Mit kell tenni a késői érésű almafákkal?

Agrofórum Online

Mely betegségek és kártevők ellen kell még védekeznem késői érésű almafáimon? Mire ügyeljek?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

Az időjárási körülmények az elmúlt időszakban az almafa lisztharmat és varasodás szempontjából is kedvezőnek bizonyultak. Az almafa lisztharmatnak (Podosphaera leucotricha) főként a meleg időjárás és a magasabb légnedvesség kedvez. Terjedését ezáltal a záporeső, a harmat és a köd segítik elő. Hőmérséklet szempontjából pedig a 22-24 fok az ideális. A kórokozó által okozott fehér lisztszerű bevonat a leveleken és a hajtásvégeken egyaránt megjelenhet. Nagyon fontos a gyümölcsök védelme is, hiszen a terméseken hálószerű parásodás formájában jelenik meg kárétele. A varasodás (Venturia inaequalis) terjedését főként a csapadékos időjárás segíti elő. A leveleken kialakuló sötét, barna közepű foltok jelzik a fertőzést, melyek a szélük felül fokozatosan feketévé válnak. A gyümölcsökön is kialakulhatnak varas foltok, a termések héján parásodás, deformáció is megfigyelhető.

Ahol a kórokozók rendszeresen előfordulnak, ott a vegyszeres védekezés elengedhetetlen. A felszívódó hatású készítmények (ciprodinil, tebukonazol) mindkét betegség ellen, még a kontakt kén a lisztharmat, a réz pedig a varasodás ellen hatékony. A szüret után is érdemes a fák permetezését felszívódó készítményekkel elvégezni, a megfelelő kondíció megtartása érdekében. Az őszi és tavaszi lemosó permetezések, valamint a lehullott lomb összegyűjtése és megsemmisítése is a fertőzés megelőzésében és mérséklésében játszik szerepet.

Az almásokban folyamatosan jelenlévő, a növényvédelmet a kártevők közül alapvetően az almamoly (Cydia pomonella) határozza meg. Magyarországon általában 2, de melegebb időjárás esetében 3 nemzedéke rajzik. Az első nemzedék imágóira április közepén- május elején, a második nemzedék megjelenésére pedig július elején számíthatunk. Az almamoly által okozott károsítás május közepétől a vegetáció végéig bármikor megtörténhet elhúzódó rajzása következtében. Július-augusztus hónapokban a magas hőmérsékletnek hatására fejlődésük gyorsabban végbemegy és az almákra rakott petéikből kikelő lárvák szinte azonnal a gyümölcsbe rágnak. Az eredményes kémiai védekezés alapja az almamoly rajzásmenetének folyamatos megfigyelésén alapszik szexferomon csapdákkal. Amennyiben a csapdákban 5 db lepke/hét, vagy e fölé emelkedik a befogott egyedek száma, akkor indokolt a védekezés (acetamiprid, cipermetrin, lambda-cihalotrin). A kártevő házikertben június elejétől szeptember közepéig eredményesen gyéríthető a fák törzsére helyezett hernyófogó övvel is.

Az almamolytól "kukacos" a termés?

2018. augusztus 21. 07:30

H. János kérdése: mitől kukacos az alma? Tavaly rengeteg ilyen almám lett, mit tehetek, hogy idén ne forduljon elő?

Sokkal kevesebb lesz idén az alma

2019. július 24. 08:42

Az előzetes termésbecslések alapján idén mintegy 450 ezer tonna almatermés várható Magyarországon, ami 25 százalékkal elmarad az átlagtól. Hazánkban az egy főre eső étkezésialma-fogyasztás 12-15 kg/év.

13 forintos alma – ebből demonstráció lehet almalé helyett

2018. augusztus 21. 07:45

A Magosz elnöke szerint csak az „őrült profitéhség” indokolja a léalma indokolatlanul alacsony felvásárlási árát.

Nagyon sok a moníliás fertőzés

2018. szeptember 13. 07:00

Szeptember első dekádját a csendes, nyugodt nyárvégi időjárás jellemezte. A nappali hőmérséklet általában 25-30 0C között mozgott, éjszakánként viszont már nem volt több 10-15 0C- nál. A levegő magas páratartalma miatt éjszakánként erős harmatképződést lehetett tapasztalni. A kedvező időjárás nem akadályozta a mezőgazdasági munkákat. Jó ütemben halad a szőlő szürete és a téli alma betakarítása.