Milyen zöldségfajok vethetők, ültethetők már a fóliasátorba?

Agrofórum Online

Kérem szíves tájékoztatásukat, arról, hogy milyen zöldségfajok vethetők, ültethetők már most a fóliasátorba?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A fóliasátor kisebb kialakítású változatával több házikertben is találkozhatunk. A benne való termesztésből számos előnyünk is származik. Ezek közül a legfontosabb, hogy a növény fejlődése szempontjából megfelelőbb környezeti feltételeket tudunk biztosítani. A legfontosabb a hőmérséklet alakulása, hiszen már egy kisebb napsütés hatására is jó pár fokkal melegebb körülményeket élvezhetnek növényeink. A növényeket emellett szél és közvetlen csapadék sem éri, így a fóliasátor egyrészt az abiotikus és biotikus behatásokkal szembeni védelmet is szolgálja.

Fontos tudnunk, hogy a rendszeres öntözés, illetve a forró nyári napokon végzett szellőztetés elmaradhatatlan eleme a fóliában, üvegházban való sikeres termesztésnek. Az optimális feltételek mellett a növények termését hamarabb is szüretelhetjük, illetve több növény esetében nagyobb hozammal is számolhatunk. A fóliasátor, főként amely házilag elkészített, kevés ráfordítással hozható létre. Ennek költségei a nagyobb és jobb minőségű termések által hamar meg is térülnek tulajdonosaik számára.

A legtöbb helyen kialakított fóliasátorban fűtési lehetőség nem áll rendelkezésre, ezért tél végén, tavasz elején tudjuk megkezdeni bennük a hidegtűrő zöldségfajok termesztését. Akárcsak kerti körülmények mellett, úgy a fóliasátorban is, a hónapos retek vetésével kezdhetjük el a termesztési szezont. Melegebb teleken akár már február közepén, de fagyos időjárás mellett lehetőleg március elejéig várjunk vetésével. A magok csírázásához 2-3 Celsius-fok szükséges, de a nulla fok körüli hőmérsékletet is képes még a növény gond nélkül átvészelni.

A saláta magjai ugyancsak bekerülhetnek február közepe tájékán a talajba, de palántáról való szaporítása is lehetséges már március első felében. A saláta termesztésénél nagy jelentősége van annak, hogy a nagyon magas páratartalom kialakulását megelőzzük, hiszen ez a betegségek elleni védelem alapja. Fontos tehát, hogy a szükséges öntözéseket a délelőtti órákra időzítsük, majd pedig szellőztetéssel a páratartalmat csökkentsük!

Március elejétől, közepétől a további hidegtűrő zöldségfajok vetése is megkezdhető. A karalábé, káposztafélék, de a sárgarépa, petrezselyem magjai egyaránt vetésre kerülhetnek. Fontos, hogy olyan faj, illetve fajta termesztését kezdjük meg a kora tavaszi időszakban, melynek tenyészideje elég rövid ahhoz, hogy a melegigényes zöldségfajok, vagyis a paprika-, paradicsom- és uborkapalánták ültetését április közepén helyükre el tudjuk végezni.

Kiemelt kép: Pixabay

Érdemes beáztatni a magokat vetés előtt?

2020. március 26. 04:38

K. Csaba kérdése: Azt tanácsolták ismerőseim, hogy vetés előtt áztassam be a magokat. Mi az előnye, érdemes-e csinálni?

Hetekkel korábban virágzott a repce, hamarabb kezdődhet az új vetés

2024. július 14. 08:10

Az időjárási és klimatikus viszonyok felborulása miatt manapság a gazdáknak folyamatosan figyelniük kell az érési fázist a termőterületükön.

Őszi vetés, tavaszi virágözön: miért most érdemes vadvirágos kertet telepíteni?

2026. október 7. 05:40

A vadvirágok őszi vetése jó lehetőséget ad arra, hogy tavasszal egy természetesebb, változatosabb növényközösség jelenjen meg a kertben.

Még június végén is vethető zöldségek

2023. június 28. 05:36

Ebben a cikkben összeszedtem pár növényt, amit még nyáron is ráérünk vetni.