18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka

Mire figyeljünk a tavaszi faültetés során?

Agrofórum Online

Az érzékeny gyümölcsfajok, mint pl. a kajszi, őszibarack, mandula, gesztenye és dió ültetését érdemes inkább tavasszal elvégezni.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák ültetésére általában két időszakban, ősszel, vagy pedig tavasszal kerülhet sor. Ősszel októbertől a fagyokig, tavasszal pedig a fagyok elmúltával a rügyfakadásig tartó időszakban végezzük el az ültetést.

Az érzékeny gyümölcsfajok, mint pl. a kajszi, őszibarack, mandula, gesztenye és dió ültetését érdemes inkább tavasszal elvégezni, hiszen e fajok gyökérfejlődése vontatottabb, így a tél folyamán a megfelelő talajnedvesség ellenére is kiszáradhatnak. Az almatermésűek és a bogyós gyümölcsfajok nagyobb biztonsággal ősszel is ültethetők.

Amennyiben ősszel még nem gondoltunk az ültetésre, ezáltal gödrünket sem készítettük el előre, a most kiásott gödrünk esetében gondoskodjunk arról, hogy talaja morzsalékos legyen. A hely kiválasztásakor tartsuk szem előtt azt, hogy a fa az évek során terebélyesedik, ezért pl. a kerítéstől, többi meglévő növényünktől megfelelő távolságra helyezzük.

A gödrünk nagysága akkora legyen, hogy a gyökér kényelmesen elférjen benne. Tehetünk bele komposztot, műtrágyát is, főként foszfort és káliumot igényelnek a fácskák ilyenkor nagyobb mennyiségben. Amennyiben a gödör aljába műtrágyát teszünk, legalább 10-20 cm vastagságban földet is húzzunk rá, hogy a gyökereket ne égessük meg. Ültetésre csak az egészséges, hajszálgyökerekkel bőven ellátott csemeték ajánlhatók, a törött, penészes gyökérzettel rendelkező növények ültetésre nem alkalmasak.

Az ültetés mélységét az oltási hely határozza meg, ennek minden esetben a talaj fölé kell kerülnie! A fát érdemes irányba állítani úgy, hogy az oltási hely az uralkodó széliránnyal szemben helyezkedjen el, így óvhatjuk fáinkat a szél által okozott kidőléstől. Ha a gödörben már a megfelelő irányban áll a fa, töltsük fel részlegeses földdel, majd tapossuk körbe és igazítsuk a csemeténket még egyszer a végleges helyére, majd ezután jöhet a teljes betemetése és a beöntözés.

Tavaszi telepítéskor a fák körüli részt tányérozzuk ki, ezzel segítve elő a csapadék, vagy öntözővíz gyökérzónába kerülését. Telepítés után az időjárás függvényében az öntözést ajánlatos hetente legalább 50 liter/fa mennyiséggel elvégezni.

Milyen teendőink vannak kora tavasszal a gyümölcsöskertjeinkben?

2020. március 7. 09:26

K. Balázs: Milyen feladatokat kell legsürgősebben elvégezni a gyümölcsöskertben? Kezdők vagyunk, most költöztünk városból vidékre.

Miként metsszük meg tavasszal a gyümölcsfáinkat?

2023. március 1. 04:39

Szaktanácsukat kérem arra vonatkozóan, hogy miként metsszük meg tavasszal a termő gyümölcsfáinkat?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: ideje védekezeni a varasodás, monília és a tafrinás levélfodrosodás ellen is

2022. április 27. 14:58

A nedvesebb időjárás kedvez a kórokozók terjedésének, ezért fokozott növényvédelmi erőfeszítésekre lesz szükség.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sokat tehetünk gyepjeinkért, hogy életerősen vészeljék át a fagyos hónapokat

2022. október 19. 11:04

A pázsitok rendszeres nyírására még most is szükség van, de a tarlómagasságot emeljük fel, nehogy az első fagyok károsítsák a nyugalmi állapotban levő rügyeket.