szilván is tömegesen fertőzött a virág- és hajtásfertőző monília.

Mi okozhat az őszibarack- és a nektarinfák gyümölcsein mézgásodást?

2023. február 22. 04:39

Mi okozhat az őszibarack- és a nektarinfák gyümölcsein mézgásodást? Tavaly sok gyümölcsnél tapasztaltuk a jelenséget. Hogyan előzhetnénk meg idén ezt a problémát?

Indul a növényvédelmi szezon a csonthéjasokban is

2018. április 4. 12:20

Nem szabad elhanyagolni a csonthéjas gyümölcsű növények virágzás előtti védelmét, mert a moníliás virág- és hajtásfertőző Monilia laxa gomba, illetve őszibarackon a tafrinás levélfodrosodás nincs tekintettel arra, hogy lesz-e termés vagy sem.